Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. június 14 (158. szám) - Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásáról, az úgynevezett lakásmaffia tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
4305 viselt számonkérhetőséget lényegében határidejével és tartalmával együtt kiüresítse, valamelyest egy kicsit elodázza. Közjogi fejtegetésbe bocsátkozott Göndör úr az összes többi módosító indítványnál. (19.30) Azt állította, hogy azé rt kell módosítani az országgyűlési határozatunkat, mert az Országgyűlés közvetlenül a tárcáknak, illetve a minisztériumoknak nem szabhat feladatot, hanem kizárólagosan ezt a kormánynak címezheti. Az országgyűlési határozat - meg kell hogy állapítsuk - a k ormánynak szab feladatot. Harmincöt pontban összeállítja azt, hogy mi a teendő a lakásmaffia tevékenység visszaszorításával és végleges megszüntetésével kapcsolatosan. Tehát semmifajta közjogi aggály nem merülhet föl, tulajdonképpen ez csak egy mondvacsiná lt indok. Én nem azt kifogásolom elsősorban, hogy Göndör úr attól tart, hogy előre mentegetni kell majd a kormányt az esetleg nem időben meghozott intézkedések miatt vagy a határidőcsúszás vagy tartalmi hiányosság miatt, hanem arra gondolok, hogy másfél év ig dolgozott a maffia albizottság. Összeállítottunk egy jelentést, összeállítottunk egy országgyűlési határozatot, ott pontos feladatok és teendők vannak leírva. Feleslegesnek tartom a magam részéről, hogy ezeket a feladatokat megint összesöpörjük, egy nag y kosárba betegyük, és a kormány asztalára minden iránymutatás nélkül letegyük. Meg szeretném kímélni a kormányt attól a fölösleges munkától, amit ezeknek a feladatoknak az újraelosztása kíván, a különböző minisztériumokhoz történő delegálást jelentené. Ug yanakkor ezzel a huszáros mozdulattal, ahogy Göndör úr ezeket a javaslatait megtette, érdekes módon a határidőket is megbontotta mindenütt, gyakorlatilag azokat a nem túl szoros határidőket, amik év végére, jövő év első negyedévére vonatkoznak, a jövő év e lső fél évére vonatkoznak, mind törölni javasolta az országgyűlési határozatból, és ezzel gyakorlatilag kiüresítette, és az országgyűlési határozat lényegét veszi el akkor, amikor tudjuk, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos bűncselekményeknél nemhogy a 24. ó rában vagyunk, hanem a 24. óra után. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (Harrach Péter) : Jauernik István képviselő úré a szó. JAUERNIK ISTVÁN (MSZP) : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Kosztolányi úr hozzászólásában érintette azt a két indítványt, amely mellett érvelnék; egyrészt az önkormányzati bizottsági javaslatot, másrészt pedig a 31. ajánlási pontban lévőt, mely tulajdonképpen két összetartozó indítvány, mert a 31. pontban megfogalmazottak elhagyását kezdeményeztem, és helyette javasolta az önkormányzati bizottság. Ez a két indítvány arról szól, hogy a Pénzügyminisztérium illetékekkel kapcsolatos bevételeinek vizsgálata és jogszabályi átalakítása hogyan történjen. A javaslat lényege az, hogy ne fordulhasson elő az, hogy az illet ék kiszabásra kerül, de a befizetésre nem kerül sor, mert mire az illetékhivatal végrehajtást tudna kezdeményezni, vagy jelzálogjoggal meg tudná terhelni a nevezett ingatlant, addig már továbbadták a nemkívánatos tevékenységet végzők, így aztán se vagyon, se ingatlan, amire jelzálogot lehetne tenni. Végső soron pluszkiadást, illetve bevételkiesést jelent a költségvetésnek. Az érintett személyeket pedig tovább károsította. Azt gondolom, hogy ezen törvénymódosítás, amelyre fölkérné a kormányt az országgyűlési határozati javaslat, végrehajtható, szakemberekkel, illetékhivatallal, illetve az ingatlannyilvántartással egyeztetve megoldható, nem jelent lényegesen nagyobb terhet. Szerintem ügyfélbarát megoldás elérhető. Ha valakinek az érdeke azt kívánja, hogy az i ngatlant tényleg rövid időn belül továbbadja, akkor ennek egyetlenegy feltétele van, hogy az illetékelőleget meg kell fizetni. Ha erre sor kerül, máris értékesítheti tovább az ingatlant. Azt gondolom, hogy illeszkedik abba a feladatsorba ez a felkérés is, amelyet a bizottság megfogalmazott. Kérem képviselőtársaimat, támogassák az említett két módosító javaslatot. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)