Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 3 (146. szám) - A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HARRACH PÉTER (Fidesz):
2902 Nem tudom, hová vezetnek ezek a reklámfilmek, de hogy jó irányba nem, ezt bizton állíthatom. Biztos vagyok benne, sokat kell tenn i az ellen, hogy ne fordulhasson elő bántalmazás a családon belül, se a gyermeket ne bántsák, se a nőt ne bántsák, se az apát ne bántsák, tehát szeretet alakuljon ki, mint ahogyan ennek egy normális családban lennie kell. De hogy ezek a filmek nem azt a cé lt szolgálják, amit meg szeretnénk valósítani, azt bizton állíthatom, és ezt nemcsak én állítom, hanem a szülők többsége is. Arra kérem a kormány képviselőit, fejezzék be az ilyen reklámfilmek forgalmazását, fejezzék be az erre költendő 100 millió forint t ovábbi folyósítását. (20.40) Hiszen azt hiszem, hogy ha komolyan gondolják, hogy a családok védelmét meg kell oldani, akkor ennek a 100 millió forintnak számtalan helye van, és nem pedig a média zsebében. Ezt fontolják meg! Köszönöm a figyelmet. (Taps az e llenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Kosztolányi Dénes úr, a Fidesz képviselője. DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném eloszlatni esetleg az ellenoldalon ülő képviselőtársainkba n azt a látszatot, miszerint a Fidesz képviselői túl érzékenyek a médiareklámokra, éppen ezért szeretném szó szerint idézni a bizottsági ülésünkön a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának elhangzott szavait: “Jómagam is úgy gondolom, hogy az a reklám , amit a képviselő úr említett, kifejezetten gusztustalan. Ebben a környezetben majdhogynem felbujtói magatartást tanúsít az a cég, amely ilyen típusú módon akarja a termékeket eladni. Abban is egyetértek, hogy a mai médiák nem mindig szolgálják jól az ügy et. Szeretnék arra is utalni, amikor a sértetteket eszközként használja a média, és a saját érdekeik mentén további megaláztatásoknak teszik ki. Azt gondolom, hogy a közös figyelem a média irányába egy etikai minimum kialakítását hozhatja magával.” Így nyi latkozott a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, akár kereskedelmi reklámról legyen szó, akár a kormányzat által megfinanszírozott, leforgatott és megjelenített reklámokról. Én azt hiszem, hogy anyák napja másnapján joggal szóltam arról, hogy olyan a képernyőre nem kerülhet, ahol egy anyukát megütnek. Az a gyerek - ahogy Mátrai Márta mondta , aki ezt a reklámot látja vagy mélységesen elborzad, vagy súlyos trauma is érheti, különösen akkor, hogyha sokszor látja ezt a reklámfilmet. Azonnali beavatkozás ra kell hogy felkérjük az illetékes médiahatóságokat és a reklámozó cégeket is. És emiatt vannak kétségeink, hogy ha ilyen előfordul, mondjuk, egy szándékos kampány mellett, akkor hogy lesz megoldva az, hogy egy év múlva mindenki fogja tudni a feladatát, a törvénnyel kapcsolatos teendőit. Komoly kétségeink vannak efelől. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Harrach Péter, a Fidesz képviselője. HARRACH PÉTER (Fidesz) : Tisztelt Elnök Ú r! Abban reménykedtem, hogy lesz alkalmam elmondani a hozzászólásomat, mielőtt az elnök urat leváltom. Erre ma már nincs alkalom, ezért most kétpercesben próbálok egykét gondolatot ebből elmondani. Nem a törvényről beszélek furcsa módon, hanem a mögötte l évő emberképről, családképről és társadalomképről. Valóban bennem is felmerült a kérdés, milyen családképe lehet annak az embernek, aki ilyen és hasonló propagandát végez e mellett az egyébként vitatható, de bizonyos