Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 7 (141. szám) - “Értékteremtő nyugdíjasok – Értékvesztő kormányzat” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2413 múlott, az ország teljesítőképességén, a gazdaságpolitika sikerességén, hogy még többre is mód volt. Négy év alatt reálértékben 22 százalékkal nőtt a nyugdíjak értéke. Itt van az önök kormánya által készített táblázat - legyen kedves maga elé venni, ön írta! : plusz 22,2 százalék. Ennyivel nőtt. Ha összeadjuk, vissza tudtuk adni négy év alatt mind azt, amit az elmúlt első nyolc év elvett az idős emberektől. Tehát ha ezek után ön még egyszer azt mondja nekem, hogy elvettünk 52 milliárdot (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mi lesz? - Dr. Göncz Kinga: Mi lesz?) , akkor nem tudok önnek ezek után mást mondani - bár hölgyről van szó, itt az “arcátlanság” kifejezést elkerülném (Moraj az MSZP soraiban.) , hogy ez nagyon messze áll a valóságtól, és aki így fogalmaz, az szégyellje magát. (Mécs Imre: Tényleg elvettétek! - Dr. Veres János: Csakhogy ez a 10 százalék a mienk, és nem a tietek…) Azt tudtuk vállalni, hogy nemcsak a törvény által előírt mértéket tartjuk, hanem kialakítottunk az utolsó években egy olyan rendszert, hogy a fölzárkózás is lehetővé váljon, hogy efölött plusz 33 százalékkal minden évben többlet emelést valósítottunk meg. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Itt az MSZPs képviselő úr kereste a pozitívumokat, hadd idézzem fel. Ebben az időben történt meg először az, hogy az év végi kiegészítő nyugdíjemelést korrektül, precízen, kamattal fizette ki a n yugdíjbiztosító mindenkinek. (Dr. Csákabonyi Balázs: Összesen egyszer!) Erre az időre esik az, amit ön veszteségként könyvelt el, hogy a '99es nyugdíjemelésnél a nagyon kicsi nyugdíjakat - amiket tényleg szétvert az infláció, az első nyolc év, ahol nem le het csak a biztosítási elvet működtetni, hanem a szolidaritási elvnek is működnie kell - jóval nagyobb mértékben növeltük, 25 százalékkal, mindamellett, hogy a magasabb nyugdíjaknál megadtuk azt is, amit a törvény előír, és emellett még a felzárkóztató nyu gdíjemelést is. Nem vettünk el a magasabb nyugdíjakból, hanem az alacsonyabb nyugdíjaknál egy erőteljes felzárkóztató lépést tettünk. Nézze meg, képviselő úr! Jól esik az elismerés, becsületes dolognak tartom. Ön említette azt az intézkedést, hogy a nyugdí j mellett dolgozóknál megváltoztattuk azt a korábbi gyakorlatot, hogy a nyugdíj föltolja egy magasabb adósávba a jövedelmet, ennek véget vetettünk; nemcsak pénzügyi okok miatt - ez sok pénzt jelentett, meg sok embert érintett , hanem egy elv miatt is. Teh át a nyugdíjnál nemcsak a nyugdíj értéke a fontos, hanem az is, hogy hasznosnak érezzem magam, hogy dolgozni tudjak. Nincs rosszabb, gyilkosabb dolog a feleslegesség érzésénél egy idős ember számára. Ezt az elvet is nézze, hadd hívjam fel erre a figyelmét! Örülök annak, hogy ezt folytatták. Ön lekicsinyelte a gyest - nagymamagyes, ahogy ön mondta. Lehet így fogalmazni, én viszont örülök annak, hogy megtartották, sőt azt a programot, amit elkezdtünk, a másodikharmadik lépését megcsinálták. Én annak örülök, ha valami folytatódik, és nem annak, hogyha bökdössük egymást, rugdossuk egymást. A Medgyessykormány - megígérték a 19 ezer forintot. Hogy mennyire tiszteli az idős embert az, aki ezzel kampányol, ezt kiki eldönti maga, az önök lelkiismeretére bízom. Jó helyre ment a pénz, szüksége volt rá az idős embereknek. Azt a retorikát, azt a tálalást, amit mellé körítettek, hogy azért kell, mert elvették az 52 milliárdot, azt viszont arcátlanságnak gondolom most is, és el fogom mondani minden alkalommal. Talán vala mi részünk nekünk is volt benne. Kétségtelenül, hozzájárultunk a szavazatainkkal, és hozzájárultunk azzal, hogy megvolt 2002 augusztusában a pénzügyi fedezete egy ilyen döntésnek. Azt a 60 milliárd forintot, képviselő úr, nem a kéthetes Medgyessykormány t eremtette elő. Hozzáteszem: nem is az Orbánkormány. Valamennyi ember fizette be adóban, járulékban. Az igaz, hogy az Orbánkormány teremtett egy olyan gazdaságpolitikát, hogy ez a pénz bejött a költségvetésbe. Önök ki tudták fizetni, megszavaztuk mi is - a nehezebb munkát nem tudom, ki végezte el. Nagy kár, hogy szakítottak azzal a gyakorlattal, hogy a törvény által előírt emelés fölött 33 százalékot a felzárkóztatásra is szánjanak - nem szántak. Ez azt jelenti, hogy ha a miáltalunk kialakított rendszer m aradt volna életben, 2003ban plusz 18 ezer forinthoz jutottak volna hozzá a