Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 12 (173. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - MÁRTON ATTILA (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
1444 Köszönöm a szót, elnök úr. A helyi adókról erőteljes vita bontakozik ki, amiben Bőhm Andrástól kezdve Jauernik képviselő úr is arra próbálta biztatni az önkormányzatokat, hogy ott a helyi adó, az az autonómia része, milyen nagyszerű dolog. De nagyon jól tudjuk, hogy az államháztartás kalkulációjánál, amikor a költségvetésben kikalkulálják, hogy majd az önkormányzatoknak hogy fog alakulni a jövedelempozíciója, akkor eleve beállítják azokat a hel yiadóbevételeket is, amelyekről itt most folyik az a magasröptű vita, hogy foge emelkedni vagy nem. Természetesen emelkedő kalkulációval van beállítva a költségvetésben ez a tétel, és ezzel lesz majd az önkormányzati egyensúly megteremtve önök szerint, a mely jelenleg, tudjuk, a nominális értéknél is kisebb mértékű támogatásokat jelent, és ezt majd a helyiadótöbbletbevételekkel próbálják kiegyensúlyozni. Ez hasonló gondolkodás, mint a személyi jövedelemadónál is, amit ugyancsak a közszférában tettek meg. Nem volt 2003ban és 2004ben, és 2005re sem terveznek közalkalmazotti béremelést, de majd rá fognak mutatni, hogy nade ott van néhány százalékpontnyi, nézzétek meg, a személyi jövedelemadócsökkentéssel kapcsolatban, és ezáltal tudjátok be, itt van a nag y béremelés. Köszönjük szépen, ezzel nem értünk egyet. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Márton Attila képviselő úrnak, Fidesz. MÁRTON ATTILA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztel t Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy azért az mégsem lehet túl nagy butaság, amit elmondtam, hogyha két gyakorló polgármester is hasonló következtetésre jutott - erről csak ennyit. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem értenek hozzá!) Egyébként pedig a hely i adókra visszatérve: én nem egészen értem a kormány logikáját, illetve azt nem értem, hogy miért büntetnek olyan önkormányzatokat, amelyek egyébként képesek és hajlandóak munkahelyteremtő programokat indítani. Egyetlenegy konkrét példát hadd mondjak: a vá lasztókörzetemben van egy olyan település, ahová az elmúlt években betelepült egy multinacionális cég, és adókedvezményt - mert akkor még lehetett - kapott az ottani működésére. Ezért települt oda, ezt nyomatékosítani szeretném. Most ezek után önök a taval yi esztendőben azt mondták, hogy ja, kérem, az adóerőképességvizsgálat számításánál az egyébként kivethető, de valójában ki nem vetett - hiszen adókedvezményt kapott a cég - adót érvényesítik, és az szja visszaadott támogatást ezzel a mértékkel csökkentik . Képviselő Úr! Legyen kedves elolvasni a napilapok gazdasági rovatát, ugyanis tegnap és ma is megjelent ez a két cikk, és ne csóválja a fejét, olvassa el, ott számszerűen benne van. Jövőre, amikor majd a helyi iparűzési adót 50 százalékkal megemelheti az önkormányzat, önök majd ezt az emelt, 50 százalékkal növelt összeget fogják mint adóerőképességet számolni, és tovább csökkentik majd az önkormányzat támogatását. Ebből, kérem szépen, mi lesz? Előbbutóbb azok az önkormányzatok fognak csődbe menni, amelye k az elmúlt években mindent megtettek azért, hogy helyben a foglalkoztatást javítsák, és lehetőség szerint munkahelyeket próbáljanak meg hozni - akár úgy is, hogy multinacionális cégek adókedvezményeket kapnak - az adott településre. No, ez az önök vállalk ozásfejlesztési politikája és önkormányzattámogatási politikája! Köszönöm. (Jauernik István: El kell olvasni az adótörvényt!) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Szintén kétperces hozzászólásra megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, MSZP. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Hogyha valaki ma Magyarországon húszezer forintos invesztícióval munkahelyet tudna teremteni, az nagyon jó lenne. Sokkal többe kerül egy