Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 13 (174. szám) - A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1518 Megkérdezem Katona Tamás államtitkár urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Katona Tamás bólint.) Úgy látom, államtitkár úr kíván válaszolni. Megadom a szót. DR. KATONA TAMÁS pénzü gyminisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vitát hallgatva, úgy tűnik számomra, hogy a tisztelt képviselők egy része a gazdaság szereplőinek a fejével nehezen tud gondolkodni; hiszen az ország gazdasága jó állapotban van, a g azdaság szereplői ezt érzékelik, a gazdasági növekedés egyértelműen ezt mutatja, az idei várható 4 százalékos bruttó hazaiterméknövekedés egyértelműen erre utal, a 10 százalékos iparitermelésnövekedés és a külkereskedelmi forgalom kedvezőbbé válása is. T ermészetes módon az adókat senki nem szereti, az adók arra szükségesek, hogy a közkiadásokat ebből lehessen fedezni. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között azt kell megvizsgálni, hogy hogyan lehet az adórendszert igazságosabbá tenni. Ez a különadó, ame lyet a kormány bevezetni javasol erre a két évre, az adórendszert igazságosabbá teszi, hiszen a pénzintézetek ebben a néhány évben olyan jelentős extraprofitra tettek szert, amelynek a megadóztatása a társadalom értékítéletével megegyezik. Ez teremt lehető séget arra, hogy a társadalmi közkiadásokat ebből fedezzük. Ez nem teremt bizonytalanságot, hiszen ez egy adott szituáció, ez láthatóan ezt jelenti. Ezért ennek az adónak a kivetése méltányos, igazságos és helyes, ez a gazdaságot semmilyen módon nem hozza nehéz helyzetbe. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. A benyújtott módosító javaslatokra figyelemmel, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára várhatóan következő ülésünkön kerü l sor. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosításá ról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/11623. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/11623/12. számon kapták kézhez. Megadom a szót Katona Tamás államtitkár úrnak, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárának, a na pirendi pont előadójának, 25 perces időkeretben. DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A határokon átnyúló tőkebefektetések és gazdasági kapcsolatok egyre inkább igénylik a számviteli beszámolók nemzetközi összehasonlíthatóságát, azt, hogy a különböző országok vállalkozásai egységes szemléletben és tartalommal mutassák be vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetüket. Ennek a követelménynek pedig a számvitel magas fokú nemzetköz i harmonizációjával lehet csak megfelelni. A számviteli szabályozás területén a számvitelről szóló 2000. évi C. törvénnyel tulajdonképpen teljesítettük jogharmonizációs kötelezettségünket. Ugyanakkor az Európai Unióban napjainkban végbemenő változások, ame lyek elsődleges célja az, hogy az Európai Unió számviteli szabályozása határozottan közelítsen a nemzetközi számviteli standardokhoz, a hazai számviteli szabályozásban is folyamatos igazodást, korrekciót igényel.