Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 18 (175. szám) - A közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DEÁK ANDRÁS (Fidesz):
1692 Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Tehát most a képviselői felszólalások következnek. Elsőként Deák András képviselő úrnak adom meg a szót. DEÁK ANDRÁS (F idesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Elöljáróban szeretném elmondani, hogy ezzel a javaslattal már a fővárosban is találkoztam, a főpolgármesterhelyettes úrral és a frakciókkal végigtárgyaltuk. Ebben az értelemben mondom, amit mondok. A politikai támogatása megvan ennek a javaslatnak, hiszen a Fidesz már a fővárosban is elfogadta ezt. Értjük és egyetértünk ezzel a dologgal. (Dr. Bakonyi Tibor tapsol.) Kicsit meglepett most, hogy a kormány ellene van, de ez a kormányzó frakciók problémája, nem a miénk. Mi tám ogatni fogjuk ezt a törvényjavaslatot. Viszont néhány dolgot magáról a törvényről szeretnék most elmondani. Támogatjuk, de az elmúlt egy évben - nem is egészen egy évben , amióta él ez a törvény, már bő fél tucat módosító indítványt szenvedett el és kell javítgatni. Ezt látnunk kell, és nyilván nem a szakmai hozzáértését akarom kritizálni azoknak, akik ezt készítették, de egy biztos: a törvényt alkalmazók számára rendkívül nehézkes és fogalmazhatnék úgy is, hogy rossz a törvény. Akik a napi gyakorlatban do lgoznak vele, látják, hogy számtalanszor ilyen problémákkal szembekerülnek, és rendkívül nehéz alkalmazni. Engedjék meg, hogy a teljesség igénye nélkül néhány példát elmondjak, amit, ha már elkezdtük módosítani ezt a törvényt, illő lenne javítani, hogy ne álljunk meg félúton. Ugyanis amíg egy generáljavítást - ezt idézőjelben mondom - nem végzünk a törvényen, addig mindennap szembe fogunk nézni ilyen problémákkal. (18.40) Csak felsorolásszerűen akarok néhány példát megemlíteni. A 402. § rendelkezik az egysz erű közbeszerzési eljárás alsó határáról, ami 2 millió forint. Az elmúlt időszak inflációja miatt a 2 milliós beszerzés már napi gyakorlattá válik, és mégis egy 3040, adott esetben 60 napos beszerzési procedúrát kell az önkormányzatnak elszenvednie azért, hogy a legegyszerűbb készletbeszerzéseket is meg tudja csinálni. Az alsó határ 2005ben is ez lesz - nem fogadható el. Remélem, hogy Hankó Faragó úr vagy legalábbis valamelyik munkatársa ezt a vitát át fogja nézni, és lehetőséget fog arra találni, hogy a törvénynek ezt a hibáját kijavítsuk. További példákat hadd mondjak: a 306. § (6) bekezdése egy olyan visszahivatkozást tartalmaz, ami nincsen benne a törvényben. Képzeljék el azt a közbeszerzéssel foglakozó szakembert, aki belebotlik ilyen paragrafusba, ho gy egy van egy visszahivatkozás a közösségi jogra, és utána pedig nem talál ilyen paragrafust. Miután ez a törvény úgynevezett kógens szabályozás, tehát a törvényalkalmazó nem tehet semmit hozzá a törvényhez, furcsa helyzet áll elő. A következő esetet hadd mondjam: hirdetménnyel elindított ajánlati felhívás visszavonási formanyomtatványa létezik, csak törvényi hely nincsen, amire vonatkozik ez a formanyomtatvány. Van egy eljárási szakasz, és hiányzik a törvényből annak a használatnak a törvényi alapja. Nagyon kevés az időm, néhány dolgot kihagyok. Viszont a 40. § (2) bekezdés c) pontja rendelkezik az egybeszámítás szabályairól. Képzeljék el azt a vidéki önkormányzatot, képviselőtársaim, amelyiknek, mondjuk, élelmiszerbeszerzésnél a húst, a zölds éget és a pékárut kellene - miután az egybeszámítás szabályait alkalmazni kötelező - egy helyről beszereznie. Pesten, ahol nagy multik vannak, ez nem okoz gondot, de egy vidéki önkormányzatnál - Bakonyi úr figyel, Csabrendekre gondolok, ahol szociális otth ont működtet a főváros - biztos, hogy egybe kellene számítani, csak száz kilométer sugarú körből kell majd a közbeszerzést megejteni. A 71. § b) pontja a 10 százalékon felüli alvállalkozókkal szembeni eljárást próbálja meg tisztázni. Egy dolog nem derül ki , hogy minden egyes alvállalkozót meg kell jelölni a 10 százaléknál, ha azt