Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 23 (125. szám) - Sisák Imre János (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Visszakapják-e a gazdák a magyar nemzeti és a SAPARD-támogatással megvalósuló beruházások után az általános forgalmi adót?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
306 Egy perc viszontválasz illeti a képviselő urat. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm. Tisztelt Miniszterel nök Úr! Amit ön elmondott, azt úgy hívják, hogy utófinanszírozás, és ismert előttünk. Engedje meg, hogy az előttem lévő majdnem egy percben elmondjak egy példát. 150 millió forint támogatásra eső 25 százalék áfa 37,5 millió forintot jelent, ennyit nem igén yelhetnek vissza a támogatásból. Egy 50 százalékos támogatás esetén könnyen kiszámolható, hogy mennyi a maradék, és ami még súlyosbítja a helyzetet, hogy a működésre a következő öt évre még bankgaranciát kell vásárolni azoknak, akik a pályázatot elnyerték és a projektet üzemeltetik. Ez vonatkozik önkormányzatokra is. Ez 55,5 év alatt közel 22 százalék többletterhet jelent. Van ennél olcsóbb megoldás, az EU is azt javasolja, de következetesen a drágább megoldásba kényszerítik bele a pályázatot elnyerteket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti a miniszterelnök urat. DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök : Köszönöm szépen. Képviselő Úr! Itt nem többletteherről, hanem többlettámogatásról van szó, a támogatás mértékével kapcsolat ban tett ön egy megjegyzést, ami egyébként érthető megjegyzés. Természetesen mi is azt szeretnénk, hogy minél több jusson a gazdákhoz. Ezzel együtt is az európai szabályokat respektálnunk kell, abban pedig, hogy ezt a támogatási formát választottuk, kialak ult egyfajta konszenzus. Legjobb emlékeim szerint egyébként az integrációs nagybizottság is kapott erről tájékoztatást. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) (15.30) Sisák Imre János (MDF) - a földművelésügyi é s vidékfejlesztési miniszterhez - “Visszakapjáke a gazdák a magyar nemzeti és a SAPARDtámogatással megvalósuló beruházások után az általános forgalmi adót?” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Sisák Imre, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: “Visszakapjáke a gazdák a magyar nemzeti és a SAPARDtámogatással megvalósuló beruházások után az általános forgalmi adót?” címmel. Képviselő urat illeti a szó. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Kös zönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A magyar gazdák immár több mint egy hete tüntetnek az utakon a mezőgazdaság és ezzel együtt a magyar családok tízezreinek ellehetetlenülése miatt. Ennek ellenére ön az elmúlt héten, a február 19ei vitanapon a zt mondta: “A mezőgazdaság végre egy nem halódó ágazat képét mutatja.” A Magyar Demokrata Fórum szerint azonban az agrárágazat kormányzat sújtotta terület. Az elmúlt évben ön 293 milliárd forint magyar, illetve európai uniós támogatást ígért a mezőgazdaság ból élőknek. Lássuk, ezzel szemben mi a helyzet! 2003ban, miután kimerültek a támogatási keretek, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 82 milliárdos nagyságrendű ígérvényt tett a 2004es források terhére. A 2004re beígért gofrtámogatásokbó l 92 milliárd forintos