Országgyűlési napló - 2004. évi nyári rendkívüli ülésszak
2004. augusztus 27 (160. szám) - Lezsák Sándor (MDF) - az oktatási miniszterhez - “De nehéz az iskolatáska!” címmel - ELNÖK (Mandur László): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
196 DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által megfogalmazott kérdésekre adandó válasznál engedje meg, hogy megjegyezzem, hogy egy kicsikét összecsúsztak a dolgok, mert olyan kérdésekről is szó volt, amelyek egyértelműen kezelés alatt vannak, és olyan kérdésekről is szó esett, ami igazából nem tartozik ehhez a kérdéskörhöz. Ami a kérdéskörhöz tartozik általam megítélve, a törökbálinti, a gyömr ői, a dorogi ügy. Én úgy gondolom, hogy ezekben a kérdésekben a megfelelő hatóságok megfelelő intézkedéseket tettek. Csak egyetlen dologra hadd hívjam fel a figyelmet: például a dorogi ügyben a környezetvédelmi bizottság is meghallgatta az érintetteket, és a környezetvédelmi hatóság szempontjából igazi, komoly, érdemi észrevételt nem tett, ami az intézkedések milyenségére vonatkozott. Ami a jogszabályok betartására vonatkozó megjegyzését illeti: én szeretném felhívni a szíves figyelmét arra, hogy a jogszabá lyok azért születnek, és azért hozzuk vagy hozzák ezeket a parlamentben, illetve a különböző főhatóságoknál, hogy azokat betartsák, és a jogkövető magatartás egy rendkívül fontos dolog. A jogkövető magatartásnak természetesen az elősegítése érdekében nagyo n fontos szempont, hogy a különböző hatóságok milyen szinten, milyen szigorral és milyen gyakorisággal járnak el. (14.10) A minisztérium ebben a tekintetben igyekszik előrelépni, mert úgy gondoljuk, hogy bár eddig is jól működött a minisztérium szakhatóság i rendszere, de a jövőben próbálunk egy zöld hatóságot létrehozni, amely a megfelelő ellenőrzések és a megfelelő hatósági intézkedések elősegítését fogja végezni. Ami az információadást illeti: engedje meg, hogy idézzem a környezetvédelemről szóló törvényt , az 1995. évi LIII. törvény 50. és 51. §át, amely kötelező érvénnyel írja elő az érintetteknek azt, hogy a tájékoztatást (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kötelesek megadni például az önkormányzatoknak. Nyilvánvaló, ha informác ióáramlásról van szó, akkor kötelmei vannak az adónak (Az elnök ismét csenget.) , és ugyanakkor lehetőségei vannak a fogadónak is. Innen szeretném felhívni a figyelmet a lehetőségre az önkormányzatoknál… ELNÖK (Mandur László) : Köszönjük szépen, á llamtitkár úr. DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : …és természetesen erősíteni a kötelemre való figyelmet. Köszönöm szépen, és elnézést a túllépésért. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Huszonöt más odperccel túllépte az idejét, úgyhogy kérem, legközelebb jobban gazdálkodjon az idővel. Lezsák Sándor (MDF) - az oktatási miniszterhez - “De nehéz az iskolatáska!” címmel ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Lezsá k Sándor, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni az oktatási miniszternek: “De nehéz az iskolatáska!” címmel. Lezsák Sándor képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! LEZSÁK SÁNDOR (MDF) :