Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 25 (177. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - BÁNKI ERIK (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz):
1932 mértékű továbblépési lehetőséget biztosítana az eredeti törvényszöveg az önkormányzatok számára. Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, hogy ez a jogszabályi szöveg így maradhat. Gőgös képviselő úr már jelezte, hogy mintegy 35 olyan önkormányzat van, aki a helyiadótörvények esetében elérte azt a mértéket, elérte a plafont, hogy tovább nem tudja változtatni. Nyilván a tételes adómértéknél világosan különbséget kell tenni abban a tekintetben, hogy egy budapesti, akár egy budapesti belső kerületi és bud apesti külső kerületi vagy egy vidéki városi vagy más vidéki településnek ugyanaz az adómértéke, ugyanaz a 900 forint az építményadónál, ugyanaz a 200 forint a telekadónál. Tehát joggal vetődik fel, hogy az önkormányzati szabadságot nem korlátozzae az, ho gy egyes önkormányzatok már nem tudnak továbblépni, hiszen ott már korábban az ár- és értékviszonyok indokolták, hogy a legmagasabb értéket elérjék, míg más településeknél még most sem lehet szó arról, hogy egyáltalán megközelítsék a felső határt, mert ott helyben nincsenek ilyen ár- és értékviszonyok. Azt gondolom tehát, hogy majd valamilyen formában meg kell teremteni, hogy az önkormányzatok saját bevételeikből tudják fokozni ezt a három éve változatlan adómértéket, de mi is ú gy gondoltuk, hogy most nem ez az a lehetőség. És azért, hogy ne is lehessen vádolható a kormányzat azzal, hogy ő kényszeríti ki ezt az adóemelést, azért szól a módosító indítvány úgy, hogy ne lépjen életbe ez a többlet felső plafon meghatározási lehetőség . Köszönöm a szót. (Jauernik István tapsol.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Szintén kétperces hozzászólásra megadom a szót Bánki Erik képviselő úrnak, Fidesz. BÁNKI ERIK (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadházy Sándor ké pviselő úrhoz csatlakoznék, és én is láttam már karón varjút. Ismerjük azt a történetet, amikor megpróbálják az önkormányzatok lehetőségeit, az adóbeszedés határait kitolni, szabad kezet hagyva elviekben az önkormányzatoknak, mert utána jön majd a következ ő lépés, amikor az adóerőképességvizsgálat alapján átvilágításra kerül, hogy az önkormányzat éppen mennyi saját bevételhez és saját forráshoz tudna jutni akkor, ha mégiscsak kihasználná a maximális adóbeszedési lehetőségeit. Hogy konkrét példát nézzünk, a turizmusban az idegenforgalmi adó beszedése, ami 300 forintról 450 forintra változna. Elvileg az mondható, hogy ez nem is a helyi lakosokkal fizetendő meg, hanem azokkal a vendégekkel, akik az adott településekre érkeznek, mégis azt gondolom, hogy az ott működő vállalkozások számára egy olyan versenyhátrányt okoz, amely beláthatatlan következményekkel járhat. Ma sajnos a kormányzat egyéb intézkedései miatt amúgy is nagyon nehéz helyzetben vannak a turisztikai vállalkozások, európai szintű versenyképességün k a túlzott áfaterhelés miatt jelentősen leromlott, minden további terhelés gyakorlatilag a vállalkozások létét vonja kétségbe, tehát nem hiszem, hogy például csak ebben az esetben is el lehetne érni az önkormányzatok segítését az ott működő vállalkozások rovására. Ismerjük az önkormányzatok anyagi helyzetét és lehetőségeit. Kénytelenek lesznek valamilyen módon egyéb bevételekhez jutni, mert az alapfinanszírozás nem teremti meg számukra még az intézmények fenntartásának és az ott élő lakosok által elvárt sz ínvonalon történő működtetésének a lehetőségét sem. Ha még fejleszteni is akarnak, akkor pláne többletbevételekre van szükségük. Azt gondolom, hogy ezt a költségvetés alaptámogatásai között kellene rendezni. Az a 7 százalék, ami elviekben ígért forrásnövel és, csak egy része lehet, sajnos ennél sokkal nagyobb a hiány az önkormányzatok gazdálkodásában. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Szintén kétperces hozzászólásra megadom a szót Hadházy Sándor képviselő úrnak, Fidesz . HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz) :