Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. június 7 (157. szám) - Lezsák Sándor (MDF) - a belügyminiszterhez - “Mit tesz a kormány a nagy esőzések okozta károk elhárítása érdekében?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: - ELNÖK (Mandur László): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (Mandur László):
4152 Kérdezem a belügyminiszter asszonyt, mit tudnak tenni a károk mérséklése érdekében. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Miniszter asszony, öné a szó. Parancsol jon! DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Valóban, nagy esők és viharok kísérték az elmúlt napokat, ami károkat okozott kistelepüléseken, nagyvárosokban egyaránt. Először is ezúton szeretném megköszön ni a védekezésben közreműködők lelkiismeretes és áldozatkész munkáját, a tűzoltóknak, a polgári védelem szakembereinek, az önkormányzatoknak és valamennyi civil lakosnak, akik ugyancsak nagy számban vettek részt ebben a munkában. A veszély elmúltával az ön kormányzatok és a katasztrófavédelem szakemberei elvégezték a károk felmérését, és a területfejlesztési tanácsokhoz az én információim szerint már részben megérkeztek az igények, amelyek a vis maior keretből való támogatásra vonatkoznak. (12.30) Azokban a megyékben, ahol már elfogyott a területfejlesztési tanács vis maioralapja, és azonnali segítségre volt szükség, ott a Belügyminisztérium hozott ilyen döntést. Tehát az a fölvetés, amit ön itt most megtett, nyitott kapukra talál, hiszen kétszer ad, aki gyo rsan ad, ilyenkor gyorsan van szükség támogatásra, így Bakonycsernye, Sárkeresztes, Magyaralmás, Nagyveleg számára már összesen 6,7 millió forint támogatás soron kívüli biztosításáról hoztam döntést. A tiszakécskei károkat illetően Balogh László közgyűlési elnök úr - úgy is, mint a védelmi bizottság elnöke, de úgy is, mint a területfejlesztési tanács elnöke - már közvetlenül fölvette a kapcsolatot a Belügyminisztériummal, illetve én is beszéltem az elnök úrral arról, hogy milyen segítségre van szükség, és m ilyen támogatást tudunk adni. Egyetértek a képviselő úrral abban, hogy itt egy rendszerszerű megoldásra is szükség van, nemcsak a kárenyhítésre. A rendelkezésre álló egy percben még erről fogok beszélni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Man dur László) : Köszönöm szépen, miniszter asszony. A képviselő urat illeti a szó viszontválaszra. Parancsoljon! LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Tisztelt Belügyminiszter Asszony! Tiszakécske az ár- és belvízveszélyeztetettség szempontjából a veszélyeztetett Bkategóriá s települések között szerepel, de ehhez a minősítéshez nem kötődik semmilyen plusz, a védekezést elősegítő állami támogatás. Az elmúlt tíz nap rendkívüli időjárása ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy mindezen károk kellő kivédésére és a károsultak m egsegítésére elégtelenek a mai állami erőfeszítések. Arra figyelmeztetnek bennünket, hogy sürgetni kell a magyar nemzeti katasztrófaalap létrehozásáról és működési feltételeiről szóló törvény megalkotását. Köztudott, hogy a biztosítók egyáltalán nem vagy c sak jelentős díjfizetés ellenében vállalják a katasztrófahelyzetek során keletkezett károkra vonatkozó biztosítások megkötését. Csak a kormány tudná eredményesen megoldani a károsult polgárok megsegítését, de törvényi kötelezettség hiányában ezt nem tudja megtenni. Mikorra várható a nemzeti katasztrófaalap (Az elnök jelzi az idő leteltét.) létrehozásáról és működési feltételeiről szóló törvény Országgyűlésnek történő benyújtása? Ez a kérdésem. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (Mand ur László) : Köszönöm szépen. Lamperth Mónika belügyminiszter asszonyt illeti a szó viszontválaszra. Parancsoljon!