Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 13 (174. szám) - Az ülésnap megnyitása - A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadójáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - FONT SÁNDOR (független):
1503 takarék szövetkezeti rendszernek, különösen a TÉSZcsoporthoz tartozóknak, a magyar állampolgárok a tulajdonosai. A helyzet azt eredményezte, hogy amíg a nagy bankok piaci részesedése 9596 százalékos, a takarékszövetkezeteké 45 százalékos, ugyanakkor az így kita lált ötlet szerint a kamatrés alapján történő adózásban a takarékszövetkezetek több mint 10 százalékkal fognak részt venni, ha ez a rendszer így marad. Ez súlyos problémához vezet. A takarékszövetkezet, a mintegy 180 szervezet közel 1700 fiókkal rendelkezi k, döntő mértékben olyan településeken, ahol ma már gyakorlatilag az utolsó közintézmény a polgármesteri hivatalon kívül, mert az önök áldásos tevékenysége miatt a kisiskolák vagy bezártak, vagy most éppen összevonják őket; a postákat az elmúlt időszakban ezeken a kistelepüléseken megszüntették, és gyakorlatilag már csak a takarékszövetkezetnél lehet például befizetést eszközölni. Nem kétséges, hogy ezeknél a kis fiókoknál veszteséges az üzemelés, és a takarékszövetkezetek megpróbálják a nyereségüket más te rületre átcsoportosítani valamilyen módon, illetve a veszteséget fedezni. Érthető, hogy ha a nyereségadó lenne bevezetve a bankok esetében, akkor a takarékszövetkezetek a veszteséges területeket le tudnák írni az úgymond, másik területen keletkező nyereség ből, és egy jóval kisebb nyereségadóalap keletkezne, amelyet akár meg lehetne adóztatni a szóban forgó 24 százalékkal. De ezen takarékszövetkezeteknek, amelyek normál tevékenységükben döntő mértékben betét és hitel kezelésével foglalkoznak - és közben tud juk, hogy az egész éves tevékenységük ennek ellenére nagyon negatív lesz , az évközi tevékenységét, a veszteségük mellett, meg fogják önök adóztatni, ha ez a rendszer így marad. Mihez vezet ez? Két út van: az egyik, hogy a takarékszövetkezetek nem vállalj ák a vidéki kis fiókok további működtetését, bezárják - nem tehetnek mást, be fogják zárni. Ez egy újabb vidék elleni támadást jelent. Ezeken a kistelepüléseken, mint említettem, már csak a polgármesteri hivatal, abban is csak a társadalmi munkát vállaló p olgármester marad gyakorlatilag, és nem lesz közintézményük. A másik, hogy a multinacionális tőkével rendelkező bankok értelemszerűen el fogják foglalni mindazokat a terepeket, amelyekről a takarékszövetkezetek kiszorulnak. Azaz a hitel- és betéti ügyletek kezelése kapcsán a takarékszövetkezeti rendszeri tagok egyszerűen át fognak vándorolni a multicégekhez. Azaz az OTP nagyon jól megfontolta: egy hosszú távú piacnyerést épített bele ebbe a javaslatába. (10.10) Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy a kormány ehh ez asszisztál. Azt jelentette be, hogy szerinte ez a módszer jó - ezzel, úgy tűnik, végérvényesen bebizonyította, hogy nem az országnak van kormánya, hanem a külföldieknek és a multiknak van itt egy kormánya, és egyáltalán nem érdekli őt, hogy a vidéki kis embereknek mi az érdeke ebben a rendszerben. Módosító indítványommal javasolni fogom, hogy a bankoknak lehessen választani két adózási forma között: vagy az önök által is beterjesztett kamatrésadózást választják, vagy pedig az előzőekben már egyszer fölvet ett társasági adózást 24 százalékkal, úgy, ahogy önök először már egyszer javasolták a tárgyalások során, aztán majd ezt egyszer csak elfelejtették. Nem kérdéses számomra: ezt a törvénytervezetet önök keresztül fogják vinni, ebből törvény lesz. Alaphelyzet ben, szívem szerint egyetértek azzal, hogy legpontosabb, legjobb lenne megsemmisíteni ezt a beterjesztést, visszavonni és újragondolni. Nade, ahogy ismerjük a helyzetet, rettentő későn nyújtották be az adótörvényeket, nagyon nagy az időhátralékuk. Ebből új ratárgyalás - véleményem szerint - nem lesz. Önök pontosan rástartoltak arra a kétszer 30 milliárd forintra. Ezért ezt a helyzetet és az önök szándékát tudva inkább azt az utat választom, hogy lehetőséget kellene adni a módosító indítvány következtében pél dául a takarékszövetkezeteknek, hogy igen, ha nekik sokkal kedvezőbb és arányosabb a nyereségadó alapján történő adóztatás, akkor ezt válasszák. Egyébként az előterjesztők, illetve a kormánypárti képviselők is utaltak arra, hogy az utóbbi öt évben a 37 mil liárd forintos bankszektori nyereség az idei év becsült adatai alapján már fölment 300