Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 3 (146. szám) - A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
2923 keményen megfogalmazzam azt, amit ők nagyon puhán, nagyon lazán és nagyon ros szul próbáltak szabályozni. Aztán a 21. pontban akkor azt mondtam, hogy vegyük ki az embert; vegyük ki az embert, ne legyen benne az egyed címszó alatt, tudniillik így minden élőt beletettünk. No, az az egy rész , amikor azt mondtuk, hogy minden fejlődési szakasz és annak minden állapota, ez egy nagyon kedvező állapot, igen tisztelt képviselőtársaim, egy picit furcsán is jött arról az oldalról. De akkor ez megoldana egy csomó kérdést az abortusz és egyéb vonatkozá sában, hogy honnan is tekintjük élő szervezetnek, mert ez akkor választ adna rá. No, akkor tegyük már oda az embert, mert azért az emberből készült termékbe ezt bele lehet érteni. Ugyan erre valamilyen magyarázatot talán kaptunk, hogy az ember nem tartozik e törvény hatálya alá, pedig az emberért hozzuk a környezet- és természetvédelmi törvényeknek a nagy részét is. A 22. pontba megpróbáltam becsempészni azt, amire majd az ismételt felszólalásnál próbálok kitérni, ez az úgynevezett natúrpark, és akkor bevez etőként már most mondok róla annyit: illik, tisztességes, úgy fair és úgy korrekt, hogy ha valamit szeretnénk bevezetni a magyar természetvédelmi jogba, hogy megnevezzük, mi az, és amikor megneveztük, hogy mi az, akkor azután úgy és aszerint szabályozzuk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Két percre kért szót Orosz Sándor képviselő úr, MSZP. DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP) : A környezetvédelmi bizottság ülésén valóban élénk viták voltak néhány, Pap János úr által beterjesztett javaslatról. Én azt gondolom, hogy ezek egy része vitatható formában, de jó gondolatokat tartalmazott, ezekből kapcsolódó módosító is lehet, mint ahogy az egyed fogalmát illetően végül is jómagam is nyújtottam be egy kapcsolódó módosít ót. Amivel összefüggésben én kicsit óvatosabban fogalmaznék Pap úrnál: itt a mindentudás magaslatáról hordja le a jogszabályelőkészítésben részt vevőket, holott neki aztán végképp illenék tudnia, hogy az eredeti törvényben, tehát aminek a mostani módosítá sával foglalkozunk, de a mostani módosítással nem érintett részében az emberre az “élő szervezet” fogalom a természetvédelmi törvény vonatkozásában nem vonatkozik, tehát annak az ismételt kivétele nem szükséges. Erre csak az tesz indítványt, aki kizárólag a módosítót, azt is nem biztos, hogy minden elemében, összefüggésében olvassa. Még egyszer mondom: ha nem hisz nekünk meg a bizottsági ülésen elhangzott érvelésnek, akkor olvassa el a természetvédelmi törvény vonatkozó fogalommeghatározásait, és akkor, azt gondolom, érzékelni fogja, hogy nem személy elleni erőszak, hanem jogrendszeri megfontolásokból nem került befogadásra a javaslata. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Pap Jánosé a szó. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Or osz Képviselő Úr! Nekem az egyednél nem az a nagy problémám, hogy az ember ott szerepel vagy sem, az már egy módosító indítvánnyal több, ha úgy tetszik. Hanem az a problémám, és nem a mindentudás magaslatáról tettem meg ezt a megjegyzést, hanem onnan, hogy én azt gondolom, hogy ebben az országban sokkal több olyan kiművelt fő van a természetvédelem és a környezetvédelem terén, egyébként a minisztériumban is - ha úgy tetszik, a minisztériumban is, a bizottsági ülésen ott lévő minisztériumi munkatársak között is , akik képesek, tudnak, ha engedik őket különb, jobb és a magyar nyelvnek, a magyar kultúrának, a magyar