Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 20 (143. szám) - A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
2617 meghatározzuk, hogy egy folyónak mennyi az ökológiai vízigénye - ezt mind a vízügy teszi , akkor azt a vízmennyiséget nem lehet elvonni, viszont ebből a szövegből az is következik, hogy az ökológiai vízmennyiség fölötti vízmennyiséget el lehet vonni. Nem tiltja meg a törvény, hanem csak azt mondja, hogy az ökológiai vízmennyiséget nem lehet elvonni. Tisztelt Képviselőtársaim! Volt már annyi vízügyi beavatkozás, illetve tájrombolás és károkozás ebben az országban, hogy joggal feltételezzük, ez így nem korrekt, és ki kell mondani, hogy vízfolyásból, természetes vagy ter mészet közeli élőhelyről vizet nem lehet elvonni. Azt, hogy az ökológiai vízmennyiséget biztosítani kell, úgy hívják, hogy vízpótlás vagy vízellátás. Azt gondolom, ebben konszenzusra kellene jutni, és ezt a szövegrészt úgy kellene megfogalmazni, hogy minda nnyian azt értsük belőle, amit itt érteni kell. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Én elhiszem azt, amit mondanak, hogy a natúrpark micsoda előrelépés, milyen jó dolog, és hogy a tájvédelmi körzet és a nemzeti park között van. Igen tisztelt képviselőtársaim, akkor tegyük be oda! Mi akadályozza meg a minisztérium szakmai osztályát, a szakembereket abban, hogy a tájvédelmi körzet és a nemzeti park közé tegyék be a natúrparkot? A nemzeti park és a tájvédelmi körzet fogalma meg van határozva, tudjuk, hogy mik azok . Tessék mondani, a természetvédelmi törvényben benne vane, hogy mi a natúrpark. Bekerüle most, hogy mi a natúrpark? Meghatározzuke, hogy mi a natúrpark? Csak fenntartható turizmusról, ökoturizmusról és határon átnyúló kezdeményezésekről beszélnek. Igen tisztelt képviselőtársaim, álságos a dolog, hiszen a tárca maga kezdeményezte a SzigetközCsallóköz közös nemzeti park létrehozását. Ütő államtitkár úr több mint egy évig vezetett egy bizottságot, majd megszülték a natúrparkot. Ne mondjuk már azt, hogy ne m lehet határon átnyúló nemzeti parkot létrehozni, mert vicces lenne, tudniillik a FertőHanság Nemzeti Park éppen ilyen. Tehát ne beszéljünk mellé! Valamilyen hátsó gondolat van a natúrpark kapcsán. Egyébként az a legszomorúbb, hogy ez a módosítás, amit s zeretnének elérni, nem határozza meg a natúrparkot, nem tudjuk, mit akarunk a natúrparkkal. Kicsit az az érzésem, hogy a Szigetközben a nemzeti park elsíbolásáról van szó és arról, hogy ott natúrparkot akarnak létrehozni. Hozzanak létre natúrparkot máshol, igen tisztelt képviselőtársaim, de ne a Szigetközben, ahol egy évig folyt a nemzeti park előkészítése. Tessék mondani, kit akarnak becsapni azzal, hogy azt mondják, a natúrparkra majd több európai uniós támogatást kapunk, mint a nemzeti parkra. Tisztelt k épviselőtársaim, ha Magyarországról beérkezik tíz pályázat, amelyek között van négyöt nemzeti parkos és van háromnégy, amely érzékeny területről érkezik, majd jön egy olyan, amelyik nem nemzeti park, nem érzékeny terület, hanem natúrpark, akkor tessék mo ndani, melyiket fogják támogatni. Természetesen azt fogják támogatni, amelyiket az adott ország is támogat és a nemzeti park szintjére emelte, azaz a legmagasabb védettségi szintet adta meg neki azért, mert a legnagyobb védettségi szintet érdemli meg. (12. 30) Tehát, igen tisztelt képviselőtársaim, ne gondolják már azt, és ne nézzék annyira le se az ellenzéki képviselőket, se azokat, akik valamennyire foglalkoznak vele, és ne érzelmi kérdéseket csináljanak belőle. Ha a natúrpark meghatározása és egy fontos t ermészetvédelmi kategória önök szerint így kell hogy szabályozásra kerüljön, ahogy most fölolvasom, akkor azt gondolom, hogy ez szégyen a természetvédelemre nézve. A következőképpen képzelik önök el a natúrpark megfogalmazását: védett természeti terület - egyébként ebbe a nemzeti park meg a tájvédelmi körzet is beletartozik , valamint ezen területek meghatározott része tekintetében a miniszter, ha annak nemzetközi gyakorlatban kialakult és elfogadott feltételei fennállnak, a “natúrpark” elnevezés használat ához hozzájárulhat. Tessék mondani: mi a natúrpark? Mi a natúrpark? (Dr. Józsa István közbeszól.) Tudom, hogy mi a natúrpark, én nem azért kérdezem öntől, képviselő úr, hogy mondja meg nekem, mi a natúrpark, én tudom. Ha ön tudja, hogy mi a natúrpark, akko r azt is tudja, hogy egyértelműen benne van a környezetvédelmi lexikonban - amit, azt gondolom, a tárca igen tisztelt