Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 4 (170. szám) - Nagy Kálmán (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “Mikor lesz kormánydöntés a 2005. évi címzett támogatási javaslatról?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - NAGY KÁLMÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
1069 2004. évben a vízgazdálkodási programok megvalósítására összesen 3,6 milliárd forint támogatási összeg került elkülönítésre, ez a forrás tartalmazza a korábbi évekbeli áthúzódásból származó, valamint az agrártámogatá si rendelet alapján pályázati úton elnyerhető 2004es kifizetéseket is. Tájékoztatom a képviselő urat, hogy a mai napig az APEH összesen 2,9 milliárd forint kifizetést teljesített. A 2003. évben forráshiány miatt ki nem fizetett 2,2 milliárd forint már az idei év első három hónapjában folyósításra került. A 2004. évben összesen 1,2 milliárd forint nagyságú támogatási szerződés megkötésére került sor, amelyből 815 millió forintot a társulatok már elszámoltak. A fennmaradó rész elszámolása november 20ai hatá ridőig megtörténik. Mindezek alapján a mai helyzetben úgy látjuk, hogy a rendelkezésre álló forrás oldaláról a vállalt kötelezettségek teljesítésének nincsen akadálya az állam részéről. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pá rtok padsoraiban.) Nagy Kálmán (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “Mikor lesz kormánydöntés a 2005. évi címzett támogatási javaslatról?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Az utolsó kérdéshez érkeztünk a mai napon. Nagy Kálmán, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszter asszonynak: “Mikor lesz kormánydöntés a 2005. évi címzett támogatási javaslatról?” címmel. Nagy Kálmán képviselő urat illeti a szó. Parancs oljon! NAGY KÁLMÁN (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának igénybejelentési, döntéselőkészítési rendjéről szóló hatályos jogszabály szerint a kormány, a belügyminiszter elő terjesztése alapján, július 31ig állást foglal a címzett támogatásra javasolt beruházásokról. (17.50) A kormány az állásfoglalásról az önkormányzati közlönyben közzétett közlemény útján ad tájékoztatást. Az önkormányzatok a számukra fontos beruházási dönt ésekről még nem kaptak tájékoztatást. Ez az állapot veszélyezteti a beruházások megvalósíthatóságát, hiszen csak a december 15éig benyújtott, a feltételeknek megfelelő igénybejelentések javasolhatók címzett támogatásra, a határidő elmulasztása az adott év i igény tekintetében jogvesztő. A december 15ei igénybejelentés előtt a Belügyminisztérium egyezteti az önkormányzatokkal a beruházás támogatható műszaki tartalmát, valamint a bevonható önkormányzati saját forrást. Az egyeztetés után tudja csak az önkormá nyzat elindítani az építési engedélyezési eljárást, és december 15ére jogerős építési engedély birtokában kell az igénybejelentést beadnia. Több önkormányzat jelzése szerint a kormány állásfoglalása még nem ismert, az egyeztetések még nem kezdődtek meg, í gy kétségessé válhat a jogerős engedélyek beszerzése a jogvesztő december 15ei határidőig. Több önkormányzati vezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a május 1jén hatályba lépett, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, valamint az ezzel ka pcsolatos, a tervpályázati eljárásokról szóló 137/2004. számú kormányrendelet több szakasza nincs összhangban a címzett és céltámogatások igénybejelentési, döntéselőkészítési rendjéről szóló 9/1988. számú kormányrendelettel, az előírt határidők összecsúsz nak és nem tarthatók. Tisztelettel várom válaszát. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) :