Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 19 (176. szám) - „Nagy a jólét” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP):
1778 A né pegészségügy, a megelőzés területén meg kell említeni a népegészségügy tízéves akciótervét, az elfogadott Johan Béla programot, az emlő, a csontritkulás, a méhnyakrákszűrést és számos egyéb prevenciós programot. Összességében te hát elmondható, hogy a rengeteg égető probléma jelentős részét legalább részben sikerült orvosolni, másrészt a további teendők vonatkozásában is vannak konkrét, előremutató kormányzati elképzelések. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELN ÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Ecsődi László, a Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon! ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jó egy ilyen vitanap, mert a kormánypárto knak lehetőségük van válaszolni azokra az ellenzék által szajkózott igazságtalanságokra, amelyekkel vádolják a kormányt, ugyanakkor így a vitanap végén hozzászólni viszont már nagyon rossz, mert az ember időzavarba kerül, és rövidítenie kell a hozzászólásá t, ezért azzal nem is igen foglalkoznék, hogy milyen örökséget hagyott ránk a jobboldali kormány. Onnan kellett indítani, illetve folytatni azt a munkát, amelyet korábban már elkezdtünk. Elsősorban mindenképpen azokkal az önkormányzati intézkedésekkel szer etnék foglalkozni, amelyek a vidéki települések, illetve a kistelepülések helyzetén is javítottak. Ezért nagyon fontosnak tartottuk azt, hogy elértük az elmúlt években, hogy a kistérségek hátrányos besorolásának… (Lengyel János: Parlamenti döntés nélkül!) Lengyel képviselő úr, ha nem kiabálna be... Az is jóérzés kérdése, hogy valaki bekiabále, vagy pedig van olyan intelligens, hogy megvárja, amíg szót kap, és utána válaszol. Tisztelt Képviselőtársaim! Visszatérve a hozzászólásomra: nagyon fontos dolognak t artjuk, hogy a kistérségek átsorolásánál lehetővé tettük azt, hogy a kistérségek is bekerülhetnek a hátrányos helyzetű kategóriába, ezáltal olyan pályázati lehetőségekhez jutottak, amelyekhez korábban nem. Így Fejér megyén belül is azok a térségek, éppen a hol a bekiabáló Lengyel képviselőtársam is él, az a kistérség is megkaphatta a hátrányos helyzetű státust, és így külön támogatásban részesülhetett, hogy fejlesztéseit elérje, illetve a célkitűzéseiket elérjék a települések. Továbbá nagyon fontosnak tartot tuk azt az intézkedést, hogy a személyi jövedelemadóhányad 5 százaléka helyett 10 százalékot hagyunk az önkormányzatoknál, illetve a gépjárműadó 100 százalékát ott hagyjuk a településeknél, hogy saját maguk gazdálkodjanak vele. Ugyanakkor továbbra is állí tjuk és valljuk, hogy a közalkalmazottak 50 százalékos béremelése nagyon fontos lépés volt. Nagyon fontos lépés volt azért, mert évtizedes igazságtalanságokat szüntetett meg, és csökkentette azt az igazságtalanságot, amely felhalmozódott. És van ennek egy másik aspektusa is, képviselőtársaim: azok a közalkalmazottak, akik a különböző településeken élnek, a nagyobb jövedelemmel nagyobb vásárlóerőként jelentek meg a szolgáltatási piacon, ezáltal az ott élő vállalkozások helyzete is javult, mert több ember veh ette igénybe akár a fodrász szolgáltatás, akár a különböző más szolgáltatások nyújtását. Ugyanakkor fontos ez, és ha a képviselőtársaim reálisan nézik, akkor egyre több olyan pedagógus házaspár van, aki korábban ezt nem tehette meg, de ma már megteheti, ho gy nulla kilométeres autót vásárol. Ez azt jelenti, hogy a jövedelemhelyzetük javult, illetve bíznak a kormányzat abbéli munkájában, hogy ez a jövedelembiztonság továbbra is meg fog maradni, és ez a jövedelembiztonság továbbra is stabilizálja a helyzetüket . (14.30) Ugyanakkor szeretném a képviselőtársaimat tájékoztatni arról is, hogy az önkormányzatok részére olyan pályázati alapot hoztunk létre, hogy azok a szerény anyagi helyzetben lévő