Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 3 (146. szám) - A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
2883 előterjesztők, hiszen a gyakorlatban eddig sem sokat tettünk az ilyen jellegű, családon belüli erőszak ellen. Itt kell nekem is megismételnem azt, amit előttem már többen megem lítettek: a család intézményének a védelmét nem ettől a törvénytől kell elvárni. Már ott kezdődnek a problémák, hogy az általános iskolában a diákok nem tanulnak erkölcstant, nem tanulják meg nevelő környezetben azt, miképpen kell tisztelni az egyébként ti szteletre méltó édesanyát és édesapát, hogyan segítsék az időseket, miképpen emeljék fel szavukat a közelükben, a környezetükben látható erőszakoskodások ellen, miképpen óvják a természetet, a környezetet. A tömegtájékoztatás a széteső, cserélhető apukájú és anyukájú családmintát propagálja, s nem a gyermekeik felnevelésére, kéthárom évtizedre, ha úgy tetszik, holtukig szövetkező szülőket tekinti jó példának. Bizony, a politikusok egy része mindent megtesz bizonyos kábítószerek legális fogyaszthatósága érd ekében, holott a horribilis drogkiadások első számú kárvallottja a család. Sem a családpolitika, sem az adózás nem tekinti társadalmi fogyasztói egységnek a családot; nem csoda, hogy Magyarországon működtetik Európa leginkább családellenes adórendszerét. N os, minekutána minden oldalról megkapta a család intézménye a rossz politika rúgásait és pofonjait, azok után komolyan hihetünke abban, hogy ez a törvény megmenti a családokat? Tisztelt Ház! A törvénytervezet propagandacéljait sejteti a jövő évre kitolt h atályba léptetés is. Azt még megértem, hogy a távoltartás intézményének bevezetésére felkészületlenek a hajléktalanszállók, de miért kellene várni például a szóbeli vagy hírközlő eszközökön keresztüli zaklatás megbüntetésével? Hallottam - s nyilván nem vag yok egyedül , hallottunk olyan esetekről is, hogy a válás kimondását követően még tíztizenöt esztendővel is zaklatja a volt házastárs a másikat, botrányt okoz a munkahelyén, éjszaka hívja telefonon, fenyegetőzik, és trágárságokat üvölt a kagylóba. Nem ér tem, miért kellene várni az ilyen jellegű zaklatások szankcionálásával még egy esztendőt. Mindennapos tapasztalat az is, hogy a tartás fejében befogadott ismerősök, hozzátartozók terrorizálják a befogadó időseket, nem teljesítik a tartási kötelezettségeket , az önkormányzat illetékesei pedig valódi vagy vélt tehetetlenség miatt szemet hunynak az ilyen tettlegességek fölött, nem kívánnak a szerintük családi vitába belekeveredni. Az egész törvénytervezetet átlengi a nehezen bizonyíthatóság gondja: hogyan lehet igazolni egy mások által nem látott pofont, a folyamatos szidalmakat vagy az utcai telefonfülkéből érkező fenyegetéseket. Ha nem várják el az ilyen ügyekben az alapos bizonyítékokat, akkor nem lehete visszaélni a törvény betűivel? Elfogadjae a bíróság a ma csak jogellenesen beszerezhető bizonyítékokat, például a hangfelvételeket? Ezek legális létezéséhez ugyanis sajátos módon hozzá kell járulnia a zaklatónak. Ez a törvénytervezet nem tartalmaz olyan új szabályokat, amelyek alapján ilyen hang- vagy videof elvételek jogszerűen készülhetnének. A törvény hatálybalépése feltehetően amiatt is eltolódik 2005 júliusáig, mert a megkövetelt bizonyítékok beszerzésének a feltételeit még halvány kontúrok formájában sem határozták meg az előterjesztők. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A törvény alapvető céljaival egyet kell értenünk, egyet is értünk, de egy ilyen szellemiségű törvény sikeres működéséhez az előterjesztés tartalma és a benne felsorolt új jogszabályok nem elégségesek. Köszönöm a figyelmüket. ( Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Gusztos Péter úr, az SZDSZ képviselője. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtá rsaim! Amikor tavaly, illetve tavalyelőtt részt vettem a több civil szervezet által közösen megrendezett Néma tanúk felvonuláson,