Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 19 (176. szám) - „Nagy a jólét” címmel politikai vita - DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP):
1742 Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra megadom a szót Vidorné dr. Szabó Györgyi képviselő asszonynak, MSZP. DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (M SZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A jólét keveseknek adatott meg. Tudjuk, hogy Magyarországon 2004ben még mindig jelentős számban élnek szegénységben, s közülük többen is az úgynevezett mélyszegénységben, kirekesztve. Ezeket a szavakat egy hete mondottam el önök előtt napirend előtti felszólalásomban, amikor azt is hangsúlyoztam, hogy eltökéltek vagyunk abban, hogy a szegénységet egyre kisebb mértékűvé és egyre kisebb mélységűvé tesszük. De nem most lettünk egyszerre eltökéltek ebben, hanem már két évvel ezelőtt is azok voltunk. Hogy ez miben nyilvánult meg? Olyan döntéseket hoztunk, és olyan intézkedéseket tettünk, amelyek a társadalom valamennyi, különböző módon hátrányos helyzetben élő rétegét megérintették, így a gyermekeket , a gyermeküket egyedül nevelő szülőket, a munkanélkülieket, az időseket, a fogyatékossággal élőket, a romákat, a hajléktalanokat és a bentlakásos intézményben élőket is. De hadd soroljam a tényeket! 2002. szeptember 1jétől 20 százalékkal emelkedett az eg yébként négy évig mozdulatlan családi pótlék, és bevezettük a tizenharmadik havi családi pótlékot is, amely az iskolakezdés kiadásait könnyítette. 2003ban az anyasági támogatás összegét emeltük meg, amely a nyugdíjminimum 150 százaléka volt addig, s így 2 25 százalék lett. Az ikreket nevelő családoknál ugyanezt a kétszeresére emeltük, együtt azzal, hogy a nekik járó gyermekgondozási segély ismételten a duplájára emelkedett. Ami pedig a gyermekgondozási segélyt illeti, nagy lépést tettünk előre azzal, hogy 2 002. év végétől a nagyszülő úgy vehette igénybe a gyermekgondozási segélyt, hogy a saját jogú és bizony kemény munkával megszerzett nyugdíjáról nem kellett lemondania mellette, s ebből az összegből egy későbbi intézkedéssel még a nyugdíjjárulékot sem kelle tt később levonni. Említésre méltó, hogy a családi összetartozás érzését is erősítő szándékkal bevezettük az újdonsült apukáknak járó - s elhangzott, hogy egyetlenként az európai országokban - az ötnapos fizetett szabadságot, hogy a kis család együtt örülj ön az első napok élményének. A gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás összege a 20032004. év során 15,4 százalékkal emelkedett, ami lényegesen meghaladta a fogyasztói árszínvonal emelését. A legrászorultabbakat megillető rendszeres gyermek nevelési támogatás összege is ebben a ciklusban vált kiszámíthatóvá, tekintettel arra, hogy törvényileg szabályoztuk a mértékét, így garantált az éves növekedés, és semmiféle felesleges politikai vita tárgyának nem tehető ki immár. A gyermekek szociális bi ztonságának erősítéséhez nagyban hozzájárult a gyermekétkeztetés normatívvá tétele. Ez azt jelenti, hogy az óvodába és a bölcsődébe járó gyermekek, akik után rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül a szülő, térítés nélkül étkezhetnek, míg a három v agy több gyermeket, illetve fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok az iskolai étkeztetésnél egyelőre 50 százalékos kedvezményben részesülnek. A tankönyvtámogatás területén az ingyen tankönyv bevezetésével mintegy 500 ezer gyermek jut ingyen tanköny vhöz. Meg kell említenem, hogy ígéretünkhöz híven fokozatosan bevezettük, bevezetjük az idősek életminőségének javítására szolgáló tizenharmadik havi nyugdíjat. Az idén novemberben már az 54. heti nyugdíjat kapják kézhez. A kormány két lépcsőben, 2003ban és 2004ben teljesíti a saját jogú nyugdíj mellett özvegyi nyugdíjban is részesülő közel félmillió idős embernek tett ígéretét; idén novemberben újabb összeggel emelkedik, így az eredeti 20 százalékról már 30 százalékra nő az az összeg, amely az elhunyt há zastársat megillető nyugdíj után lesz kiszámítva s kézhez folyósítva. Méltánytalan volt az előző ciklusban a méltányossági nyugdíjemelés eltörlése, 2002 júliusától újra bevezettük ezt a lehetőséget, és szeretném önöknek elmondani, hogy a 2003. év végéig 36 0 ezren részesültek ebben az ellátásban.