Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 1 (127. szám) - A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - FONT SÁNDOR (MDF):
605 egyeztetés. Mintegy két hétig tartott ez a szakmai egyezteté s, amelynek a következtében a kormány segítségével, azaz a Pénzügyminisztérium segítségével egy olyan törvénytervezet alakult ki, amely megváltoztatott két nagyon lényeges kérdést. Az egyik: az eredeti törvény nem vette figyelembe, hogy mi történjen azokka l a gépjárművekkel, amelyek a törvény kihirdetése előtt is már Magyarországon voltak, és addig még nem kerültek forgalomba helyezésre. Ez egy nagyon korrekt és nemes szándék, ezt tényleg le kellett kezelni. A másik, hogy teljesüljön a költségvetés bevétele , érezte a kormány is, hogy ezért valamit kellene tenni, mert az úgynevezett háromsávos, nagyon magas értékekkel nem jön bevétel, mert lesz gépjárműimport használt autók esetében. Ezért a hosszas egyeztetés következtében egy úgynevezett sávszéthúzással, tö bb kategória létrehozásával, egy mérsékeltebb táblázat bevezetésével, amelyben figyelembe vették az úgynevezett avulás, tehát értékcsökkenés mértékét, melyben figyelembe vették, hogy a nem legmodernebb, tehát úgynevezett Euro2es motorral felszerelt gépjá rművek, amelyek döntő többségében 1994től 2000ig kerültek forgalomba - tehát nem az ócskavas kategóriába tartoznak ezek az autók, ezt tisztázzuk, de már az Euro3as motorú autók kedvezőbb környezetvédelmi tulajdonsággal rendelkeznek , az Euro2es moto rú autóknak nagyobb legyen a regisztrációs adódíja, ezt hozta össze a négypárti egyeztetéssel benyújtott törvénymódosítás. Azaz egy hátrányos megkülönböztetést és egy realitásokhoz sokkal jobban illő törvénymódosítást nyújtottunk be négypárti indítvánnyal. A pénzügyi bizottságban mind a négy párt egyhangúlag támogatta múlt szerdán, a kormány támogatta az előterjesztést, azonban meglepő módon valami történhetett a múlt hét péntek és a mai nap, hétfő között, mert a hozzánk eljutott információk alapján az új g épjármű importőrök szövetsége felszólítja az összes tagot, hogy azonnal minden képviselőt keressenek meg, és a benyújtott indítvány egyik leglényesebb pontját teljes egészében változtassák meg. Ha az akció sikerrel jár, a benyújtott törvénymódosításunkhoz a gazdasági bizottságban a jelenlegi kormányzati többség megszavaz egy olyan indítványt, amely teljes egészében megváltoztatja a négypárti konszenzussal és a Pénzügyminisztériummal, illetve a gépjárműimportőrökkel együttesen kialakított négypárti törvényte rvezetet. A magam részéről nem értek egyet azzal a módosító indítvánnyal, de várjuk a további lépéseket. Fogok kérni még öt percet a következőkben. Most befejezem, mert letelt az időm. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni. (Nem érkezik jelzés.) Képviselő úr, nem egészen értem, hogy milyen minőségében kér most még öt percet, mert frakciónként öt perc állt rendelkezésre, ezt az előbb ön ki merítette. Nem tudok újabb hozzászólásra lehetőséget adni. A többi frakció nem kíván élni ezzel a lehetőséggel. Megkérdezem, hogy további képviselőcsoportok részéről kíváne még valaki felszólalni. Horváth János, a Fidesz képviselője is jelentkezett, de, k épviselő úr, az ön frakciója is kimerítette a rendelkezésre álló időt. Ezt sem egészen értem, hogy most hogy kíván felszólalni. Az SZDSZ és az MSZP képviselőcsoportja még nem szólalt meg, az ő részükről viszont nem látok jelentkezőt. Tisztelt Képviselőtárs aim! A részletes vita folyamán még lesz módjuk elmondani a véleményüket a javaslattal kapcsolatban. (Font Sándor: Ügyrend!) Ügyrendi kérdésben kért szót Font Sándor úr, az MDF képviselője. Képviselő úr, parancsoljon! FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, eln ök úr. Elnök úr, bizonyára egy félreértésnek vagyunk itt az áldozatai, mert a parlament által megszavazott napirendi pontok keretében a 11. sorszám alatt a regisztrációs adóról szóló törvény került beterjesztésre, a 2. számú lábjegyzet alatt pedig a követk ező megjegyzés: “Az