Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 7 (141. szám) - “Értékteremtő nyugdíjasok – Értékvesztő kormányzat” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2414 nyugdíjasok, 2002ben pedig 20 ezer forinttal károsította meg a nyugdíjasokat az a döntés, hogy szakítottak az általunk kialakított gyakorlattal. (10.30) Míg ez az intézkedés csak nem adott az idős embereknek, addig az idei gyógyszeráremelések, gázáremelések, a brutális áfaemelkedés pedig elvesz. Összességében 44 500 forinttal fizet ki többet egy nyugdíjas egy évben ugyanazért. Kap ugyan egyheti nyugdíjat, de majdnem egyhavit kifiz et észrevétlenül vagy nagyon is észrevehetően a gázszámláért, a villanyért, a gyógyszerért. Tehát a felzárkóztatást célzó emelés megszüntetésével és az áremelések együttes hatásaként 64 500 forinttal kevesebből gazdálkodik idén egy átlagos nyugdíjas, és ez t nem egyenlíti ki, képviselő úr, az 5354. heti nyugdíj, mert még így is 3738 ezer forint hiányzik ahhoz, hogy egyenesben lennénk a nyugdíjasokkal. Elég komoly a helyzet, és azt gondolom, hogy ezt mindenki érzékeli. Nem véletlenül javasolták önök sem elő rehozni az 53. heti nyugdíj kifizetését. Elég komoly a helyzet, és ezért járultunk hozzá mi is a szavazatainkkal, hogy ezt tegyük meg. Nézzék, az államtitkár asszony megtisztelt minket azzal, hogy a nemzeti petíciót említette, szóba hozta, bár kicsit ironi kus jelleggel, hogy mi azt kérjük, azt javasoljuk a kormánynak, hogy dolgozzon ki egy olyan rendszert, amely garantálja a gyógyszerek tartós árcsökkentését, hogy ne ugorjanak az égbe a gyógyszerárak. Ez a mostani árbefagyasztás elég pár hónapra, de abban v alamennyien egyetértünk, hogy mindenkinek az a jó, az idős embereknek meg kiváltképpen, a beteg embernek, aki kiszolgáltatott, pedig főképpen, ha látja maga előtt, hogy mi fog történni, hogy egy tartós, kiszámítható, biztonságos rendszer legyen. Medgyessy Péter úgy fogalmazott - itt van előttem az idézet : a gyártók meg kell értsék, hogy nem lehet ennyi nyereséget zsebre tenni, mert ezzel egyúttal a saját piacaikat is veszélyeztetik. Ha ilyen pontosan látja a miniszterelnök úr, hogy mi a teendő a gyógyszer gyártókkal szemben, hogy a profitot nem emelhetik az égig, legyen kedves, magyarázza már meg neki valaki, hogy vajon mi lehet a különbség a közműszolgáltatókkal szemben, a gáz, az energia, a csatornaszolgáltatóval szemben. Ahogyan kiszolgáltatott egy bet eg ember a gyógyszergyárakkal szemben, éppen olyan kiszolgáltatott egy idős ember a gáz, az energia, a közműszolgáltatókkal szemben. Van két konnektor a lakásban, hogy majd választom az olcsóbbat? Nincsen. Van két gázcsap? Nincsen. Hol itt a verseny? Mon opolhelyzetben van a szolgáltató az emberekkel szemben. Ez a piaci verseny nem azt jelenti, hogy én megválasztom a szolgáltatót, hanem az a piaccal együtt engem is megvesz. Ezért joggal várja el minden ember, az idősek kiváltképpen, hogy a Magyar Köztársas ág kormánya igenis védje őt meg a monopolhelyzetben lévő gyártóval, szolgáltatóval szemben. Ezt javasoljuk. Ezt meg tudtuk csinálni mi is. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Idő van!) Ha Medgyessy Péter ezzel egyetért a gyógyszerárak esetében, akkor egyet kell értsen a gázárak, a villanyárak tekintetében is, és már van három pont, amiben egyet tudunk érteni. Annyi kérdésben vitatkozunk, talán ezekben az egyszerű dolgokban, hogy munka kell, otthon kell, a számlákat ki kell fizetni, élelmiszert kell tudni vásárol ni, ezekben a napi, egyszerű dolgokban talán egyetérthetünk: baloldaliak, jobboldaliak. Nem örülök annak, ha valaki ezért gyerekesnek mondja az emberi vágyakat. Ezek egyszerű vágyak. Kérem önöket, gondolják meg még egyszer a nemzeti petícióhoz való viszony ukat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Béki Gabriellának, az SZDSZképviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek. BÉKI GABRIELLA , az SZDSZ ké pviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Pokorni úr az előbb azzal kezdte a beszédét, hogy kellő tiszteletet követelt a téma iránt, gyakorlatilag kioktatta a kormányoldalt, utána elkezdett beszélni, és kiderült , hogy ellentmondásba került a saját követelményével. Mert, Pokorni