Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 4 (170. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Meddig hiteleznek a gazdák a szocialista kormánynak?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
1068 Én úgy gondolom, hogy a Közterületfenntartó Rt.vel kapcsolatosan is, mint mindig, így fog eljárni az APEH, és efelől megnyugtathatom a tisztelt képviselőket. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok pads oraiban.) Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Meddig hiteleznek a gazdák a szocialista kormánynak?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ország gyűlés! Lengyel Zoltán, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: “Meddig hiteleznek a gazdák a szocialista kormánynak?” címmel. Lengyel Zoltán képviselőt illeti a szó. Parancsoljon! LENGYEL ZOLTÁN (Fi desz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, Magyarországon már sok családnak van szomorú tapasztalata arról, hogy milyen károkat okozhat akár a belvíz, akár az esővíz, ha nem vezetik el időben és szakszerűen: tönkremegy a termény, elpusztulnak az állatok, esetleg a fedél is elvész a fejük fölül. Van azonban segítség, ugyanis ma már az ország egészét lefedően működnek azok a vízi társulatok, amelyeknek a védekezés szempontjából is igen fontos szerepük van. Azaz inkább úgy fogalmaznék, hogy egyelőre még működnek, mert nem egy, nem kettő küszködik komoly anyagi nehézségekkel. Szeretném felhívni a miniszter úr figyelmét arra, hogy ezeknek a társulatoknak a fő bevételi forrása a gazdák által fizetett érdekeltségi ho zzájárulás, amit az államigazgatás be is hajthat, ha ezt a gazdák nem fizetik ki. Ez idáig rendben is lenne, ha az állam is eleget tenne a maga kötelezettségeinek. Már a tavalyi évben többen kerültek nehéz helyzetbe azért, mert a becsülettel elvégzett munk áért az állam nem fizetett határidőre. Tisztelt Miniszter Úr! Ön szerint tisztességes dolog, hogy egyrészről a gazdák tartozását adók módjára hajtják be, közben másrészről ők hiteleznek az államnak? Aggasztó, hogy a tavalyi jelenség az idei évben sokkal ha marabb megismétlődött: a júliusra elvégzett és leigazolt munkákat nem fizették ki. Nemes egyszerűséggel egy kereskedelmi bankot jelöltek meg, ahol, természetesen a banki költségek levonása után, lehetőségük van a társulatoknak a követelésük beváltására. Ké rdezem tehát a miniszter urat, mikor rendezi a szocialista kormány a gazdákkal szemben fennálló tartozását. Várom megtisztelő válaszát, miniszter úr. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. A kérdésr e Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter válaszol. Parancsoljon! DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy a vízvédelmivízgazdálkodá si feladatok elvégzése elsősorban a gazdák érdeke. Éppen ezért azok a vízi társulatok, amelyek az ország csaknem egészét lefedik, ugyanis nyolcvanegyen vannak, ezt a célt szolgálják, elsősorban - mint ahogy ön is mondta , a közérdekű érdekeltségi hozzájár ulásból fedezik a költségeiket, aminek mértéke a földhasználók tekintetében 350400 forint hektáronként. Azokon a területeken, ahol nem működik társulat, a vízügyi igazgatóság által elvégzett munkát teljes egészében ki kell fizetniük a gazdáknak. A költség ek másik részét az állam teszi hozzá. A