Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 16 (122. szám) - Az Országgyűlés döntése a Fidesz képviselőcsoportja által benyújtott kérelemről, az ügyrendi bizottság 26/2002-2006. ÜB (2003. december 10-i) általános érvényű állásfoglalásával kapcsolatban - ELNÖK (Harrach Péter):
92 harmadik ország állampolgárainak hazájukba történő átutazására vagy átszállítására, ennek a feltételeire, valamint az átszállítás megtagadásának lehetséges eseteire is. Ez az egyezmény felvált egy államközi szerződést, amelyet 1994ben hozott lét re a két állam, azonban az új szerződésre szükség volt, ezt az indokolja, hogy az Európai Unió Tanácsa időközben új szabályokat fogadott el, amihez kapcsolódik a jogharmonizációs kötelezettségünk is. Az új szabályozást egyébként a változó migrációs helyzet is alátámasztja. Ezért azt kérem a tisztelt Országgyűléstől, hogy tárgyalja meg a törvényjavaslatot és fogadja el. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A külügyi bizottság előadója Hárs Gábor képviselő úr. HÁRS GÁB OR , a külügyi bizottság előadója : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném elmondani azt, hogy a külügyi bizottság ma megtárgyalta a törvényjavaslatot, és egyhangú támogatásáról biztosította. Mielőtt azonban a szót visszaadnám elnök úrnak, szeretném elmo ndani: egy kérdésben, anélkül, hogy részletekbe mennék meg részletekbe ment volna a bizottság, meditációt folytattunk arról, hogy amikor most ennek az alig valamivel több mint egy éve aláírt egyezménynek a kihirdetése megtörténik, akkor már gondolkodnunk k ell arról, hogy éppen Magyarország és Szlovákia viszonylatában új helyzet áll elő 2004. május 1jétől, majd aztán amikor a schengeni egyezményhez csatlakozik mind a két ország. Tehát valószínűnek tartjuk azt, hogy viszonylag rövid életű lesz ez az egyezmén y, de örülünk annak, hogy ez így van, mert örülünk annak, hogy a schengeni egyezményhez csatlakozni tudunk mielőbb mind Szlovákia, mind Magyarország viszonylatában. Azt hiszem, ez nagyon fontos dolog lesz. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Miniszter asszony? (Dr. Lamperth Mónika nemet int.) Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor, az elfogadásról döntünk. Kérdezem, vane ezzel kapcsolatban bárkinek észrevétele. (Senki sem jelentkezik.) A határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Magyar Köztársaság kormány a és a Szlovák Köztársaság kormánya között személyeknek a közös államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Budapesten, 2002. szeptember 12én aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a java slatot 324 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. Az Országgyűlés döntése a Fidesz képviselőcsoportja által benyújtott kérelemről, az ügyrendi bizottság 26/20022006. Ü B (2003. december 10i) általános érvényű állásfoglalásával kapcsolatban ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja a Házszabály 143. § (4) bekezdése alapján az Ü/7969. számú kérelmében indítványozta az ügyrendi bizottság 26/20022006. számú általános érvényű állásfoglalásának elutasítását.