Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 11 (149. szám) - A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP):
3262 novemberben, amikor előre látható volt az árvíz, az emberek egyszerűen nem hitték el, hogy ez be fog következni, utána pedig az ellenkező végletbe estek: megijedtek az egész helyzettől, és rendkívül nagy bizonytalanság alakult ki a jövőt illetően. (1 9.00) Ezért is fontos, hogy a biztonság kérdésére mindenképpen tudjunk egyfajta választ adni. Kulcskérdésnek tartom azt is, hogy a Vásárhelyiterv továbbfejlesztése, illetve maga a törvényjavaslat is oly módon veti fel az Európai Unióhoz való csatlakozás k érdését, hogy részben a vidékfejlesztés kapcsán fogalmaz meg EUval kapcsolatos megállapításokat, részben pedig a források bevonása kapcsán. Jogosnak tartom azokat a kérdésfelvetéseket, ellenzéki oldalról is, amelyek adott esetben a pénzügyi, illetve a tec hnikai ütemezést hiányolják. Úgy gondolom, ennek az egyik lehetséges magyarázata éppen az, hogy jelenleg nem lehet konkrétan megfogalmazni, hogy az EUforrások milyen ütemben, hogyan és milyen módon jönnek be, illetve hogyan lehet ezt bekapcsolni. Egyetért ek azokkal is, akik kulcskérdésnek tekintik az új gazdálkodási formák elterjesztését, illetve azok pontos meghatározását. Szeretném kiemelni, fontosnak tartom azt is, hogy a gazdák és a települések érdekeit feltétlenül figyelembe kell venni. Menet közben a z is elhangzott, hogy ilyen települési érdek lehet például a magas partok biztonságának a megoldása. Jelenleg a körzetemben is több olyan település van, amelyik magas parttal rendelkezik, és az egyik legnagyobb probléma éppen az, hogy ezt miként tudjuk kez elni. Ebben valóban hiányosságot mutat ez a tervezet. A gazdák, illetve a települések érdekeinek a figyelembevételét azért is tartom fontosnak, mert akkor lehet szigorúbb szabályokat alkalmazni, illetve adott esetben tőlük is megkövetelni, ha az érdekeiket egyértelműen figyelembe vesszük, mert ha ez nem így van, akkor adott esetben elég nehéz tőlük bármilyen szabályt is számon kérni. Fontosnak tartom azt is - akár szolnoki lakosként, akár JászNagykunSzolnok megyeiként , hogy a tervezet tartalmazza a fogl alkoztatottság bevonását a kérdés kezelésébe. KeletMagyarország önmagában is nagy problémákkal küzd a munkanélküliség területén, főleg azért, mert magas a tartósan munka nélkül lévők aránya, akiknek a java része szakképzetlen. Adott esetben éppen ezeket a z embereket lehet bevonni. Végül még egy kérdésről szeretnék picit talán részletesebben is beszélni, mint az eddigiekről, részben azért, mert többen is érintették, és úgy tűnik, hogy a Fideszen belül ebben a kérdésben nincs összhang. Én azokkal értek egyet - Pap képviselő úr, Balsay képviselő úr , akik hiányolják ennek a tervezetnek a kiszélesítését a komplex vidékfejlesztés, a regionális fejlesztés kérdéseinek az irányába. Ezt elsősorban Fónagy képviselő úr vitatta, aki azt mondta, hogy ebben az értelembe n a törvénytervezet túlterjeszkedik önmaga lehetőségein. Ezt önmagában nem vitatom, de ezzel együtt is úgy gondolom, hogy a Vásárhelyiterv továbbfejlesztését mindenképpen bele kellene illeszteni egy komplex fejlesztési programba, már csak azért is, mert a z érintett térség, a Tisza völgye néhány terület kivételével Magyarország egyik legszegényebb térsége, illetve Magyarország egyik legelérhetetlenebb térsége. Ebben a vonatkozásban miniszter úr egyik mondatával is vitatkoznék, de inkább csak azért, hogy job ban érzékelhető legyen, mire gondolok. Ő ugyanis a bevezetőjében azt mondta, hogy az árvízbiztonság szükséges a fejlesztésekhez, én meg azt mondom, hogy a fejlesztések szükségesek az árvízbiztonsághoz is. Magyarul többek között arra is gondolok, hogy ma ez t a területet az M3as kivételével nem lehet normális módon, megfelelően elérni. Nem lehet elérni sem a KözépTisza vidékét, sem a FelsőTisza vidékét, nincsenek olyan utak, amelyek erre a területre vezetnének; de a Tiszazugtól kezdve több ilyen területet is meg lehetne említeni. Úgy gondolom, az árvízbiztonsághoz is feltétlenül hozzátartozik, hogy bizonyos fejlesztések megtörténjenek, illetve, mondom, egyáltalán maga az árvízi biztonság megteremtése is egy komplex vidékfejlesztési programmal együtt lehet t eljes. Mondom, azzal egyetértek, hogy nem feltétlenül e törvény keretei között kell ezt szabályozni,