Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 7 (141. szám) - “Értékteremtő nyugdíjasok – Értékvesztő kormányzat” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár:
2401 petíciójában arra kéri a kormányt, hogy a nyugdíjasok ér dekében tartósan csökkentse a gyógyszerek árát. Azt gondolom, ez egy olyan kérés, amit villámgyorsan teljesített a kormány; talán még nem volt olyan kérés, amit ilyen gyorsan teljesített volna a kormány. Szeretném azért hozzátenni, hogy minden ellenkező hí reszteléssel szemben, sok patikában történt vizsgálat után mondhatjuk, hogy nincsen gyógyszerhiány. Egyértelműen nincsen, itt igazából egyfajta félelemkeltésről volt szó. A kormány fontosnak tartja azt is, hogy a nyugdíjastársadalmat közvetlenül érintő in tézkedéseit az érintettek bevonásával, javaslataik, észrevételeik figyelembevételével tegye meg. A kormány hivatalba lépését követően első intézkedései között újjáalakította az Idősügyi Tanácsot, aminek a miniszterelnök úr az elnöke, kifejezve azt, hogy ez egy egészen kiemelt téma a kormány számára is. Tisztelt Országgyűlés! A Statisztikai Hivatal adatai szerint a nyugdíjkorhatár betöltésekor átlagosan a férfiak számára 13, a nők számára 18 nyugdíjas év adatik meg. Azt gondolom, közös felelősségünk, hogy ez eket az éveket az idős emberek méltóságban és biztonságban élhessék meg; mindannyiunkra ez a sors vár. Az időskor biztonsága a társadalom valamennyi generációjának közös felelőssége, és tartózkodnunk kell minden olyan megnyilvánulástól, amely gyengíti a ge nerációk közötti szolidaritást, a társadalmi közbizalmat. Őszintén remélem, hogy a mai napon nem hangzik el olyan állítás, amely ezzel ellentétes lenne. A kormány nyitott az idősek életminőségét javító minden javaslatra, főként akkor, hogyha ezek a javasla tok tiszteletben tartják a társadalmi és gazdasági realitásainkat. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Veres János úrnak, a Pénzügyminisztérium politikai államtitk árának. DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak annak a társadalomnak van jövője, amelyik gondoskodik az idősekről, elismeri azokat az értékeket, amelyeket hosszú életük során teremt ettek, és biztosítja számukra a nyugodt öregkort is. A jelenlegi kormányzat ennek szellemében folytatja munkáját. Tisztában van azzal, hogy lehetőségei korlátozottak, de ismerve a mozgásterét, mindent megtesz a nyugdíjasok anyagi biztonságáért. Akik értéke ket teremtettek, azoknak joguk van, hogy öregkorukra is élvezzék munkájuk gyümölcsét. Tisztelt Országgyűlés! A kormány elfogadott programjának megfelelően arra törekszik, hogy a nyugellátások általános színvonala növekedjen Magyarországon. A cél az, hogy a hazai nyugellátások színvonala fokozatosan közelítsen az európai szinthez. Nem hagyható figyelmen kívül a gazdaság mozgástere, a nyugdíjak vásárlóértékét is csak a gazdaság mozgásterének függvényében lehet emelni, de lényeges a folyamatosság, és az, hogy kisebb és nagyobb lépések minden évben történjenek. (9.30) E tekintetben az elmúlt esztendőkben a korábbiaknál nagyobbakat sikerült lépnünk. A kormány első intézkedései közé tartozott, hogy 2002 júliusában 19 ezer forint összegű egyszeri juttatást folyósít ott a nyugdíjban, valamint a nyugdíjszerű szociális ellátásban részesülők számára. Azért tartotta szükségesnek ezt az intézkedést, mert kompenzálni kellett a nyugdíjastársadalom korábban elszenvedett veszteségét. Ezt a nyugdíjasok az előző kormányzati cik lusban szenvedték el, 1999ben, amikor az akkori parlamenti többség a nyugdíjemelés módszertanát a nyugdíjasok számára hátrányosan változtatta meg. Ennek következtében 1999ben átlagosan 4 százalékponttal alacsonyabb emelésben részesültek a nyugdíjasok. A korrekció és egyéb intézkedések hatására a nyugellátások összege 2002ben 15,8 százalékkal emelkedett, ami azt eredményezte, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke 10 százalékkal nőtt. A 10