Országgyűlési napló - 2004. évi nyári rendkívüli ülésszak
2004. augusztus 27 (160. szám) - Személyi ügyek: - A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - KELETI GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
227 a fáradságot, hogy ezt a határozati javaslatot alaposan végigtárgyaljuk, és valóban ennek a lényegéről beszéljünk. Elérkeztünk ahhoz az időponthoz - és meg kell mondjam őszintén, hogy mi ezt az időpontot nem 2004 novemberére tűztük ki, hanem hosszú távú folyamatnak gondoltuk el, jóval hamarabb, mint ahogy a Medgyessykormány megalakult volna , amikor felelős politikai vezetők ré széről elhangzott, megjelent a médiában, hogy 2004 novemberében leszerel az utolsó sorkatona, és nem hívnak be sorkatonai szolgálatra újabb magyar fiatalokat. Ahhoz, hogy 2004 novemberében ez a kormányzati politikai szándéknyilatkozat valósággá váljon, már most időcsúszásban és késésben vagyunk ahhoz, hogy az ehhez szükséges lépéseket megtegyük. Mi nem úgy látjuk a helyzetet, mint ahogy azt a miniszter úr elmondta - itt valószínűleg egy jogértelmezési különbség van a miniszter úr és közöttünk, nyilván a jog ászok erről hosszan el fognak vitatkozni. Tehát mi nem úgy látjuk ezt a helyzetet, hogy ez a miniszter úr hatáskörében lenne, hanem azt gondoljuk, hogy mindenféleképp parlamenti döntés szükséges hozzá. Ez indokolta a hatá rozati javaslat benyújtását, hiszen ez a határozati javaslat semmi másról nem szól, tisztelt képviselőtársaim, mint hogy 2004 novemberében leszereljen az utolsó magyar sorkatona, és ne hívjunk be újabb magyar fiatalokat sorkatonai szolgálatra. Ezt szeretné elérni a FideszMagyar Polgári Szövetség. (16.50) A bizottsági ülésen - habár az előbb Juhász miniszter úr itt Szijjártó képviselőtársamnak a szemére vetette, hogy olyan dolgokról beszélt, ami nem került a tisztelt plénum elé - azért igenis, keményen felv etődött az alkotmánymódosítás is, többek között a honvédelemről szóló törvény módosításának a kérdésköre is érintőlegesen. Ez a határozati javaslat nem zárja ki, sőt szükségesnek tartja, utal arra, hogy a honvédelmi törvényt is módosítani kell. És azt is e lmondtuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy a FideszMagyar Polgári Szövetség nem zárkózik el az alkotmánymódosítás elől sem. Azt azonban szerintem nem szabad számon kérni, hogy egy olyan törvényt, Magyarország alaptörvényét új intézményekkel megspékelve sor katonai szolgálat eltörlése címszó alatt módosítsuk. Ez egy hosszú jogi procedúra, azt gondolom, hogy jó pár embernek, nemcsak nekünk mint képviselőknek, hanem jogászoknak, alkotmányjogászoknak igenis döntő szava kell hogy legyen ezen alkotmánymódosítási f olyamatban, amely egyben egyébként NATOkihívásokkal is összefonódik. Mi ezt a mai napon is elismerjük, ezt sose vitattuk. Azonban nem gondoljuk, hogy egy lepel alatt, mint például a sorkatonai szolgálat eltörlése, új jogintézményeket vezessünk be meggondo latlanul, megfontolatlanul az alkotmányba. A mai határozati javaslat tehát azt az elvárást, amely nemcsak a kormány részéről, nemcsak az ellenzék részéről, hanem a magyar társadalom jelentős részéről is megfogalmazódott, miszerint 2004 novemberében szerelj en le az utolsó sorkatona, és ne hívjunk be újabb sorköteles magyar fiatalokat katonai szolgálatra, ezt célozza, és ezt segíti elő. Meggyőződésünk, hogy ez az egyetlenegy törvényes megoldás az összes többi felvázolt közül, amellyel ezt a célt el lehet érni , és azt gondolom, hogy ha valaki politikai okokból ezt nem látja be, és ezért nem áll e mellé a határozati javaslat mellé, az tulajdonképpen a saját céljait hiúsítja meg, és azt hiúsítja meg, hogy 2004 novemberében közös, elgondolt dolgainkat ily módon ki vitelezni tudjuk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint tíztíz perces időtartamban, közben - a kialakult gya korlatnak megfelelően - kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Megadom a szót Keleti Györgynek, az MSZPképviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek. KELETI GYÖRGY , az MSZP képviselőcsoportja részéről: