Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 19 (176. szám) - „Nagy a jólét” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - HARRACH PÉTER (Fidesz):
1743 A szociális biztonság alapeleme a lakhatás biztonsága. A hátralékkal küzdő családok számára 2003tól úgynevezett kételemű adósságszolgáltatás lehetőségét vezettük be, amely azon túl, hogy anyagi segítséget is nyújt, nagyon fontos tanácsokkal és külső segítséggel látja el még a családokat is. Tudniuk kell, hogy 1999től drámaian csökkent azoknak a családoknak a száma, akik részesültek, részesülhettek lakásfenntartási támogatásban, és mérföldkő a szociális ellátás terü letén az a jogszabály, amely bevezeti a normatív lakásfenntartási támogatás lehetőségét. Ennek segítségével a legrászorultabbak garantált támogatást kapnak, ennek a havi minimális összege 1000 forintról 2500 forintra emelkedett, és sokat jelent az önkormán yzatok számára az a tény, főleg a kevéssé fejlett területeken, hogy az ily módon kifizetett összeg 90 százalékát a központi költségvetésből az államtól visszakapják. Szeretném elmondani önöknek, hogy ugyancsak első teendőink közé tartozott 2002ben a fogya tékossági támogatásban részesülők körének kiszélesítése, mert hiába volt megfelelő összeg tervezve a költségvetésben a számukra, rettenetesen szigorú szabályok ölelték körül, rendkívül kevesen részesülhettek ebben a támogatásban. Ezt követően 50 ezerrel tö bb fogyatékossággal élő honfitársunk kaphat támogatást. Az órára most néztem rá, sajnos be is kell fejeznem a felsorolást. Tudnám még folytatni, de nem azért mondtam ezt el, hogy verjük a mellünket, és azt mondjuk, hogy no, itt van már a Kánaán, és nem tov ább, hanem éppen azt szeretném elmondani, hogy mindezekkel az intézkedésekkel együtt is tudjuk, hogy csak elindultunk egy úton, amely a mélyszegénységből emeli ki az embereket, tovább kell lépnünk, nagyon sokat kell tennünk, és talán másképp is ahhoz, hogy valóban sokak számára meglegyen a jólét. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Hozzászólásra megadom a szót Harrach Péter képviselő úrnak, Fidesz. (11.50) HARRACH PÉTER (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! T isztelt Képviselőtársaim! Tisztelt nagy jólétben élő Családok, Nyugdíjasok, Kisjövedelműek! Vagy talán másképpen látszik egy budai villa ablakából ez a világ? Vagy a havi 78 millió forintos jövedelem valóban jólétet jelent? De mihez képest van Magyarorszá gon jólét? Európához, Ukrajnához vagy Elefántcsontparthoz képest? A jólét különben sem csupán anyagi biztonságot jelent, annál sokkal többet. Az ember jóléte lelki egyensúlyt, emberi kapcsolatokat, ünnepeket és közösségeket, családot és barátságot jelent. Ennek persze elmaradhatatlan része az anyagi jólét. Vessünk egy pillantást a rendszerváltás folyamatában erre a jólétre! Az első ciklusban, amikor a gazdasági változások megtörténtek, a privatizáció következtében nagyon sokan, milliós nagyságrendben maradt ak munka nélkül. Részben rokkantnyugdíjazásba menekültek, részben azt a tömeget erősítették, ami ma Magyarországon - ma is - a legnagyobb szociális probléma: egymillió ember él mindenféle rendszerből kiesve, főleg vidéken. Gondoljanak bele: 4 millió munkav állaló, 2 millió gyerek - kerekítem a számokat , 3 millió nyugdíjas - és hol van az a másik, maradék 1 millió? Ott él, minden ellátás nélkül, vidéken. Ez a szociális probléma ma Magyarországon. Nem látok egyetlen mozdulatot sem, hogy ebbe az irányba bármi t tenne a kormány. A második ciklusban mi történt? Ha egy szóval akarom jellemezni: Bokroscsomag. Megkezdődött a középrétegek, az alsó középrétegek lecsúszása, csökkent a jólét. Miniszterelnök úr említette - az utána szólók is, é s ez engem megdöbbentett, ekkora csúsztatást azért nem lehet megengedni , hogy hol tartanak ma a nyugdíjak a rendszerváltás kezdetéhez képest. Elfelejtette mondani, hogy az első ciklusban 8 százalékkal csökkent a reálérték, a másodikban 12vel. A Hornkor mány idején csökkentek a nyugdíjak, azért olyan alacsonyak ma! Ezt nem lehet beismerni? Hiszen csak utódról van szó, nem ő tette azt.