Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 17 (151. szám) - Az egyes oktatási tárgyú, az oktatási jogok érvényesítésének elősegítését, valamint a felsőoktatási intézmény- és képzési rendszer fejlesztését szolgáló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter):
3571 mégsem azt a döntést hoznák. Képviselő úr, ehhez az kellene, hogy az Európai Uniónak a bolognai folyamatban részt vevő összes állama megváltoztassa az eddigi elhatározását. Innen kezdve ne többciklusú lineáris képzésben gondolkozzon, hanem hagyományos, a Magyarországon sem őshonos, egyébként a szovjet mintából átvett főiskola plusz egyetem típusú képzési szerkezetben gond olkozzon. Ez azért nem nagyon valószínű, lássuk be, tisztelt képviselő úr. Körülbelül egyetlen dolog van, amelyben mindenki egyetért a bolognai folyamat szakmai, politikai vitáiban. Ez pontosan a többciklusú képzés, még akkor is, ha számos részletkérdésben továbbra is van vita. Ebből azt szerettem volna kihozni, és az volt a felszólalásom célja, hogy mindenki számára világos legyen: ezekben az ügyekben egyetértés van, ezekben az ügyekben nincs vita, ezekben az ügyekben nem fenyeget az a veszély, hogy valami lyen gyökeresen más eredményre jutunk majd a felsőoktatási törvénynél, mint amilyen kísérleti képzéseket engedélyez majd a törvény felhatalmazása alapján a miniszter. Abban pedig teljesen egyetértek TataiTóth képviselő úrral, hogy mind a jogbiztonságot, m ind a megnyugtató átmenetet az szolgálja, ha ezek mögött a miniszteri döntések mögött pedig egy egységes szabályrendszer van, amelynek keretei között mindazokat a kérdéseket nemcsak rendezni lehet, hanem a felsőoktatási törvény többi szabálya miatt rendezn i is kell, amelyeket a képviselő úr felvetett. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Pósán Lászlóé a szó. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Képviselő úr, én nem az Európai Unió dolgáról beszéltem, é s nem a bolognai folyamathoz kapcsolódó többciklusú képzésről. Ez egy nagyfokú csúsztatás. Én kifejezetten arról beszéltem nagyon életszerűen, ha úgy tetszik, nagyon földhözragadtan: ez a rendeleti úton bevezetendő új képzés - egy, két, három, négy, nem tu dom, hány intézménybe - azt a részt nem tisztázza, és azt nem lehet tudni, hogy ha van egy képzési ág, egyszerűsítsük le életszerűen a dolgot az informatikára, amelyre azt mondják minden oldalon, a MABtól kezdve a tárcán át, hogy a tekintetben leginkább e lőkészített, hogy itt a többciklusú képzésre átálljanak, még itt sincs tisztázva, hogy például a matematika tárgy milyen arányban kell a gazdasági informatikához vagy a programtervező informatikához. Egész egyszerűen ezzel kapcsolatban a MABnak is vannak különböző ajánlásai, más szakmai szervezeteknek is vannak ajánlásai, de még nincsenek összerakva a dolgok. Erről beszélek, képviselő úr. Ugyanakkor viszont ez a tárgy, a matematika egy majdani törvényi szabályozás logikája szerint egy olyan képzési ág, ame ly egyébként számos szakterület szempontjából is egy fontos alapozó tárgy. A kémiától kezdve a fizikán át nagyon sok irányba el lehet menni. Nos, ezek nincsenek összerakva, és itt van a félelmem, hogy ha most elindul valahol egy ilyen dolog anélkül, hogy e nnek a kísérleti jellege lenne kidomborítva, és azt mondanánk, kísérleti jelleggel csak egykét intézménybe vezessük be, és nézzük meg ezeknek a tapasztalatát, akkor ebből egy káosz lehet. Minden további nélkül elképzelhető az, hogy 2005 szeptemberétől pon t azért, mert különböző pályázati ösztönzőrendszereket a minisztérium hozzárendel, minden intézmény elkezd ebbe az irányba mozdulni, mert éppen nagy pénzhiányban szenvednek, és egész egyszerűen a dologból káosz lesz, anélkül, hogy ennek a dolgát bármilyen módon szabályozottan láthatnánk. Azt gondolom, ezt nem szabad megengedni. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : TataiTóth Andrásé a szó.