Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 26 (144. szám) - A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. WIENER GYÖRGY, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója:
2718 fejlődésére és az uniós forrásokhoz való hozzáférésre, nagyobb az esélye a kistelepülések hatékony együttműködésének, s végül több lehetőséget kapnak azok a főként kistelepülések, amelyek csak az önhibájukon kívül hátrán yos helyzetbe kerültek önkormányzati támogatásával tudták finanszírozni évente az önkormányzati feladatellátást. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a törvénytervezet általános vitája lezajlott, az ellenzék nyilvánvalóvá tette, hogy a kétharmados törvénymódosítá sokhoz nem kíván hozzájárulni. Ezt követően került sor a módosító indítványok benyújtására. Szeretném megköszönni kormánypárti képviselőtársainknak - név szerint is említve Jauernik István, Wiener György, Wekler Ferenc és Gulyás József képviselő uraknak , hogy nagyon sokat tettek azért, hogy a kistelepülések jobb helyzetbe hozásához szükséges új törvényt mint eszközt az Országgyűlés elfogadhassa. A módosító indítványok révén olyan átalakításra került a törvénytervezet, amely lehetővé teszi, hogy a kormányp árti többség ezt az önkormányzatok számára rendkívül fontos és pozitív megközelítést nyújtó törvényt elfogadja. Amikor ez világossá vált, ellenzéki képviselőtársaink is nyújtottak be módosító indítványt. Örülök, ha az ellenzéki képviselők is támogatják a k ormány szándékait és törekvéseit, a kistérségi feladatellátás jobb színvonalának garantálása érdekében egy törvény megalkotását. Olvastam a sajtóban - a sajtóból tájékozódtam arról , hogy ezt az ellenzék is meg kívánja szavazni. Ennek őszintén örülök. Ez a törvény ugyan valamelyest lassabb előrehaladást jelent azon az úton, amely meggyőződésünk szerint az önkormányzatok színvonalasabb közszolgáltatásának a megteremtéséhez vezet - az eredeti változattal gyorsabban haladtunk volna , de a kormány nevében jó szívvel támogatom azokat a módosító indítványokat, amelyek lehetővé teszik, hogy egy új komplex megjelenési formával az önkormányzatok kistérségi társulásai révén magasabb színvonalú közszolgáltatásokat tudjunk nyújtani a térségekben, kistérségekben, függe tlenül attól, hogy az ország melyik részén és melyik településén élnek azok az állampolgárok, akik ennek a közszolgálatnak a részesei. Köszönöm az Országgyűlés valamennyi képviselőjének a munkáját, aki ebben a vitában részt vett, és támogatásáról biztosíto tta a kormánynak ezt a szándékát. Kérem az Országgyűlést, hogy a kormány által is támogatott módosító indítványokat szavazza meg, és a végszavazásnál erősítse meg az önkormányzatok, a kistérségek, de főleg a kistelepülések épülésére, javulására szolgáló tö rvénymódosítást, illetve új törvény megalkotását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság Kovács Zoltánnak, a Fidesz képviselőjének a megkeresése alapján április 19én biz ottsági állásfoglalást alakított ki arra vonatkozóan, hogy milyen többség szükséges az előterjesztés elfogadásához. Az állásfoglalás a következő: A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló T/8766. számon beterjesztett törvényjavasla t, valamint az ahhoz benyújtott módosító javaslatok elfogadásához elegendő a jelen lévő országgyűlési képviselők több mint felének - egyszerű többség - szavazata. A bizottság álláspontját és a kisebbségi véleményt az írásban kiküldött tájékoztató is tartal mazza. A házbizottság korábban született állásfoglalása értelmében biztosítani kell a lehetőséget a plenáris ülésen történő ismertetésre, majd ezt követően vita nélkül dönt az Országgyűlés az alkotmányügyi bizottság állásfoglalásáról. Megkérdezem az alkotm ányügyi bizottságot, illetőleg a kisebbségi vélemény megfogalmazóját, hogy az írásban kiadottakat kívánjáke szóban kiegészíteni. Répássy képviselő úr jelentkezett, aki kisebbségi véleményt akar mondani. A többségi véleményt ki kívánja ismertetni? Kérem, g ombnyomással jelezze! Wiener György képviselő úr, az MSZP képviselője következik a többségi vélemény ismertetésére. DR. WIENER GYÖRGY , az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója :