Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 4 (170. szám) - Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
1070 Köszönöm szépen. A kérdésre Lamperth Mónika belügyminiszter asszony válaszol. Öné a szó, miniszter asszony. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésre, hogy mikor lesz kormánydöntés a 2005. évi címzett támogatási javaslatról, tájékoztatom képviselő urat, hogy már volt kormánydöntés, tehát a kormány már meghozta az ezzel kapcsolatos állásfoglalását, és az Önkormányzatok Közlönye következő számában közzétesszük, valamint a Belügyminisztérium honlapján is, ezt az érdekelt önkormányzatok megismerhetik. A kérdésben említett egyeztetésekkel kapcsolatban, amiről a képviselő úr beszélt, és amely a beruházás tá mogatható műszaki tartalmára, illetve az önkormányzat sajátforrásmértékének a meghatározására vonatkozik, tájékoztatom a képviselő urat, hogy a Belügyminisztérium és a szaktárcák gyorsan fogják lefolytatni ezt az egyeztetési eljárást, így nem lesz akadály a annak, hogy a december 15ei határidőt, amiről a képviselő úr is beszélt, az önkormányzatok tartani tudják. Az önkormányzatoknak egyébként a címzett támogatási igénybejelentés benyújtását követően elegendő idő áll majd rendelkezésükre, hogy a hiánypótlás formájában benyújtott pályázataikat is kiegészítsék. Az új közbeszerzési törvény, amit ugyancsak a képviselő úr említett a kérdésében... - a tervpályázati eljárások nem akadályozzák a címzett támogatási igénybejelentések benyújtását. Azokat már a beruházá si koncepció előtt lefolytatják, és az igénybejelentések benyújtásáig az önkormányzatoknak már csak az engedélyezési tervdokumentációt kell elkészíteniük. A képviselő úr kérdésében volt némi szemrehányás a határidőcsúszást illetően. Kétségtelen, hogy itt v olt némi késedelem, de szeretném a képviselő úr emlékezetébe idézni, hogy az Orbánkormány időszakában a 2000. évben október 13án, a 2001. évben pedig október 11én jelent meg ez a közlemény, tehát azt gondolom, hogy a késedelem (Az elnök a csengő megkoco gtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , amelyet a kormány itt korrigált... - az erre való számon kérő felhívás talán morálisan nem egészen indokolt. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Országgyűlés! A kérdések végére értünk. Az elnöki óra szerint 17 óra 54 perc van. 6 óra 10 percig szünetet rendelek el, 6 óra 10 perckor pedig a határozathozatalokkal folytatjuk a munkánkat. Szünet! (Szünet: 17.54 - 18.12 Elnök: dr. Dávid Ibolya Jegyzők: Balogh László és Nagy Nóra) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket! Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Országgyűlés! Most előterjesztések sürgős tárgyalásba vételéről határozunk. Az európai integrációs ügyek bizottsága sürgős tárgyalást kérve benyújtotta az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és ta gjainak megválasztásáról szóló 20/2002. (V. 16.) számú országgyűlési határozat módosításáról szóló határozati javaslatot. Megkérdezem, hogy a bizottság részéről kívánjae valaki indokolni a sürgős tárgyalásba vételt két percben. (Nem érkezik jelzés.) Senki nem jelezte felszólalási szándékát.