Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. június 7 (157. szám) - Dr. Csapody Miklós (MDF) - az oktatási miniszterhez - “Miért drágítja tovább a kormány az ingyenes tankönyvet?” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF):
4138 kétmilliárdnyi pályázati lehetőséget több mint nyolcmilliárd forinttal jegyezték túl már eddig, és még hol van az év vége; az eMagyarország pontokon keresztül pedig több mint kétezer helyen ma Magyarországon bárki kistelepülésen vagy lakótelepen ingyenesen férhet hozzá az internethez, az információhoz. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem Guszto s Péter képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszter úr által adott választ. Képviselő úr! GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Ami a XIX. században az út- és vasútfejlesztés volt, az m ost korunkban az úgynevezett információs szupersztráda fejlesztése. Ahogy a miniszter úr is mondta: valóban, a közgondolkodás egyik fontos elemévé vált Magyarországon, hogy mi a helyzet ezen a területen. Ezért is nagyon fontosak azok a programok, amelyek v alóban közkinccsé teszik az internethozzáférést azoknak az embereknek, azokban a régiókban is, akiknek erre nem biztos, hogy korábban lehetőségük volt, illetve biztos, hogy nem volt. A Sulinetprogram, a Közhálóprogram, a miniszter úr által is megemlítet t eMagyarország pontok nagyon fontosak, mint ahogy nagyon fontos az, hogy a személyi, lakossági internethasználat tovább növekedjen. Hiszen az, amit miniszter úr mondott, miszerint Európa vezető növekedése, legnagyobb méretű növekedése Magyarországnak arr a elég, hogy fel tudjon zárkózni, nos, ez azt jelenti, hogy ezt a növekedést meg kell tartanunk ahhoz, hogy 2006ban valóban vezetők lehessünk ebből a szempontból Európában. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez versenyképess égi fejlesztési alapkérdés… ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Képviselő úr, legyen olyan kedves válaszolni, elfogadjae a miniszter úr válaszát. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Befejeztem, elnök asszony, elfogadom a választ. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban .) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tehát a képviselő úr elfogadta a miniszter úr által adott választ. Dr. Csapody Miklós (MDF) - az oktatási miniszterhez - “Miért drágítja tovább a kormány az ingyenes tankönyve t?” címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, interpellációt nyújtott be az oktatási miniszterhez: “Miért drágítja tovább a kormány az ingyenes tankönyvet?” címmel. Öné a szó, képvise lő úr. (11.40) DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A tankönyvek megjelentetéséhez a kiadók eddig olyan hiteleket vehettek fel, amelyekre az állam garanciát vállalt. Ez biztosí totta a tankönyvkiadás folyamatosságát, s részben minőségét is, amit a kiadók a hitelező banknak - mármint a hitelt - visszafizettek. A biztonságot tehát az állami garanciavállalás jelentette. 2004ben azonban ez a lehetőség egy csapásra megszűnt.