Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 23 (125. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter:
275 és demokrata párt, a Magyar Demokrata Fórum természetesen nem tud elfogadni. Mert mi, magyar demokraták egy normális Magyarországot akarunk, ahol nem a hatalom elosztását célzó, elvtelen politikai alkukról szól a közbeszéd. Mi, magyar demokraták egy olyan normális Magyarországot akarunk, ahol a politikusok, a választott politikusok a választók gondjaival foglalkoznak. Olyan normális M agyarországot akarunk, ahol a parlament nem egy eleve elbukott költségvetést fogad el. Egy olyan normális Magyarországot akarunk, ahol a munkának, a tisztességnek becsülete van, és ahol az életfeltételek és az életminőség javulnak. Mert normálise az az or szág, ahol az új pénzügyminiszter egy hét alatt 150 milliárd forintot képes összespórolni, az intézményrendszer finanszírozási forrásait vonja el, és a dolog mégis működik? És ha ezt meg tudta tenni, miért nem tette ezt meg tavaly, amikor javasoltuk, hogy minden nyugdíjas nyugdíját 10 ezer forinttal emeljék? 160 milliárdból erre az esztendőre ez megoldható lett volna. De visszatérve miniszterelnök úr javaslatára, a Magyar Demokrata Fórum részt vesz a szerdai egyeztető tárgyaláson. Csak emlékeztetnék mindenk it, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke másfél évvel ezelőtt jelezte, hogy a parlamenti pártok kezdjenek tárgyalást a nemzeti minimum megalkotásáról, és üljenek tárgyalóasztalhoz. Akkor elutasították a pártok ezt a javaslatot. Kovács pártelnök úr azt mondta, hogy a pártok természetesen maguk oldják meg ezt a feladatot. Legutóbb a Fidesz képviselője pedig azt mondta, hogy addig nem ülnek tárgyalóasztalhoz, amíg nem lesz igazmondó az MSZP. Hála istennek, a pártok megvilágosodtak, az MSZP igazmondó lett. De én ar ra kérem önöket, hogy a jövő szerdán, illetve ezen a szerdán a lényegről tárgyaljunk. Tárgyaljunk például arról, hogy a választópolgárok pénzével hogyan bánunk, és az európai parlamenti választás pénzügyi feltételeit szabjuk meg. Mert elfogadtunk egy olyan törvényt, amely ezt nem szabályozza, pedig nekünk illenék spórolni a választópolgárok pénzével. De Dávid Ibolyán kívül ilyen javaslattal élt tavaly nyáron Ékes József európai parlamenti megfigyelő képviselőnk is. Egyébként a 24 magyar képviselő meglehetős en jól és hatékonyan tud együtt dolgozni az Európai Parlamentben. Arra kérem önöket, és Kovács Kálmán miniszter úrra hivatkozva hadd emlékeztessek minden képviselőt, hogy már nagyon kevés időnk van, 67 nap, 10 óra és talán 45 perc, hogy ezt a hátralévő idő t lényeges és fontos kérdésekre fordítsuk. Beszéljünk arról, hogy mi lesz a magyar kis- és középvállalkozókkal, mi lesz a magyar nyugdíjasokkal, mi lesz a mezőgazdaságból élőkkel, akik ma is az utakon vannak, mert helyzetükkel joggal elégedetlenek. Ha a pa rlament és a kormányzó pártok ezzel a kérdéssel foglalkoznak, akkor a Magyar Demokrata Fórum ebben partner lesz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , mert minket nem 24, hanem 10 millió ember képviseletére küldtek ide, az Orszá ggyűlés épületébe. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A kormány részéről megadom a szót Bárándy Péter igazságügyminiszter úrnak. Öné a szó, miniszter úr. DR. BÁRÁNDY P ÉTER igazságügyminiszter : (Mikrofon nélkül kezd el beszélni.) Tisztelt Frakcióvezető Úr! Láthatóan vita volt… ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Kérném szépen, miniszter úr, a kártyáját legyen olyan kedves... Feltehetően én magam is hibá s voltam, hogy erre az ülés elején nem figyelmeztettem önöket, de úgy gondoltam, hogy ez már kellő rutin. (Dr. Bárándy Péter beteszi a kártyáját a kártyaolvasóba.) Most már a mikrofon is az öné, miniszter úr. DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügyminiszter : Látható an vita volt akörül, hogy melyikünk válaszoljon tisztelt frakcióvezető úrnak, de a bevezető részben a közös listáról volt szó, úgyhogy én nyertem.