Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 12 (173. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - RÓZSA ENDRE, az oktatási és tudományos bizottság előadója:
1357 láthatjuk, hogy a termelést több mint 50 százalékban olyanok adják, akik egyéni vállalkozóként, betéti társaságban őstermelőként végzik ezt a tevékenységet. Nos, az adócsökkentés jegyében őket is többletterhek fogják sújtani. Nagyon érdekes helyzet alakul ki szintén a mezőgazdasági vállalkozók és a gazdák szemszögéből a helyi adók tekintetében. Ugyanis a helyi adók megnövekednek, és egy helyi vidéki kisközösség számára az egyetlen bevételi forrás marad - az egyre csökkenő állami normatívák mellett - a helyi adó. A helyi adók megemelésével a helyben gazdálkodó, helyben élő ember ek gazdálkodási körülményeit teszik tönkre és nehezítik meg. (Gőgös Zoltán: Ez nem kötelező!) Nem kötelező bevezetni helyi adókat, képviselő úr, de ha megnézi egy kistelepülés költségvetését, láthatja, hogy az nem fogja tudni az alapvető feladatait sem ell átni. Lejárt az időm. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Rózsa Endrének, az oktatási bizottság előadójának. Parancsoljon, képviselő úr, öné a sz ó. RÓZSA ENDRE , az oktatási és tudományos bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselőtársaim! Az oktatási és tudományos bizottság október 5én megtárgyalta az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szó ló törvény módosítását. A kormánypárti és az ellenzéki képviselők között heves vita bontakozott ki a személyi adóval kapcsolatban. A kormánypárti képviselők kifejtették, hogy a törvénymódosító csomag egy arányosabb, igazságosabb közteherviselés irányába mu tat. Ennek legfontosabb lépése a kétkulcsos adótábla bevezetése. Az alsó adókulcs 18 százalék lesz. 1 millió 500 ezer forint felett 38 százalékos adókulcs lép majd érvénybe. A törvénytervezet 1. számú mellékletében találhatók az adómentes természetbeli jut tatások formái. Ezek közül kiemelésre kívánkozik, hogy a meleg étkezésre jogosító utalványok adómentes értékhatára 7500 forintra fog emelkedni. Ezzel összefüggésben emelkedik a hideg étkezésre jogosító utalványok adómentes értékhatára is, amely 4 ezer fori nt lesz. Köztudott, hogy az étkezési juttatás széles körben érinti a munkavállalókat. Tisztelt Képviselőtársaim! Örömteli dolog az, hogy ugyancsak emelkedik az iskolakezdési támogatás adómentes értékhatára is, amely 17 ezer forint lesz. A munkáltatók ezt a támogatást egyre szélesebb körben biztosítják. Amennyiben ehhez kapcsolódik a tanév eleji kifizetett ingyenes tankönyvjuttatás és a havonta biztosított ingyenes étkezési juttatás, akkor ez a többgyermekes családok esetében jelentősen enyhíti a tanévkezdés sel kapcsolatos kiadások problémáit. Bizottságunk szűkebb területéhez tartozik az is, hogy a hallgatói munkadíj fogalma kiegészül a Magyar Tudományos Akadémia felsőoktatást, posztgraduális képzést végző kutatásainál a képzési idő alatt végzett munka díjazá sának kedvezményével. A szakképzéssel összefüggő juttatás fogalma szintén bővül. A nyugállományba vonult diplomásokat pozitívan érinti, hogy a díszoklevélhez kapcsolódó pénzbeli juttatás adómentes része emelkedik. Az arany, gyémánt, vas, illetve rubin dísz oklevelekhez adható pénzjutalom a minimálbér értékének a négyszereséig fog emelkedni. Köztudott, hogy eddig a minimálbér háromszorosáig volt adómentes ez a juttatás. Az oktatási és tudományos bizottság területéhez tartozik az is, hogy bevezetésre kerül új adókedvezmény szintjén a szoftverfejlesztéshez kapcsolódó adókedvezmény. Ez célzott kedvezmény, amely a kreatív magyar munkaerő egy speciális rétegét fogja érinteni. A szoftverfejlesztés bérének 10 százaléka négy egyenlő részben leírható a társasági adóból . Mindezek az adómérséklő lépések azt jelentik, hogy több pénz marad az adózó állampolgároknál. Összességében - mint ahogy azt az expozéban is hallhattuk - 100 milliárd forinttal több marad a