Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 3 (146. szám) - A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
2884 ahol civil szervezeti jogvédő aktivisták, illetve a családon belüli erőszak volt vagy a felvonulás ideje körül éppen még mindi g folyamatban lévő zaklatások és testi bántalmazások áldozatai vonultak föl, és az áldozatok emlékét megjelenítő piros sziluetteket vitték magukkal, illetve a még élő vagy túlélő áldozatok személyes tanúságtétel formájában mondták el azt, hogy velük mi tör tént a családban, nos, amikor tavaly és tavalyelőtt részt vettem ezeken a felvonulásokon, akkor nagyon sok mindent tanultam, nagyon sok mindent láttam és hallottam, olyant, amelyet - azt gondolom - ebben a Házban a legtöbben tudunk, de amikor egy ilyen tör vényjavaslatról vitatkozunk, talán nem ártana mindannyiunknak feleleveníteni. A néma tanúkon, a piros sziluetteken monogramok vannak: egy éve, mondjuk, X. Y. negyvennyolc éves volt, amikor élettársa leszúrta, ez a szöveg. Bizony, évről évre, minden év őszé n hol ötven, hol ennél is több piros sziluettet visznek magukkal a demonstrálók. A Néma tanúk kiállításon egy szöveget olvashatunk, ez a következőképpen szól: “A néma tanúk a családon belüli erőszak során meggyilkolt nőknek állítanak emléket. Magyarországo n ez évente 50150 közötti áldozatot jelent. Ahogy nézi a figurákat és olvassa a történeteket, gondoljon mindazokra a nőkre és gyerekekre, akiket ezekben a pillanatokban is bántalmaznak, akik éppen most is életveszélyben vannak. Gondoljon az e heti halálos áldozatokra. Élete során minden ötödik nőt bántalmaz partnere fizikailag. Mindannyian tehetünk valamit az áldozatok biztonságáért. Az erőszak nem magánügy.” Így szól a Néma tanúk kiállítás szövege, és hozzátehetjük, hogy semmilyen jellegű erőszak, sem a v erbális, sem a lelki, sem a fizikai, sem a szexuális, sem pedig a gazdasági értelemben vett családon belüli erőszak fölött nem hunyhatunk szemet. Az általános vita eddigi szakaszában sok kritikai észrevétel elhangzott már amellett, hogy mindannyian vagy le galábbis a legtöbben képviselőtársaim közül elmondták azt, hogy elismerik a probléma jogosságát, és szükségesnek tartják, hogy a parlament foglalkozzon ezzel. Vannak olyan kritikai észrevételek, amelyek alapos megfontolásával jómagam is egyetértek, hiszen ezek között meg kell említeni azt, hogy minden bizonnyal egy olyan törvényt fogunk elfogadni, amely alapvető személyes szabadságjogokat érint. Az, hogy például hogyan korlátozzuk egyes emberek szabad mozgáshoz való jogát, hogy ezt arányosan, az alkotmányos követelményeknek megfelelően, az arányosság és a szükségesség tesztjét betartva végezze el a parlament, nos, ez természetesen jogos igény. Vannak olyan kritikai észrevételek is, amelyeket már kevésbé tudok személy szerint jómagam akceptálni. Ezek közé tar tozik például az elnevezés vitatása. Meggyőződésem szerint - azt hiszem, ezt valamennyi liberális képviselőtársam nevében mondhatom - a családon belüli erőszak mint kifejezés pontosan fedi le azt a fogalmat, amelyről itt szó van, ezért nem látjuk indokoltn ak, hogy a törvényjavaslat szövegéből, esetleg címéből ez kikerüljön. Az általános vitának ezen a pontján szeretnék visszatérni oda, ahonnan elindultunk, ha tetszik, a kályhától, a családi fészektől elindulni, attól a családi fészektől, amely sajnálatos mó don meglehetősen gyakran válik Magyarországon is - mint ahogyan a legtöbb helyen ez így van - családi tűzfészekké. (19.10) Arról szeretnék önöknek az általános vitának ezen a pontján néhány gondolatot elmondani, miért gondolom azt, hogy égető szükség van e rre a törvényjavaslatra. Mondom mindezt azzal, még egyszer, hogy magam is aláírtam több módosító javaslatot, és természetesen a más frakciókból érkező módosító javaslatokat is meg fogom nézni, és mérlegelni fogom képviselőtársaimmal együtt. Hiszen ez az el őterjesztés sem tökéletes, és mivel kényes dolgokat szabályozunk, nagyon alaposan és minden esetleges módosításra nyitottan kell majd eljárnunk akkor, amikor ezeket megvitatjuk, és ezekről szavazunk. Azonban most mégis visszamennék tehát az alapkérdéshez, ezekbe a részletekbe egyelőre nem belebocsátkozva: miért van szükség erre a jogszabályra? Sokan kénytelenkelletlen veszik tudomásul