Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 2 (180. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Hogyan veszi ki a szocialista kormány az Unió csillagos ege alatt a gazdák zsebéből a pénzt?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
2254 Nem értjük a tokaji b orral való összefüggést. Mi úgy gondoljuk, hogy 1996 óta végre egy olyan rendszert tudtunk kialakítani, amely a teljes egykori történelmi tokaji borvidéken egységes eredetvédelmet és minőségigazolást biztosít. Önök a szürke marhák esetében szintén nekieste k a földművelésügyi miniszternek és minisztériumnak, hogy miért akarja lelövetni a marhákat. Képviselő úr, itt a példa: egy élelmiszerbiztonsági rendszernek zártnak és nyomon követhetőnek kell lenni. Úgy gondolom, ha a problémák felszínre kerülnek, örüljü nk, hogy felszínre kerültek, mert így lehet őket megelőzni és megsemmisíteni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megkérdezem az interpelláló képviselőket, elfogadjáke a választ. DR. TURIKOVÁCS BÉLA (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Én azt gondolom, ha valamikor, akkor most aktuális, hogy azt mondjam: Virág elvtárs, szerényebben, sokkal szerényebben! (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Mert akkor, amikor az emberek azt látták, hogy söprik lefelé a paprikát a pol cokról, amikor a sertéshústartók nem tudták, hogy el tudjáke majd adni, és nem tudják majd azt a kolbászt eladni, amiről feltételezik, hogy abban valami olyasmi is van, aminek nem lenne szabad lenni, akkor azt gondolom, hogy önnek, akinek eddig ezért fele lőssége volt, másként kellene nyilatkoznia, sokkal inkább másként. És minthogy eddig öntől vártuk a választ, úgy látszik, a miniszterelnök úr már nem öntől várja a választ; az a nyilatkozata is, amikor azt mondta, hogy az Élelmiszerbiztonsági Hivatal elke rül öntől, meg is indokolta, hogy miért, azt mondta, hogy azért, mert a gyártók érdekei jelennek meg erősebben. Tudja, hogy mit jelent ez, miniszter úr? Ez azt jelenti, hogy az a hatóság, amely az ön felügyelete alatt dolgozott, ki kell mondanom: befolyáso lható volt a gyártók által, ezért pedig ön a felelős. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van! - Taps a Fidesz soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Idő! - Idő van!) Ezért nem fogadjuk el a választ. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamá s) : Az interpelláló képviselők nem fogadták el a miniszteri választ. Kérdezem ezért az Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 166 igen szavazattal, 124 nem ellenében, ta rtózkodás nélkül elfogadta. Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Hogyan veszi ki a szocialista kormány az Unió csillagos ege alatt a gazdák zsebéből a pénzt?” címmel ELNÖK (dr. De utsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Lengyel Zoltán, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez: “Hogyan veszi ki a szocialista kormány az Unió csillagos ege alatt a gazdák zsebéből a pénzt?” címmel. Lengyel Zoltán képviselőt illeti a szó. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Draskovics Tibor azzal harangozta be a 2005ös költségvetést, hogy annak nyertese az agrárgazdaság lesz. Ez kétségtelenül jól hangzik, csak sajnos nem igaz. Miért mondom ezt? Mert a tervezetből az látszik, hogy az ágazat jövőre sem jövedelmezőbb, ennek köszönhetően a gazdák jövőre sem fognak jobban élni. Hangzatos az az állítás, miszerint nő a támogatások összege, de a szocialist a kormányt ilyen szempontból egy