Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 1 (127. szám) - A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
603 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság a múlt heti ülésén megtárgyalta a regisztrációs adóról szóló törvény módosítására négy képviselőtársam által beterjesztett javaslatot. Amikor a múlt év végén elfogadtuk a regisztrációs adóról szóló törvényt, az egyszázalékos mértékű fogyasztásiad óterhelést hivatott felváltani oly módon, hogy több szempontot kellett érvényesíteni. Elsősorban azt, hogy a kieső fogyasztási adót a regisztrációs adó pótolja, másodszor pedig, hogy a fogyasztásiadókötelezettség alól volt, különösen a használtautókeres kedők részéről, kibúvási lehetőség a szándékolt alulszámlázások miatt. Ezért döntött akkor úgy a Pénzügyminisztérium szakmai szervezete, hogy az eddigi százalékos mértékű adótábla helyett tételes adórendszert fog bevezetni regisztrációs adó címén. Az elmúl t időszak tapasztalatai megmutatták azt, hogy az a háromkulcsos adótábla, amit a parlament jóváhagyott, nem minden esetben tükrözi azt a szándékot, hogy a regisztrációs adó bevételét pontosan és a társadalom értékítéletének megfelelő módon lehessen kivetni . Ezért indokoltnak tartotta a költségvetési bizottság, hogy az eddigi háromtételes kulcs helyett nyolctételes adókulcs kerüljön megállapításra. Így sokkal jobban széthúzhatóvá vált a motorkategóriák szerint az adótábla. (Megszólal Tóth Sándor mobiltelefon ja.) Nagyon helyeseltük az előterjesztőknek azt a törekvését is, hogy a környezetvédelmi szempontokat is igyekeztek figyelembe venni az előterjesztésben. Tehát amíg egy új autóra kivetett 100 százalékos adómértékhez ké pest egy Euro2es motorral szerelt személygépkocsi…. (Ismételten megszólal a képviselő telefonja.) A kurva anyádat! (Sic!) (Derültség. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Az enyém Nokia. Kapcsold ki!) Elnézést, a telefonom... Tehát az Euro2es motorral fe lszerelt személygépkocsikat 50 százalékos büntetőponttal kívánja büntetni. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság végül is egyhangú szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta a beterjesztett javaslatot azért is, mert a javaslat figyele mbe veszi azt az Európai Unióban bevett gyakorlatot, hogy az új autó mértékének megfelelő regisztrációs adóval nem lehet sújtani a használt autókat, figyelembe kell venni ezeknek az autóknak az avulását is. A beterjesztett javaslat ezt tartalmazza, ezért n yugodt szívvel javasoltuk a parlamentnek általános vitára alkalmasnak. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Képviselőtársaim! Kellemetlenségektől kímélhetnék meg önmagukat, ha a rádiótelefonjaikat legalább felszólalás közben kikapcsolnák. Tisztelt O rszággyűlés! Most a képviselőcsoportok nevében egyegy képviselő ismertetheti a frakció álláspontját, 55 perces időkeretben. Az írásban előre történt jelentkezéseknek megfelelően először megadom a szót Lengyel Zoltánnak, a Fideszképviselőcsoport nevében felszólaló képviselő úrnak. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 2003ban elhamarkodottan hozott egy törvényt a parlamenti többség, a 2003. évi CX. törvényt, aminek a megalkotását a Fidesz frakciója n em támogatta, a szűkre szabott lehetőségek és a szerintünk nem kellő előkészítés miatt; társadalmi igazságtalanságot véltünk benne felfedezni, és nem bizonyosodtunk meg arról, hogy ennek az adónemnek a bevezetésére ily módon szükség lenne. Nem telt el néhá ny nap, bebizonyosodott, hogy valóban nem jó döntést hozott akkor a parlamenti többség, és kizárólag szakmai alapon megpróbáltunk kormánypárti képviselőtársaimmal és szintén ellenzékben lévő képviselőtársaimmal e témában egyeztetést lefolytatni. Hosszú mun ka után végül is előkerült egy olyan előterjesztés, amelyet jómagam is aláírtam. Úgy tűnt, hogy ez az előterjesztés kiküszöböli a társadalmi igazságtalanságot, amikor is egy kis értékű személygépkocsi után ugyanannyi adót kell fizetni, mint egy nagy értékű , alacsony köbcentiméterű gépkocsi után. (18.20)