Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 4 (147. szám) - A nemzeti környezetvédelmi program 1997-1998. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés; a nemzeti környezetvédelmi program 1997-1998. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat; a nemzeti... - ELNÖK (Harrach Péter):
3004 Aztán olyannal is gyakran találkoztunk, ami néhány oldallal később teljesen más megállapítást tett, mint korábban. Sok esetben - ez a legtöbb esetben igaz - nem tudjuk, hogy honnan indultunk, és az eredmények ezért igencsak viszonylagosak. Az egyes adatok köszönő viszonyban nincsenek egymással. A veszélyes hulladék fejezetben például évről évre visszatérő probléma volt, hogy jelentős csökkenésről beszélnek, miközben a hulladéktörvén ynél az előrejelzési trend azt mutatja, hogy növekedés. Nem is értettük a növekedést, hiszen a tisztább technológiák esetén miért kéne a veszélyes hulladéknak növekednie. Azt már elmondtam az előbb is, hogy ilyen összeegyeztethetetlen és eligazodásra kevés bé lehetőséget adó anyagnál született meg a második nemzeti környezetvédelmi program, ezt bajnak tartjuk. Az első feladata lett volna a helyzet megismertetése, honnan indultunk, és hova szeretnénk eljutni. Ezt nem pótoltuk, ez elmaradt. Nem vagyok benne bi ztos, hogy a második vagy a harmadik környezetvédelmi program ezt meg fogja tenni. Szűk szakmai kérdésnek tűnik, de nagyon lényeges kérdés, hogy a szennyvíziszaphelyzet ma nem ismerhető; nem tudom, hogy miért, és ezt többszöri kérésre sem korrigálták. Sajn álatosan keverednek a dolgok, itt például a mezőgazdasági területnél a szántó, a művelt terület, az összterület. Aztán az is megfogalmazódott a bizottságban, hogy sajnálatos módon a jelentésnek olyan az élete, az egész formája, hogy nem lehet hozzá beadni módosító indítványt, tehát minden marad a régiben, úgy, ahogy van, ha az előterjesztő nem módosítja. Sajnálatos módon olyan munkákat is beemeltek a jelentésbe, amelyeknek nem volt semmi közük a jelentéshez, hiszen az a minisztérium tevékenysége volt. Szomo rúan állapította meg a bizottság, hogy a természetvédelmi területek visszavásárlására egyre kevesebb pénz jut, így azok a területek elveszhetnek örökre. Amikor már a második környezetvédelmi program jött, szerencsés lett volna az elsőt egy az egyben lezárn i, és nem három különböző jelentést, és erre építeni a másodikat, ez sem valósult meg. Azt már említettem, hogy hulladékasszimiláló képesség, ilyen nincs, és ezt nem is javították ki, a kérésünkre sem. Miközben megállapítják, hogy a korábbi élőhelyek eleme ikre estek szét, eközben látjuk, hogy a mostani törvénymódosításnál, a természetvédelmi törvény módosításánál a közlekedési tárca vezetője is ebbe bele tud szólni. Megállapítja ebben az anyagban, hogy egy veszélyeshulladéklerakó működik, miközben lehet tu dni, hogy az országban több van. Ez a kérdés merült föl, hogy vajon az üzemi lerakók mik, de ezt majd az egyéni fölszólalásban megpróbálom egy kicsik kifejteni. Azonkívül nemcsak a működő veszélyeshulladéklerakók az érdekesek, mert legalább ekkora problém át okoznak a már meglévők és a nem megfelelően védettek. Erre ugyan államtitkár úr azt mondta, hogy megy a kármentesítés. Annak bizony mennie is kell, mert ha az nem megy, akkor sokkal súlyosabb problémát vet föl, mint egyébként a most létesítendő veszélye shulladéklerakók. Igaz az anyag utolsó mondata, hogy túlhaladott rajta a kor, ezért fogadjuk el. Az előbb már említettem, hogy emiatt azért nem kéne elfogadni, de valóban túlmentünk rajta, ezért fogadjuk el, mert nincs értelme tologatni magunk előtt. Azt meg kell állapítanunk, hogy a bizottság mindannyiszor törekedett arra, hogy felhívja a figyelmet a visszásságokra és azokra a problémákra, amelyek egyértelmű szakmai gondot is jelentenek. Vajon megérjüke egyszer, hogy figyelembe veszik a javaslatainkat? E témakörben érdemes lenne, már csak azért is, hogy ne legyen egyszer késő. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Most Tóth Gyula képviselő úr következik, az önkormányzati bizottság előadója, a J/3802. számú jelentéshez kapcso lódóan. (Jelzésre:) Nem következik, mert nincs a teremben. A területfejlesztési bizottság előadója sincs a teremben.