Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 11 (172. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KELETI GYÖRGY (MSZP):
1315 úgynevezett megelőző védelmi helyzet elrendelése után, tehát amikor indokolt, a kormány saját hatáskörében visszaállíthassa a sorkatonai szolgálatot. Csakhogy mi egy dologhoz rendkívüli módon rag aszkodunk, ami önöknek egyáltalán nem tetszik, és azt is tudom, hogy miért. Önök ahhoz ragaszkodnak, hogy semmiféle “helyzet” ne kelljen ahhoz, hogy a sorkatonai szolgálatot önök, amikor kormányzati pozícióba jutnak, vissza tudják állítani. Hiába néznek ös sze, ez szó szerint is így van, meg lehet így is értelmezni a helyzetet. Én azt mondtam, hogy semmiféle ilyen helyzet nem szükséges, ugyanis Simicskó úr kifogásolta, hogy a rendkívüli helyzetet átkereszteltük megelőző védelmi helyzetté. Ezt azért tettük, h ogy segítséget nyújtsunk önöknek abban, nehogy véletlenül összekeverjék a rendkívüli helyzetet a rendkívüli állapottal, vagyis amikor ez a módosítás megszületett még a négypárti tárgyalások végeztével, akkor ennek kizárólag csak az volt az oka, hogy jobban lehessen követni az alkotmányban ezeket az állapotokat, vagyis szavakban is megkülönböztessük őket, mert nagyon lényeges eltérés van a rendkívüli helyzet - most azt mondjuk, hogy megelőző védelmi helyzet - és a rendkívüli állapot között. Ha éreznénk az el lenzék részéről a szavakon kívül valamilyen kompromisszumkészséget, akkor erről az oldalról el tudnánk képzelni még egy lépést. Miért gondoljuk ezt? Azért, mert meggyőződésünk, hogy jogállami keretek között úgy kell megoldanunk a sorkatonai szolgálat megsz üntetését, hogy ez az állampolgárokban egyfajta biztonságérzetet alakítson ki. Ugyanis ha azt a konstrukciót fogadjuk el, amit önök javasolnak, hogy a kormány bármikor visszaállíthassa a sorkatonai szolgálatot, akkor az a családok, a társadalom különböző r étegei, a társadalom különböző tagjai körében egyfajta bizonytalanságot eredményezhet, mert nem tudják, mikor fog eljutni valamelyik kormány addig a gondolatig, hogy visszaállítja a honvédséget, akár - mondjuk - a nemzetőrség kialakítása érdekében. Amióta 2002ben megtörtént a kormányváltás, a nemzetőrség kísért minket, abban az értelemben, hogy meglehetősen komoly vita után a parlament az érvényben lévő határozatot hatályon kívül helyezte, és a plenáris ülésen legalább öt vagy hat alkalommal hallottam már azt a kezdeményezést, amit a Fidesz nevében Simicskó úr felvetett, hogy a nemzetőrséget mindenáron szeretnék valamilyen módon megalakítani. (23.00) Én tehát azt gondolom, hogy ha meg tudnánk állapodni abban, hogy egy indokolt állapot - az ország biztonságá nak kockázatára vonatkozó állapotra gondolok, és most nem szavakat akarok találni - alakul ki, amit a parlament kétharmaddal, nem minősített, hanem a jelen lévő határozatképes képviselők kétharmadának, már úgy értve, hogy amikor a Ház határozatképes, akkor ahhoz a fele parlamenti képviselőnek plusz egy főnek kell jelen lenni, annak a kétharmadával ez az úgynevezett megelőző védelmi helyzet bevezethető, és annak valamelyik szakaszában, amikor a kormány úgy találja, akkor benyújtja a parlament elé, felessel; ez bent van egy módosító indítványban. Ha önök azt mondják, hogy lépjünk eggyel tovább, nem tartom kizártnak, el tudom képzelni, hogy a megelőző védelmi helyzet bevezetését követően, aminél, még egyszer hangsúlyoznám, a kétharmadossághoz ragaszkodunk, ezt követően kormányzati hatáskörbe is lehetne utalni. Nyilván erről még tárgyalásokat kéne folytatni a konstrukció pontos módját illetően a sorkatonai szolgálat visszaállítására. Ebben mi nem kívánunk engedni, mint ahogy önök sem kívánnak engedni abban, hogy legyene alkotmányban nevesítve ez a bizonyos megelőző védelmi helyzet. Önök nem akarják ehhez a megfelelő, szükséges hozzájárulásukat megadni. Én tehát azt gondolom, hogy ha ebben a kérdésben nem tudunk megegyezni, akkor az elmúlt hosszú hónapok négypárti egyeztetései, pontosabban tizenegy alkalom, ahol persze volt, hogy csak szakértők voltak jelen, de volt, ahol magunk, politikusok is ott voltunk, és vitáztunk ezekről a kérdésekről, illetve az a vitasorozat, ami a honvédelmi bizottság ülésein többször is hosszú ideig tartott, illetve itt, a plenáris ülésen is elhangzott, az értelmét veszíti.