Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 11 (149. szám) - A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója:
3273 Tisztelt Képviselőtársaim! A kistérségek kapcsán szeretném szóba hozni a kistérségi megbízotti hálózat működésével kapcsolatos egyes kérdéseket is. A törvénymódosítás rendezni kívánja a megbízottak helyzetét, megfelelő stabilitást adva nemcsak a hálózatnak, de a benne szereplő személyeknek is. Maga a struktúra, ami a javaslatban megjelenik - azaz megbízott, megyei szervező, régiókoordinátor , nem tartalmaz új elemet, megfelel a jelenlegi kialakult gyakorlatna k. Határozott véleményem és meggyőződésem, hogy erre a hálózatra szüksége van mind a kistérségnek, mind a régiónak, mind pedig a kormánynak. Nélkülözhetetlen információs kapcsot jelent az említett szintek közö tt, aminek gyakorlati haszna már a pályázati munkában a közelmúltban is megmutatkozott. Ez a hálózat féléves munkaterveken alapuló tevékenységet folytat, folyamatosan tájékoztatja a kistérség szereplőit a legfontosabb őket érintő aktuális kérdésekről, lehe tőségekről, pályázati monitoring tevékenységet végeznek, uniós pályázatokat készítenek elő, divatos kifejezéssel élve projektgenerálási folyamatban vesznek részt, konkrét témakörökben felméréseket készítenek. Közelmúltbeli példa például az iskolabuszrendsz er létrehozásával kapcsolatos felmérés vagy éppen a területfejlesztési dokumentumok jelenlegi állapota a kistérségekben, amire az elején utaltam. Egyes ágazati minisztériumok, regionális fejlesztési tanácsok felkérésére konkrét ügyekben véleményeket gyűjte nek össze, fórumokat, találkozókat szerveznek, és mindezt természetesen - és ezt súllyal említem - nemcsak az önkormányzatok, hanem a vállalkozások, civil szervezetek körében is, mert a fejlesztéspolitika korántsem csak az önkormányzati szférát, hanem a té rség gazdasági fejlesztésben érdekelt összes többi szereplőjét is érinti. És még valami: azt gondolom, nyugodt lélekkel mondhatom, hogy mivel a hálózat tagjai folyamatos képzésben részesülnek, és a találkozás a regionális koordinátorokkal rendszeres, kéthe ti időközönként történik a hivatal vezetése részéről, így munkájuk koordinált, áttekinthető, és azt gondolom, hogy döntő többségük megfelelő felkészültséggel a munkáját értő módon és jó színvonalon képes ellátni. Az elmondottak természetesen alapvetően az intézményrendszer egyes elemeiről szóltak, ami korántsem jelenti azt, hogy a területfejlesztéssel összefüggő teendők kimerülnének az intézményrendszer kisebbnagyobb mértékű átalakításában. Ellenkezőleg. Rendkívül fontos, hogy megfelelő források álljanak r endelkezésre, és természetesen az is fontos, hogy ennek egy jelentős, ésszerű része a feladatokkal és a felelősséggel együtt decentralizálásra kerüljön. A hivatalban lévő kormány ezen az úton elindult, és természetesen én személy szerint is azt remélem, ho gy ennek a folytatásaként egy új paradigmaváltás küszöbére értünk, ahol a kormányzati szféra nem a konkrét fejlesztési programokkal kapcsolatos döntésekben, hanem a fejlesztési koncepció, az ágazati szabályozás, azaz azoknak a feltételeknek a kialakításába n látja elsősorban a feladatát, amelyek valóban a kormányra tartoznak, a konkrét döntések pedig ahhoz a színtérhez kerülnek egyre közelebb, ahol ehhez a megfelelő információk rendelkezésre állnak. Fontos, hogy a területfejlesztés szakmai koncepciója ország os és területi szinteken megfelelően kiérlelt legyen. Egyebek mellett azért is, hogy a 2007. január 1jétől megnyíló jelentős uniós források fogadására az ország és térségei felkészüljenek. Az erre irányuló munka elindult, és természetesen messzemenően nem pusztán kormányzati szinten vannak e tekintetben feladatok. Ellenkezőleg: nélkülözhetetlen a területi szervek és súllyal e testületek munkáját segítő munkaszervezetek feltételeinek javítása, megerősítése. Fontosnak tartom azt is megemlíteni, hogy ez a sze rteágazó, széles körű eszközrendszerrel és tagolt intézményrendszerrel rendelkező terület összehangoltan működjön a területfejlesztés egészét illetően, a kormányzati szint, a regionális fejlesztési tanácsok és ügynökségek, a megyei intézmények, a kistérség i fejlesztési tanácsok, a regionális fejlesztési holding és leányvállalatai, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság, a megbízotti hálózat és természetesen a tárcaközi koordináció is a maga funkcióit teljesítse. Fontosak a területrendezéssel, a területrendezési tervekkel kapcsolatos tartalmi és eljárási szabályok, amelyek szintén részét képezik a javaslatnak, ezt képviselőtársaim tudhatják.