Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 18 (175. szám) - A közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - ARNÓTH SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK (Harrach Péter): - GY. NÉMETH ERZSÉBET, az önkormányzati bizottság előadója:
1691 ez a kár valamennyiünk kára, hiszen az önkormányzatok vagyona ugyanolyan közvagyon, mint az állami vagyon, illetve erre a vagyonra ugyanúgy kell figyelnünk és ugyanúgy kell az érdekeit védenünk, mint egyébként valamennyi közvagyonnak. Tehát ez is egy olyan cé l, ami miatt a közbeszerzési eljárás és az önkormányzatok közötti kapcsolatrendszert a kötelező közszolgáltatások ellátási körében felül kell vizsgálni, és áttekintőbb, körültekintőbb megoldásra van szükség, mint az most a közbeszerzési törvényben van. Err e alkalmat ad ez a törvényjavaslat, amelynek nyilván vannak olyan kérdései, amivel foglalkoznunk kell még. De arra mindenképpen jó és fontos, hogy néhány alapkérdés tisztázását most megejthessük. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraibó l.) ELNÖK (Harrach Péter) : A bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Arnóth Sándor képviselő úrnak. ARNÓTH SÁNDOR , a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök ú r. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési és pénzügyi bizottság lefolytatta ezt a vitát, és meglehetősen érdekes helyzet alakult ki, hiszen amikor a bizottság előtt eszmét cseréltünk erről a kérdésről, gyakorlatilag olyan túl sok különbség nem volt a v élemények között. Mégis a vita folyamán azért olyan szempontok kerültek elő, amelyeket meg kellett fogalmaznunk, és emiatt többség gyakorlatilag nem alakult ki a vita folyamán. Azt tudom elmondani önöknek, hogy szimpátiánkat ott érte el ez a törvényjavasla t, hogy valóban az egy helyes dolog, ha az önkormányzat a saját gondjaira bízott pénzekkel saját maga tud gazdálkodni, és megfelelőképpen képviseli az érdekeit. Ott van az igazi nagy gond véleményünk szerint, ahogy azt az államtitkár úr említette, hogy tör vényileg nincs rendesen szabályozva. Tehát a közérdekű közszolgáltatás fogalma tisztázatlan, emiatt nem tartjuk egészen biztosnak, hogy ez a dolog megállhat az Alkotmánybíróság előtt. Ez volt az egyik komoly gondunk. A másik, hogy mivel igen komoly közpénz ek forognak, különösen nagyvárosok esetében, ezért hasznosnak tartjuk a versenyeztetést megcsinálni; ez az egyik része. A másik probléma pedig a vitában ott csúcsosodott ki - és erre nem kaptunk megnyugtató választ , hogy abban az esetben, ha egy önkormán yzat alapít egy céget egy feladat elvégzésére, és közben ez az önkormányzati cég vegyes vállalkozássá alakul át, tehát fix piacról, fix bevételt jelentő piacról van szó, és ebben megjelenik a magántőke szerepe, és ebbe a magántőkébe versenyeztetés nélkül b evonunk állami pénzeszközöket, innentől kezdve nagyonnagyon vékony jégre téved az az ember, aki ebben a dologban a nevét adja. Tehát a költségvetési és pénzügyi bizottság úgy foglalt állást, hogy tárgysorozatba veszi ezt a bizonyos törvényjavaslatot, de a szükséges szavazatmennyiség a vita folyamán nem alakult ki. Azt kell mondanom, a vitában sajátos volt, hogy kormánypárti képviselők is a javaslat ellen foglaltak állást. Ilyen módon az ellenzéki képviselőknek nem állt módjukban támogatni ezt a javaslatot. Ilyen módon tartózkodással feleltünk a feltett kérdésre, tehát ez a törvényjavaslat, bár hasznos célokat szolgálna, de semmiképpen sem adhat jogalapot arra, hogy a közbeszerzési törvény egyik igen fontos részét, az önkormányzatok által végzett közbeszerzé seket kivonjuk az ellenőrzés alól. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Az önkormányzati bizottság előadója Gy. Németh Erzsébet. Öné a szó. GY. NÉMETH ERZSÉBET , az önkormányzati bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ma az önkormányzati bizottság megtárgyalta ezt a törvénymódosítási javaslatot, és 15 igen szavazattal, 1 tartózkodással általános vitára alkalmasnak találta. Azt kérem a tisztelt Háztól, hogy vitassa meg ezt a törvé nymódosítást, és szeretnék még az elnök úrtól egy későbbi hozzászólás erejéig időt kérni képviselőként.