Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 6 (140. szám) - A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. WEKLER FERENC (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
2365 DR. WEKLER FERENC (SZDSZ) : Kovács Zoltán kérdésére - hogy miért éppen ez a négy - szeretnék válaszolni. Engedje meg, képviselőtársam, hogy az első három kérdésre válaszul egy felmérés ered ményét olvassam fel. Két kistérség, a mohácsi és a pécsváradi kistérség egy szakértő cégtől saját forrásból, saját pénzén megrendelt egy felülvizsgálatot az oktatási rendszer állapotát megvizsgálandó. A következő rövid idézetet hadd osszam meg önökkel: “A kistérségekben a korösszetétel aránya is tovább romlott, a hatvan éven felüliek aránya a kistérségben folyamatosan nő, elérte a 22 százalékot, míg a tizenöt éven aluliak száma 15 százalék alá csökkent.” Ez csak egy kiragadott példa, de sorolhatnám tovább. Vagyis vannak olyan feladatok, amelyeket egyegy kistelepülés egyszerűen már nem tud finanszírozni, mert nincs gyerek. Ha pedig nincs gyerek, akkor az oktatást nagyon nehéz finanszírozni. Illetve a felmérésből az is kiderül, hogy vannak olyan intézmények, ahol több mint 1 millió forintba kerül egy gyerek tanítása. A területfejlesztés pedig azért került be, kedves képviselőtársaim, mert értelmetlennek látjuk azt, hogy párhuzamos struktúrák jöjjenek létre a közigazgatás legalsóbb szintjén, az önkormányzati sz inten. Nincs értelme annak, hogy egy területfejlesztési kistérségi társulás is működjön - ezt hívhatjuk többcélú kistérségi társulásnak is , és párhuzamosan működjön mellette egy, a törvény által létrehozott, egyébként kötelező - majd kíváncsi leszek, ha bejön ez a törvény, akkor mit szólnak ehhez a megoldáshoz - kistérségi területfejlesztési tanács, ugyanazokkal a szereplőkkel. Ugyanazok a polgármesterek lennének a tagjai ennek is meg a másiknak is. Igenis, pontosan arra törekedtünk, hogy megpróbáljunk re ndet vágni abban a káoszban, ami az elmúlt egy évben sajnos kialakult. Úgy tűnt számunkra, hogy ezt ebben a törvényben kell megkezdenünk, mert más eszközünk nem volt rá. Ezt a szándékot teljesen tudatosan vállaltuk, és majd ha egy következő felszólalásra l ehetőséget kapok, akkor részletesebben is beszélek róla. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Sisák Imre képviselő urat illeti a szó. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Még mind ig a 2. §. Wiener György képviselőtársam azt mondja, hogy van egy (3) bekezdése, és ha figyelmesen elolvassuk, tisztelt képviselő úr - szeretném jelezni, hogy többször figyelmesen átolvastam eme javaslatokat , akkor láthatjuk, hogy itt bújik meg a kisördö g. Azt mondja az önkormányzati törvény 8. § (4) vagy (5) bekezdése arról, hogy milyen kötelező alapfeladatai vannak az önkormányzatnak, hogy óvodai nevelés, alapfokú oktatás. Tisztelt Képviselőtársam! Az oktatás és nevelés kérdéskörébe itt már más is beleé rtendő. Ugyanis pontosan a többcélú kistérségi társulási törvényjavaslat már nemcsak az alapfokú oktatást és óvodai nevelést keveri bele, hanem a kistérségi társulás által ellátandó feladatkörbe rakja a nevelési tanácsadást és a logopédiai szolgáltatást, a mely ma megyei önkormányzati feladat- és hatáskörbe tartozik. Így kerül átcsempészésre egyegy kisebbnagyobb feladatkör az önkormányzati alapfeladatellátás körébe. De lépjünk túl ezen a paragrafuson, szeretnék egy félreértést tisztázni. Az első javaslat - amelyik az 1. § (1), (2), (3) és (4) bekezdéseit kívánja hatályon kívül helyezni - egyértelműen megmondja, hogyan lehet létrehozni a kistérségi területfejlesztési társulást. A települések legalább 50 százalékának kell kimondania, hogy társulni kíván, ill etve a települési önkormányzatok lakossága legalább 60 százalékának kell itt lenni; aztán mond olyat is, hogy két település, de ez nem különösebben lényeges. Ami ennél a módosító javaslatnál ténylegesen örömteli és egyértelműen támogatandó, hogy a kötelező társulási elemet kiveszi. Végre nincs már közigazgatási hivatal meg megyei bíróság, amely azzal fenyegeti az önkormányzatokat, hogy ha a törvény kihirdetését követő három hónapon belül nem hozzák létre, akkor jön a Damoklész kardja, és akkor majd szépen