Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 25 (177. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
1909 kisze relésben történő értékesítésre kötelezi. Ez az eddigi, limithez nem kötött értékesítéshez képest tekintélyes új terhet jelent az őstermelők számára. Éppen azokat az őstermelőket sújtja ez a többletteher is, akik az őstermelői kompenzációs visszatérítésben már lassan egy éve veszteséget szenvednek, hiszen annak ellenére, hogy az áfa már 2004ben 15 százalékra emelkedett, a kompenzációs visszatérítés maradt a régi, alacsony értéken. Ezt az ellentmondást egyébként szintén módosító javaslattal - amiket ezután f ogunk majd tárgyalni - próbáljuk korrigálni. Egyébként az ominózus két litert meghaladó kiszerelésre való kötelezés azt eredményezné, hogy némi találékonysággal például egy liter bort is háromliteres kannában árusítanak majd. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Vincze László képviselő úrnak, Fidesz. VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Nagyon örülök Kékkői Zoltán képviselőtársunk javaslatának, s nagyon kérem a kedv es, kormányoldalon még itt lévő képviselőket, hogy adják át mindazoknak, akik nem voltak itt, hogy támogassák ezt a javaslatot, hiszen az őstermelők lehetőségei, életlehetőségei, mozgástere rendkívüli módon beszűkült. A borágazatra vonatkozólag pedig ez az újabb szigorítás talán értelmetlen is, hiszen képviselő úr elmondta, hogy akkor majd talán - nem így mondta, de én továbbviszem a gondolatát - a kannagyártók fognak ebből hasznot húzni, és a háromliteres vagy annál nagyobb edényeket fogják majd gyártani, és ebben fogják értékesíteni az őstermelők az italt, ami egy kicsit nevetséges is, és tulajdonképpen fölháborító. Ugyanakkor emlékeztetném önöket, hogy 30tól 50 forintig volt a szőlő felvásárlási ára, de a fölvásárlók két vagy három ütemben fizetik ki a g azdákat, ha majd kifizetik. Nyilván egy bizonyos tétel, ami az őstermelőknél megjelenik - 10 hektó alatti borkészítményekről, borról van szó , egy kicsivel nagyobb jövedelmet biztosít, vagy kiegészítő jövedelmet biztosít akár a nyugdíjas őstermelőknek, va gy akárki másnak. (20.50) Nem kellene ezt ilyen módon korlátozni akkor, amikor a gazdák értékesítési nehézségekkel küzdenek, áron alul tudják értékesíteni a terményeiket, ugyanakkor pedig például a szőlő esetében annak az előállítása bizony egyre költséges ebb, hiszen a növényvédő szerek, kemikáliák és egyebek mind nagyon drágán állnak rendelkezésre, és bizony, itt utalás történt az áfavisszaigénylésre is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Az is egy külön művészet, főleg a ko mpenzációs felár visszaigénylése. Van olyan felvásárló, amelyik nem is adja vissza, hiszen úgy építi fel az árait, hogy szinte nem jár vissza a termelőnek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Hozzászólá sra megadom a szót Lengyel Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Meg vagyok hatódva a gyönyörtől, hogy végre a tárgyról beszélünk, és a 222. pont alatt levő módosítóval kapcsolatban, illetve annak érdekében szeretnék néhány gondolatot megosztani. Szeretnénk, ha kormánypárti képviselőtársaink átgondolnák a társasági adó 20. § (3) bekezdés helyébe léptetendő javaslatunkat, miszerint a 80 millió forint árbevételt el nem érő mikro- és kisv állalkozások pozitív adóalapra eső társasági adó 50 százaléka tekintetében adómentességet élveznének. Nos, a módosító javaslat mellett levő indokolás mellett szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy 2002ben is attól visszhangzott minden, hogy a kis- és középvállalkozásokat önök támogatni