Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. június 7 (157. szám) - Gusztos Péter (SZDSZ) - az informatikai és hírközlési miniszterhez - “Nemcsak felzárkózni kell, hanem élre törni” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter:
4137 Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium vezetése az elmúlt két évben többször is kifejtette, hogy az információs társadalom fejlesztésért végzett munkán belül kiemelkedő fontosságúnak tartja a lakossági internetelőfizetések számának növelését megcélzó intézkedéseket. Mindezek alapján szeretném megkérdezni a tisztelt miniszter urat, hogy egyrészt eddigi munkájuk ezen a területen milyen számszerűsíthető eredményekkel járt, illetve milyen programok vannak előkészületben az internetelérések számának további növelésére. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A képviselő úr interpellációjára Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter úr válaszol. Öné a szó, miniszter úr. KOVÁCS KÁLMÁN in formatikai és hírközlési miniszter : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, félidőhöz érkeztünk, és azt hiszem, hogy nagy nyugalommal és megelégedéssel elmondhatja a kormány, hogy ezen a területen igazi fordulat következett be 2002t k övetően. Legfontosabb, hogy a közgondolkodás középpontjába került, a mindennapi beszéd témájává vált az információs társadalom, a tudásgazdaság, és ez egyértelműen kihatott mind a civil szférában, mind a gazdasági szférában, mind az önkormányzati vagy az á llami szférában azokra a lépésekre, amelyeket a döntéshozóknak kellett megtenniük. Ennek köszönhető, hogy olcsóbbak lettek a tarifák, hogy olyan versenytörvényt fogadott el a magyar parlament, amely valóban az Európai Unión belül is egy korszerű törvény - hiszen a tíz csatlakozó ország közül egyedül nálunk van az új uniós direktívák szerinti korszerű törvény , elértük a fogyasztót, megjelentek a piacon új szolgáltatók, és valóban csökkentek a telefontarifák és az internettarifák is. Amit pedig képviselő úr mondott: igen, 2003ban Magyarország produkálta a huszonötök Európájában a legnagyobb otthoni internetelőfizetési számnövekedést százalékosan. 51 százalékos növekedésünkkel Európában a legnagyobb növekedést produkáltuk. Még egy fontos adat: a széles sáv területén pedig ma már lehet élre törni, hiszen a visegrádi uniós országok között is Magyarország vezet a szélessávú elterjedésben. Valahogy ezt úgy lehet könnyebben megértenünk, hogy olyan helyzet alakult ki, mint annak idején a vezetékes és a mobilszolgá ltató esetében, hogy olyan alacsony volt a vezetékes szolgáltatás Magyarországon, hogy az új technológia, a korszerűbb technológia, a mobilszolgáltatás sokkal gyorsabban hódított teret nálunk, mint egy sor országban, amelyek jobban álltak. Ugyanez a helyze t, ugyanez a lehetőség van szélessávú internetben is, hogy a hagyományos, betárcsázós internet olyan alacsony ellátottságú Magyarországon, hogy igazi tere van a széles sávnak. Ezért támogatjuk, ezért fejlesztjük, és így ezen a területen régióvezetők vagyun k, és van esélyünk arra, hogy az uniós növekedés háromszorosát produkálva talán elérhetjük, hogy 2006ra ezen a területen az élvonalba kerül az egész Unió vonatkozásában is Magyarország. De nem elegendő a hálózatépítés, és nem elegendők ezek a fejlődések, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a magyar lakosság mintegy 40 százaléka gyakorlatilag nem fér hozzá semmilyen formában az internethez. Ezért nagyon fontos a közösségi hozzáférés megteremtése. A Közhálóprogrammal nemcsak az intézményeket, iskolákat, önkormán yzatokat kapcsoljuk be a világhálóba, hanem ezzel a programmal elértük, hogy a szolgáltatók az általuk piaci szempontból nem érdekes településekre is elvitték a szélessávú internethozzáférést. Mert ha egy kistelepülés iskolájába odaviszi - mert oda kell v inni a Közhálóprogramban - a szélessávú fejlesztést, utána már neki is érdeke lesz, hogy fogyasztókat kössön rá. Így fordul elő, hogy az elmúlt hónapban Magyarországon több mint negyven településen kínáltak havi 10 ezer forint alatti, szélessávú, időkorlá tozás nélküli internetlehetőséget olyan településeken, ahol korábban még faxolni sem lehetett, nemhogy internetezni, mert olyan minőségű volt a telefonhálózat. Nos, ezért olyan fontos, hogy az alapvető kormányzati programok tovább folytatódjanak. Örülünk a nnak, hogy az önkormányzatok túljegyezték az európai uniós forrásokat, a mintegy