Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 11 (172. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - GYAPAY ZOLTÁN (Fidesz):
1289 Amikor egy képviselő a zárszámadási törvényhez hozzászól, akkor általában előveszi azoknak az időszakoknak a jegyzőkönyvét, amikor még törvénytervezetről, tehát a költségvetési törvény tervezetéről volt szó, és végignézi, hogy az akkori aggál yai vagy éppen pozitív véleménye végeredményben hogyan is alakult. (20.50) Sajnos azt tapasztaltam, amikor visszalapoztam a saját hozzászólásomhoz, hogy amitől féltem, bekövetkezett. Ez pedig a XLI. fejezeten belül a kincstári egységes számla forintbetét k amatelszámolásai alcímmel kapcsolatos. A hozzászólásomban azt taglaltam, hogy az a törvénytervezet, amit az Állami Számvevőszéknek a kormány megküldött, és amit így érthetően az Állami Számvevőszék látott és véleményezni tudott, abban 27 milliárd 700 milli ó forint körüli bevételt terveztek. Érdekes módon, amikor már az Országgyűlés elé került ez a törvénytervezet, ez az összeg már 33,5 milliárd forintra nőtt, tehát több mint 6 milliárd forint olyan többletbevétellel számoltak, ami gyakorlatilag az Állami Sz ámvevőszék képén kívül volt. Érdekesnek találtam, hogy egyébként az Állami Számvevőszék nem látta ennek a bevételnek reális teljesülését, és magam is felvetettem, hogy egyrészt maga az eljárás is érdekes, másrészt valóban nem várható, hogy ez teljesüljön. Ez is történt. Ha megnézik képviselőtársaim, a 33 milliárd 592 milliós bevétel csupán 25 milliárd 599 millióban teljesült, vagyis még ahhoz képest is, amit az Állami Számvevőszéknek benyújtottak, jócskán kevesebb. Vagyis jogos volt az Állami Számvevőszékne k az az aggálya, hogy még az alapelképzelés sem teljesíthető. Akkor vajon miért kellett mégis, ránézésre egyszerűen így fogalmaznék, feltupírozni a költségvetés tervezetét? Talán azért, mert, mindenki emlékszik rá, hogy 2002ben a kormány jóléti intézkedés eket hozott. Felemelték a közalkalmazottak bérét, ehhez abban az évben az önkormányzatoknak még meg is adták a szükséges fedezetet, vagy legalábbis majdnem egészében. De a 2003as költségvetési évre már a tarsolyban nem volt ilyen szép a helyzet. Ezért kit alálták az úgynevezett bérhikialapot. Aki emlékszik rá, itt volt a vitáknál vagy egyszerűen a sajtót figyelte, egy 3 milliárd forintos alapot találtak valahonnan a légből. Ha jól emlékszem, akkor éppen a jelen lévő Göndör képviselőtársunk volt az egyik ja vaslattevő. 3 milliárd forintot pedig éppen ebből a feltupírozott számból találtak, ami a XLI. fejezethez kötődik. Utólagosan bebizonyosodtak bizonyos aggályok. Hogy ez aztán összességében mibe került az országnak, döntse el mindenki saját maga. Tisztelt K épviselőtársaim! Térjünk át az idei állami számvevőszéki véleményezésre, ami tartalmaz egy olyan sort ugyanezen fejezeten belül, a tőkekövetelések visszatérülésénél, azon belül az OECFhitel tőkevisszatérülésénél 16 millió forint körüli hiányt jeleznek a számok, és az Állami Számvevőszék jelentése mutatja ki pontosan, hogy ez miből adódik. Tisztelettel jeleznem kell az Országgyűlésnek, hogy az az Öskü község önkormányzata, ahol polgármester vagyok, az Állami Számvevőszék jelentése szerint 6,3 millió forint tal tartozott december 31én a Magyar Köztársaság költségvetésének. Szeretném jelezni az Országgyűlésnek és azoknak, akik hallgatnak bennünket, a nyilvánosságnak, hogy az önkormányzat ezt a tartozását azóta tisztességgel megfizette és rendezte. Egy aprócsk a magyarázat ahhoz, hogy miért keletkezett egyáltalán ez a hiány, azon túl, hogy a költségvetésünk tavaly sem volt éppen rózsás; az ideiről ne is nyissunk vitát. Nem is a pénz hiánya volt a probléma, hanem az, hogy tavaly ugyanilyenkor, a 2002es költségve tés zárszámadási vitájánál egy módosító javaslatot elfogadott az Országgyűlés, amelynek alapján ebből a bizonyos OECFhitelből durván 1 milliárd forintot az Országgyűlés elengedett december 31ei hatállyal. Egészen egyszerűen abban bíztunk, hogy talán egy kicsit visszamenőleges hatályt is lehet szerezni ennek az elengedésnek, azaz a tavalyi év második részletfizetésénél ezt a pár millió tartozást megkockáztattuk annak reményében, hogy hátha valamennyit abból is elengednek. Reményeink egyébként beváltak, ha nem is a teljes összeg, de annak egy része elengedésre került már tavaly is. Kérem, engedjék meg, hogy ezúton is megköszönjem az Országgyűlésnek a tavalyi döntését, és mindazoknak, akik ezt a döntést támogatták. Nagyon sokat segítettek hét önkormányzatnak