Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 12 (173. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
1439 csekélyebb közterhek rakódnak, akkor különösen szembeötlő a versenyképtelenségünk ilyen valótlan tényezőre történő visszavezetése. Ha tehát nem felel meg a valóságnak az Unió átlagát számottevően meghaladó adóterhekről szóló vélekedés, akkor mi állhat a háttérben? A válaszhoz, bármennyire is keserű ez, fel kell elevenítenünk a Bokrosprogram időszakát, amikor az ország nehéz helyzetére történő hivatkozással a kormány megszüntette az adómentes létminimumot, elvonta a szociális juttatásokat még az átlagjövedelem szintje alatt élő rétegektől is, ezzel egyidejűleg viszont számottevően csökkentette a sokmilliós jövedelemmel rendelkezők adó- és járulékterheit. A közemberek meglátásai szerint az akkori Országgyűlés kormánypárti többsége nyíltan és gátlá sok nélkül a gazdagokat gazdagította tovább, és sajnos most is erre a megállapításra kell hogy jusson a közvélemény. A gazdagok gazdagításán kívül ugyan mi más értelme lenne annak az adósávnak, amely egyformán adóztatja a 100 milliós jövedelmeket és a havi 87 500 forint nettó keresetűeket is? Ha a szuperjövedelmeket nem terhelik megfelelő adókulcsok, akkor csak komolytalan szándék marad a teherbírással arányos közteherviselés megvalósítása. A létminimumnál tízszeresen tehetősebbeknek nem tízszeres az adóvis elő képességük, hanem ennél lényegesen nagyobb, mivel a létminimum fedezete után fennmaradó szabad jövedelmeik sok százszorosan nagyobbak a létminimumot éppen meghaladó családok szabadon elkölthető jövedelmeinél. Feltehetően példa nélkül áll Európában az e nnyire antiszociálisnak is nevezhető, nem a tényleges teherbíráshoz igazodó adóztatás működtetése, amit ez az előterjesztés javasol, s aminek a gazdaságszociológusok szerint szükségszerű következménye az a passzív népi ellenállás, aminek jegyében a társada lmi igazságtalanságok elől a szürke- és a feketegazdaságba menekül a munkaerő és a vállalkozók egy jelentős hányada. Természetesen meg lehet szavazni parlamenti többség révén ezt az igazságtalan előterjesztést, de akkor ennek a többségnek vállalnia kell az t a következményt, hogy a lakosság egyre nagyobb hányada törvényeken kívüli vészkijáratokat keres a megélhetése érdekében. Tisztelt Ház! Az előterjesztett személyi jövedelemadótörvény következtében jelentősen megnövekszik a lakosságnak az adózás adminiszt rációjával kapcsolatos idegi terhelése is. Az új és a megszüntetett paragrafusok egyenlegeként ismét több száz sorral tovább terebélyesedik a mindenkire hatályos személyi jövedelemadótörvény, annak a szándéknak a legkisebb jele nélkül, ami a polgári demok ráciákban az ilyen törvényekre jellemző. Azt a szándékot hiányolom, mely szerint a mindenkitől megkövetelt törvények az átlagpolgár ismereteihez igazodjanak, s ne legyenek túlbonyolítottak. Az adóbevallások mintegy fele már most is hibás, azaz a jövőben az előírásokat nem vagy rosszul értelmező adóalanyoknak az eddigieknél még gyakrabban adópótlékokkal, büntetésekkel és hatósági zaklatással kell számolniuk. Tisztelt Ház! A teherbírással köszönő viszonyban sem álló mai személyi jövedelemadózás gyökerei 1988ig nyúlnak vissza. Az akkori pártállam úgy vezette be ezt az új lakossági terhet, hogy elhallgatta azt a tényt, miszerint valamennyi európai, nyugateurópai ország adótörvényei figyelembe veszik a háztartásban élő eltartottak számát. Parlamentáris demokrác iákban ugyanis természetes dolog volt felismerni azt az egyszerű tényt, hogy más az adóelviselő képessége egy jövedelemnek, ha abból a jövedelemtulajdonos egyedül él, és más, ha négyenöten osztozkodnak ezen a jövedelmen. A közteherviselés polgári gyakorla ta nem tud más lenni, mint olyan, hogy eleve figyelembe veszi az adómegállapítás során az egy jövedelemből élők számát, és ehhez mérten adóztat. Az már csak adótechnika kérdése, hogy a kormány a családi jövedelemadózás technikája révén közelítie meg az ar ányos közteherviselés optimumát, amikor is valamennyi, családban képződő jövedelmet összeadnak, és ezt osztják a családtagok számával, vagy a személyi jövedelemadózás révén adóztat, melynek során az előző kormány gyakorlata szerint tekintetbe veszi az elta rtottak számát. Nos, ezt a teherbírás szerinti adóztatást ássa alá a jelenlegi tervezet, amely szerint - és ez a kormánypolitika, amely nem tart lépést az inflációval - már a harmadik évben nem tart lépést a gyermekes családok adókedvezménye, s emiatt egyr e magasabb adó sújtja a gyermeknevelés
