Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 7 (141. szám) - “Értékteremtő nyugdíjasok – Értékvesztő kormányzat” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. GÖNCZ KINGA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár:
2461 Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megadom a szót Gö ncz Kinga államtitkár asszonynak, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkárának. DR. GÖNCZ KINGA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A zon gondolkoztam ma délelőtt, hogyan érezném magam akkor, hogyha nyugdíjasként a napi tevékenységeimet végezve otthon, háztartási munkavégzés közben rárápillantanék a tévéképernyőre - nincs az olyan nagyon messze, úgyhogy elég könnyen el tudom képzelni. ( Derültség az MSZP soraiban.) Először azt gondoltam, hogy milyen jó, hogy a parlament rászánja ezt a napot, ránk, nyugdíjasokra, és valóban ezzel a témával foglalkozik. Aztán lett volna mindenfajta rossz érzésem, egyrészt amiatt, hogy itt rettentő sok szó e sik pénzről - amiről mindannyian tudjuk, hogy nagyon fontos , mindenfajta számok elhangzanak, és mintha sokáig ebből a vitából kimaradt volna az, ami a legfontosabb, az emberi szó, és az, hogy mi mindenre van még szüksége az embernek, akkor is, ha nyugdíj as, akkor is, ha nem nyugdíjas még. Aztán az lett volna az érzésem, hogy mintha fontosabb lett volna a vitát kezdeményezők számára az, hogy a kormányt ostorozzák, mint az, hogy valóban a nyugdíjasokról beszéljenek, és arról, amire a nyugdí jasoknak szüksége van. Aztán egy kicsit csodálkoztam volna, hogy azok, akik ezt a mai vitanapot kezdeményezték, nincsenek jelen ebben a teremben (Derültség az MSZP soraiban. - Lázár Mózes: Itt vagyunk!) , elmondták a saját hozzászólásukat, aztán elmentek, i gazából aligalig maradtak; volt olyan időszak, amikor kéthárom ember volt valóban jelen. Ennyi volt az, amit megpróbáltam végiggondolni közben. A magam nevében hadd mondjam, hogy köszönöm szépen mindazoknak a hozzászólását, akik konstruktívan javasoltak mindenféle dolgokat. És el szeretném mondani Lázár Mózes képviselő úrnak, aki hiányolta az aktivitásunkat, Veres Jánosét és az enyémet is, hogy a magam részéről - és azt hiszem, hogy mind a kettőnk nevében mondhatom - ez a parlament és a képviselők iránti tiszteletből származott, mert én magam nagyon kíváncsi voltam arra, hogy valóban mik hangoznak ma itt el, valóban jegyzeteltem végig, és szeretnék néhány dologra reagálni is. És azt hiszem, hogy mielőtt itt egypár dologra konkrétan is reagálnék, a nap lezá rásaképpen néhány dolgot mindenképpen szóba kell hozni. Szóba kell hoznunk azt - és itt ma már elhangzott az európai uniós csatlakozás, hogy nagyon közel vagyunk hozzá , hogy azért a mai nyugdíjasok azok, akik ezt az országot olyan helyzetbe hozták, hogy ma az európai uniós csatlakozás küszöbén állunk, hogy ők termelték meg azokat a javakat, amik most már a gyerekeiknek, unokáiknak, dédunokáiknak lehetőséget biztosítanak, sokkalsokkal több lehetőséget, mint amennyi lehetőségük nekik volt, ők teremtették m eg a gyerekek számára az esélyeket. Azt hiszem, hogy erre méltán lehetnek büszkék, és ezt muszáj elmondanunk ezen a mai parlamenti vitanapon. Azt hiszem, hogy a nyugdíjasok nemcsak addig, amíg aktívak voltak, nyújtottak nagyon sokat az ország számára, hane m nyugdíjasként is, és nagyon sokszor azt látjuk, hogy sem idejüket, energiájukat nem kímélik, hogyha másoknak kell segíteni. Ez maradhat családban, de nagyon sokszor a családon túl is; nagyon sokszor meg sem jelenik a szociális ellátásban az a nagyon sok segítség, amit a nyugdíjasok nyújtanak egymásnak a szomszédságon belül. És nagyon sokszor, ha nyugdíjakról beszélnek, és arról, hogy nem elég a nyugdíj, az nemcsak arról szól, hogy ki tudják fizetni a gyógyszert, ki tudják fizetni a közüzemi díjakat, hanem arról, hogy az unokáknak tudjanak ajándékot venni, hogy támogatni tudják esetleg azokat a családtagokat, akiknek szintén kevés jövedelme van.
