Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 3 (146. szám) - A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
2882 Ha fellapozzuk a 2002. évi bűnügyi statisztikát, ezekkel az adatokkal találkozhatunk csupán a női bűnelkövetők körében. Megismétlem: minden kilencedik napon egy emberölés, mindennap egy könnyű testi sértés, mindennap két szándéko s, súlyosabb testi sértés, minden harmadik napon két család, ifjúság és házasság ellen elkövetett bűntett. Szándékosan csak a nőkre vonatkozó statisztikákat idéztem az igazságügyi statisztika adatai közül, mert némileg helyre kívánom billenteni azt a téves és csupán az alkoholizáló és agresszív, a családi életet zaklató férfiakra koncentrálódó propagandát, ami az elmúlt hetekben a törvényelőterjesztést kísérte. Meggyőződésem: eleve kudarcra van ítélve egy olyan törvény, ami hallgatólagosan valamiféle nemi osztályharc jegyében készült, csak erre a koncepciós feladatra keres érveket, és eközben figyelembe sem veszi a tényleges társadalmi folyamatokat, azt a sajnálatos tényt, hogy rossz értelemben is végbemegy egy úgynevezett emancipáció, és akár az alkoholizá lók között, akár a bűnelkövetők között fokozatosan növekszik a nők aránya. Súlyosbítja a család szempontjából az idézett bűncselekményekben a nők jelentőségét az a tapasztalat is, hogy míg a férfiak erőszakos cselekményei megoszlanak az ivócimborák, munkat ársak, üzlettársak, diszkós riválisok, lakóhelyi szomszédok és a család között, addig a nők hasonló cselekményei elsősorban a családtagokra, élettársakra koncentrálódnak. Visszatekintve az idézett adatokra: a 2000. év bűnügyi statisztikája sem tér el érdem ben a már idézett 2002. évitől, azaz állítható, hogy a nők részvétele nem elhanyagolható ebben a társadalmi problémában. Ezt a törvényjavaslatot a felelőtlen szülők és hozzátartozók összessége ellen kell meghozni, és nem csak a férfiak ellen. Az előterjesz tés további koncepcionális hibája véleményem szerint az a tévhit, hogy a családon belüli erőszak létezéséért általában egy személy a felelős, azaz ha a hatóság kiemeli őt a családból, akkor helyreállhat a békesség. Sok példa van erre is. A magam pedagógiai tapasztalatából is tudok erre példákat felhozni, de széles rétegekben több személyt, azaz akár a család többségét ki kellene emelni a békesség érdekében. Mit kellene tenni például azokért a fiatalkorúakért, akiket például valamely szektához tartozó szülők erőszakkal a szekta hálójában tartanak, akiket dolgoztatnak és akikkel adományokat gyűjtetnek? Mit lehetne tenni azokért a lányokért, akiknek ázsiai kereskedő környezete akár erőszakkal is megtilt minden kimenőt, nehogy elveszítsen egy ingyenes munkaerőt? Mit lehetne tenni azokért a fiatal roma nőkért, akiket az egész családja - beleértve a családban élő idősebb nőket is - arra késztet, hogy prostituáltként dolgozzon, és adja haza a lányfuttatóktól már megvámolt keresményét? Ezek a példák közismertek, és s zázával, ezrével léteznek, a megoldás minden esélye nélkül. Szinte megelőlegezhető az a gyanú, hogy vallási, etnikai szokásjogokra hivatkozva ezekre a családokra nem alkalmazzák vagy nehezen tudják majd alkalmazni ezt a törvényt, más családokra viszont alk almazni fogják. Önmagában persze az is örvendetes lenne, ha az erőszakoskodók egy része ténylegesen is kijózanodva magába szállna, de a törvény várhatóan szelektív alkalmazása nemenként, vallásonként, etnikumonként alkalmazott kettős mércéje inkább demoral izálja a társadalmat, semmint humánusabbá tenné. (19.00) Önmagában az előterjesztésben nincs kettős mérce, de az előterjesztést kísérő vitákban már tetten érhető, és várhatóan a törvény alkalmazása során is valamilyen formában jelen lesz. Szinte előre borí tékolható annak a véleménynek a megvalósulása, hogy a majdan távoltartásra ítélt nők aránya messze elmarad majd mind a családon belüli emberölésben betöltött jelenlegi egyharmados szerepüktől, mind a házasság, a család és az ifjúság ellen elkövetett bűncse lekményekben betöltött egyötödnyi részarányuktól. Az is várható, hogy a zárt vallási és etnikai közösségek családon belüli kemény terrorját nem enyhíti ez a törvény, sőt a panaszkodó, a közösséget lejárató, úgymond eláruló családtagokra esetleg a mainál is brutálisabb megtorlás vár. Ezt a létező problémát már most messze elkerülik az
