Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 29 (179. szám) - Bejelentés az MDF képviselőcsoporttól érkezett levelekről: - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
2184 Amit az előbb mondtam, az nem áll ellentétben azzal, amit a tisztelt képviselő úr az előbb mondott. Én csupán azt mondtam, hogy a költségvetésnek van egy fejezeti megosztása, amelyben szerepel az, hogy melyik költségvetési f ejezet mennyi előirányzattal rendelkezik. De van egy másik megosztás is, amely úgy szól, hogy az egyes funkcionális kiadásokra milyen előirányzatokat szán a költségvetés, ugyanis az előbbi összefügg azzal is, hogy milyen a szervezeti rend a közigazgatásban és milyen a pénzelosztás rendje. Például a területi pénzeket lehet egy külön fejezetben is és lehet az ágazati fejezetekben is szerepeltetni. Én pusztán annyit mondtam, hogy a környezetvédelemre mint feladatkörre 146 milliárdot költünk, s most nem mondom a tizedeseket. Tehát e szerint a funkcionális megosztás szerint ez a környezetvédelemre eső összeg. Meggyőződésem, hogy kérdésére a miniszter úr készséggel el fogja mondani, hogy ennek mi a megosztása. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Szintén két percre megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak, MDF. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy a miniszter úr elhagyta az üléstermet akkor, amikor fontos kétperces hozzászólások érk eznek az ellenzék részéről a környezetvédelemmel kapcsolatban. Nem tudom, hogy a miniszter úr átnéztee a tárca 2005. évi költségvetését. Ha átnézte volna, akkor nagyon jól tudná, hogy a tárcánál tartó bizonytalanságot, szorongást annak a helyzetnek a lebe gtetése is okozza, hogy mi fog történni a tárcánál, milyen leépítések lesznek. Azon kívül, hogy a nyilvánosság és a parlament által soha meg nem ismert 64 millió forintos átvilágítás a fiókban porosodik, a felállított három helyett négy területi szerv műkö dése drágább és bonyolultabb lesz, így nem lesz ügyfélbarát az, amit 2005ben terveznek. A 2005re tervezett újabb szervezeti módosítás a VIFEk és a KÖFEk összevonását, valamint a természetvédelem operatív és hatósági munkájának szétválasztását jelenti. A változással kapcsolatos bizonytalanságot mutatja a költségvetési tervezet is, ha valaki ezt jobban átnézi. Az eddigi gyakorlattal ellentétben nincs megbontva a területi szervek költségvetési kerete, de a változatlanul erőteljes csökkenés miatt ismételten tovább nő a bizonytalanság. Szeretném megismételni, hogy összefügg a területen dolgozók létszámkérdése, a tárcához tartozó területi szervek állandó fenyegetettségben, bizonytalanságban vannak, miközben a feladat nő, a létszám csökkenésével kell számolni. (18.10) A tárcánál mintegy ezerfős létszámcsökkentéssel és átszervezésekkel együtt beláthatatlan káoszhoz vezethet az amúgy is túltervezett ügyintézés területén. Ez nemcsak a dolgozóknak árt, hanem a gazdaságnak is, mert a környezetvédelmi engedély minden jelentős fejlesztés kiindulópontja, a rossz ügyintézési struktúra a gazdaságfejlesztés visszafogó tényezője. Mennyi megtakarítást jelent a 2005. évre az ezer fő elbocsátása? - kérdezném a miniszter urat, ha jelen lenne az ülésteremben. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Pap János képviselő úrnak, Fidesz, szintén két percre. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Árulja el nekem, hogy miért teszünk úgy, mintha nem értené nk egymást!? Minden tárcánál csökkentek a lehetőségek, a környezetvédelminél drasztikusan. Miért mondjuk azt, hogy az összes többi tárcánál, aminek összefüggése van a környezetvédelemmel, nagyobb lehetősége lesz a környezetvédelemnek? Miért nem tudunk őszi nték lenni: szűkült a környezetvédelmi tárca lehetősége. Ha ön megnézi a 2003as