Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 23 (125. szám) - Nagy Jenő (MSZP) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Lesz-e vízpótlás a Balatonban?” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
285 Akkor ön, december 8án itt, az Országgyűlésben védelmére kelt a szélsősé ges szervezetnek, és agresszivitással vádolta a rendőrséget. (Közbekiáltások az MSZP soraiból: Így van! Így van! - Taps ugyanott.) Most meg azt kéri számon, hogy miért nem cselekedett a rendőrség törvénysértő módon. Hát ez a szemforgatás, képviselő úr, ami re az előbb utaltam. A Magyar Köztársaság rendőrségének ugyanis az a kötelessége, hogy betartsa és betartassa a törvényeket. Magyarország demokratikus ország, mindenki gyakorolhatja alkotmányos jogait, a szólásszabadságot és a gyülekezés szabadságát. Önök álságos petíciójukban le is írták, hogy tudják, hogy nincs törvényes eszköz a demonstráció betiltására. Nos, ez az út nem járható, képviselő úr. Remélem, hogy a kormány által kezdeményezett, gyűlöletbeszéd elleni törvény hatályba léphet, és akkor nem lehet majd büntetlenül valóban gyűlöletes beszédeket elmondani. Reménykedve várom a Legfelsőbb Bíróság döntését (Zaj.) a Vér és Becsület Egyesületről. És egyre kevesebb reménnyel, de mégiscsak bizakodom, hogy egyszer a Fidesznek a saját népszerűsége mellett leg alább azonos súllyal fontos lesz a törvényesség is, és az általa felbátorított szélsőségek ellen határozottan fellép. Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Megköszönöm miniszter asszony válaszát, és megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae azt. Képviselő úr! SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Mindig érdekes hallgatni a szocialista képviselőket, amikor szemforgatásról beszé lnek. Miniszter Asszony! Az önök kommunikációjában nagyon erőteljes és nagyon hangsúlyos helyet kap a szélsőségek elleni küzdelem, legalábbis a kommunikációban ez egészen biztos. Itt lett volna a lehetőség, tisztelt miniszter asszony, hogy önök ezen a tére n bizonyítsanak. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!) Önök ezt nem tették meg. El lehetett volna határolódni ettől a szélsőséges demonstrációtól, mint ahogy azt a Fidesz meg is tette. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Valóban, mi még petícióban is fordultunk miniszter asszonyhoz, azonban miniszter asszony ennek ellenére nem cselekedett. (14.10) Nos, tisztelt miniszter asszony, azt gondolom, hogy ön meglehetősen nehéz helyzetbe hozta a frakcióját. Hogy is van az a nehéz szó? Azt gondolom, úgy, hog y “útelágazás”. Útelágazáshoz érkeztek (Derültség a Fidesz soraiban.) : vagy önnel mennek és megszavazzák a válaszát, vagy nemmel szavaznak, és akkor elhatárolódnak egy ilyen demonstrációtól. Mi elhatárolódunk, és nemmel szavazunk. (Taps az ellenzéki padsor okban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő úr nem fogadta el a miniszter asszony válaszát. Kérdezem tehát önöket, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 185 igen szavazattal, 136 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta a miniszter asszony válaszát. (Folyamatos zaj.) Nagy Jenő (MSZP) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Lesze vízpótlás a Balatonban?” cí mmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) :