Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 4 (147. szám) - Beszámoló az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi tevékenységéről, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi tevékenységéről szóló beszámolóról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2981 nyilvánvalóan egy választott testület választott elnökének lenni más jellegű tevékenység, mint hivatalvezetőként, alkalmazottként tevékenykedni. Ez közvetlenül nem a kritikák jogát korlátozza, de közvetlenül az e lnök úr személyes felelőssége az elmúlt évvel kapcsolatban jóval szerényebb, mint az ez évi tevékenységgel kapcsolatban lesz. Ezeknél a tényeknél talán fontosabb szempont az, amit most szeretnék említeni. Nevezetesen, az előttem fölszólaló képviselőtárs sz inonimaként kezelte szinte a néző és a közszolgálat kifejezéseket. Aki összetéveszti a nézői általános igényeket a közszolgálati szempontokkal, az valószínűleg nem ismeri vagy nem akarja tudomásul venni az elmúlt 15 év tapasztalatait. Nevezetesen, arról va n szó - és ismerjük nemzetközi példákból is , hogy a közszolgálati tevékenység nem feltétlenül azt jelenti, hogy a szélesebb közönség érdekeit tartja szem előtt az a műsorszolgáltató, amelyik közszolgálati műsorokat készít, hanem éppen ellenkezőleg. Egyál talán, közszolgálati műsorszolgáltatót adófizetők pénzéből működtetni azért szokás, mert kereskedelmi értelemben - tehát a nézők igényeit kiszolgálva - nem lehet olyan igényes műsort, olyan közszolgálati műsort fenntartani, működtetni, amelyet talán az ors zággyűlési képviselők ízlése vagy a kultúra szolgálata megkívánna. Tehát a néző igénye és a közszolgálatiság meglehetősen pontosan elhatárolható egymástól. Amikor valaki azt mondja, hogy az ORTT döntése nem a néző igényét vette figyelembe, akkor az mást je lent, mintha az mondaná, hogy nem a közszolgálatiság szempontjait vette figyelembe. Ha már itt tartunk érdemes talán - és az ORTT beszámolója erre alkalmat teremt - részben az elmúlt 15 év ismeretében is kitérni arra a problémára, ami egyáltalán a nézői ig ények kapcsán megfogalmazható. Itt a parlamentben is elhangzott ma - és meglehetősen közhelyes megállapításnak tűnik , hogy ma a magyar médiarendszer minden problémája a politikai döntésekből, nevezetesen, a médiatörvényből adódik. Én sem tartom jónak a m a hatályos médiatörvényt, és már régóta azt az álláspontot képviselem, hogy ez a törvény nem javítható, hanem egy újjal cserélhető fel, de illúziókat támasztatnánk vagy táplálnánk, ha azt a látszatot próbálnánk kelteni, hogy minden probléma a törvényen múl ik. Bizony, a magyar médiarendszer gondjai - és erről az ORTT beszámolója, majd érinteni kívánom, bőségesen ad adalékot - nem csak a törvényből származnak, és van egy olyan társadalmi probléma, ami még csak nem is a sajtó munkatársainak tevékenységéből vez ethető le. Nevezetesen, arról van szó, amit a néző és a közszolgálati szempont megkülönböztetése kapcsán érintettem, hogy kiderült az elmúlt 15 év során vagy a médiatörvény hatálybalépése óta számunkra is, amit más tapasztalatok alapján nyilvánvalóan tudha ttunk volna, hogy a fő dilemma - elsősorban persze a televíziós műsoroknál az , hogy milyen mértékben kell a közönség, a legszélesebb értelemben vett közönség igényeit kiszolgálni, illetve milyen mértékben van joga a parlamentnek, országgyűlési képviselőn ek, törvénynek ezeket a közönségigényeket korlátozni, illetve szabályozott keretek között tartani. Az előző rendszerben tapasztaltak alapján meglehetősen óvatosak vagyunk többen abban az ügyben, hogy mennyire lehet - hogy is mondjam - a közönség akarata el lenére a közönséget képviselni. Ma a magyar televíziózás egyik legsúlyosabb problémája az, hogy a közönség bár szidja a televíziós műsorokat, de elsősorban olyan műsorokat néz, amelyek tartalmával - és itt nem politikai kérdésekről, hanem kulturális színvo nalról van szó - az országgyűlési képviselők remélhető többsége nem ért egyet, nem tartja elfogadhatónak. Ugyanakkor a médiatörvény teremtette keretek olyan anyagi követelményeket fogalmaznak meg a kereskedelmi műsorszolgáltatókkal szemben, jobban mondva a velük kötött szerződések, illetve az anyagi korlátok a közszolgálati televíziót olyan lehetetlen helyzetbe hozták, hogy kénytelenek az esetek döntő többségében a legszélesebb közönség igényeit vagy igénytelenségét sokszor figyelembe venni, hiszen kiderül, hogy azok a műsorok, amelyeket sokan színvonaltalannak tartanak kulturális értelemben, hirdetési értelemben, tehát bevételi értelemben a leginkább eladható műsorok.
