Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 25 (177. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz):
1935 magában követte volna az inflációt is, de ezzel a kormány étvágya nem lett kielégítve, és emiatt különböző százaléksávokat vezetett be. De ha már ott tartunk, hogy figyelembe kellene venni az idő múlását és az inflációt is, akkor felhívnám az államtitkár úr figyelmét, hogy a lakásvásárlási illeték százalékos mértéke 1994ben, tíz évvel ezelőtt - még egyszer mondom, tíz évvel ezelőtt - lett úgy m egállapítva, hogy 4 milliós értékhatárig 2 százalék, és 4 millió felett 6 százalék az illeték mértéke. Úgy gondolom, hogy a parlament padsoraiban nem ül egyetlenegy személy sem, aki azt mondja, hogy tíz év alatt a lakásértékek nem változtak. Tehát magyarul , azt szeretnénk - és erre vonatkozóan önálló indítványunk van bent , hogy például a 2 százalékos mértéket legalább 8 millió forintra emeljük fel, és a 8 millió forint feletti érték illetékezzen 6 százalékos illetékkel. Hiszen 8 millió forintért már Budap esten is egy igen szerény panellakást lehet kapni a tizediken, tehát nem hiszem, hogy ezzel a gazdagokat segítenénk. Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Sok mindent lehetne mondani még az illetékről. Mindent emeltek, amit csak lehetett. Egy jog bizonytalanságra és majdnem alkotmányos aggályaimra szeretném felhívni az államtitkár úr figyelmét, ez pedig az a része, amikor azt mondja, hogy fizetési kötelezettséget - et cetera - csak törvény vagy törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendelet állapíthat meg. Ez alól ki tetszenek venni az általános tételű államigazgatási illetékdíjat és bírságot. Ez jogbizonytalanságot okoz az országban és alkotmányellenes. Magyarul, ez azt jelenti, hogy maga a pénzügyminiszter vagy a kormány egyszerűen egyoldal úan megállapíthatja a tételes államigazgatási eljárási illetéket, a parlament megkerülésével. Tessenek ezt átgondolni, mert álláspontom szerint ez még alkotmányellenes is. Köszönöm szépen. Bocsánat. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tis ztelt Országgyűlés! Vitányi István képviselő úr normál hozzászólási szándékát visszavonta. Több felszólaló nem jelentkezett, ezért a részletes vita e szakaszát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a részletes vita ötödik szakaszát az ajánlás 146156. és a 270272. pontjaira. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Nem látok felszólalási szándékot, ezért a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita hatodik szakaszát az ajánlás 158173. p ontjaira. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. Megadom a szót ötperces időkeretben Kosztolányi Dénes képviselő úrnak, Fidesz. DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Kedves Képviselőtá rsaim! Nagyon bízunk abban ellenzéki oldalon, hogy az a törvénysértés, amit a kormány elkövetett azzal, hogy a költségvetést késve terjesztette be, az első és utolsó ilyen ténykedése volt a Gyurcsányféle kormányzatnak. Szeretnénk azt hinni és tudni, hogy ebben az országban a határidők, különösen az eljárásjogilag meghatározott határidők fontos, jogilag releváns időpontokat határoznak meg, és azok megsértése súlyos és konzekvens jogi következményekkel jár. Éppen ezért sajnos nem bízhatunk abban, hogy ez a k ormányzati entrée, ez a törvénysértő belépő egyedi eset marad akkor, ha a jogszabályok módosításakor eleve olyan határidőket próbálnak elfogadtatni törvényi szinten, amelyek betartása fizikailag lehetetlen. Tehát akikre ezek az előírások vonatkoznak, azok nem tudják ezeket a szabályokat betartani, és kénytelenek lesznek mulasztásos törvénysértésbe vagy direkt, egyenes törvénysértésbe torkolló eljárásokat folytatni. Erről van szó a törvényjavaslat 233. §ában, ami a Tbj. 24. § (2) b ekezdését kívánja megváltoztatni. Nem értjük, miért van arra szükség, hogy egy jól fungáló, hatályban lévő és eddig betartható határidőt tartalmazó jogszabályt olyanra változtassanak, amely a jövőben nem lesz követhető.