Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 24 (135. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi tá... - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP):
1759 kiépítsük ezt a rendszert (Dr. Géczi József Alajos: Mi se vagyunk egyformák!) , mint ahogy ez így volt a gyermekvédelmi intézményrendszer átalakításánál is. Tisztelt Miniszter Asszony! A tízperces felszólalásomban épp tegnap egy alkotmánybírósági döntést átolvasva, amit a PSZÁFtörvény kapcsán hozott meg az Alkotmánybíróság, és ott nem a többségi alkot mánybírók véleményére alapozom majd a mondandómat, hanem épp Kiss László egykori egyetemi professzoromra, aki önnek tetsző külön véleményt fogalmazott meg a PSZÁFtörvénnyel kapcsolatban, ő ad számomra érveket ahhoz, hogy majd önkormányzati alapjogok érdek ében szót emeljek akkor, amikor önök kötelező társulásokat akarnak a kicsi településekre rákényszeríteni. Azt az állítását viszont elfogadom, hogy amit én mondtam Jauernik képviselő úrnak, az egy leegyszerűsítés volt, én is tudom, hogy nem lehet a világ mi nden pénzét odatelepíteni a kicsi településekhez, és ez se oldaná meg az összes problémát, de erről majd csak egy tízperces beszélgetésben tudunk szót váltani, mert ez a kétperces semmire se elég. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tiszte lt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A téma fontosságára való tekintettel is kérem mindannyiukat, hogy a kétperces hozzászólások valóban kétperces hozzászólások legyenek, sok képviselő jelezte normál hozzászólási szándékát, ott nyilvánvalóan részletes ebben és árnyaltabban lehet az álláspontokat kifejteni. Most további kétperces hozzászólásra megadom a szót Ecsődi László képviselő úrnak, MSZP. ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak a jegyzőkönyv kedvéért szeretném rögz íteni, hogy a képviselőtársaim önkormányzati bizottsági ülésre mentek el, annak ellenére délutánra lett összehíva, hogy mi kértük, hogy egy órakor üljön össze a bizottság, mert úgy számoltuk, hogy körülbelül egybeesik a bizottsági ülés a plenáris vitával, és mi fontosnak tartottuk volna, hogy itt legyünk, de ezt az elnök úr akkor nem fogadta el. A másik dolog, képviselőtársam, a miniszter asszony hivatkozott a tabi példára, és az elmúlt héten a fideszes képviselőtársaim megjegyezték, hogy itt nem a kormány kezdeményezett, hanem a helyiek kezdeményezték ezt, csak a kormány felkarolta ezt a kezdeményezést, ez mindenesetre kettőt üzen nekem, képviselőtársaim. Az egyik, hogy a kormány - nagyon helyesen - a helyi kezdeményezést, ha az jó, felkarolja és támogatja. A másik viszont azt üzeni, hogy a helyiek már elkezdték azt kidolgozni, hogy hogyan lehetne az erőforrásokat összpontosítani, hogyan lehetne egy jobb szolgáltatási minőséget elérni. Én úgy gondolom, hogy ez a törvény épp ezt szolgálja, és önök, amikor ezt a törvényt ellenzik és nem akarják támogatni, akkor tulajdonképpen ezeket a pozitív helyi kezdeményezéseket próbálják gátolni és megakadályozni. (16.50) Még egy dolgot: én megértem, hogy sokan félnek, és lehet ijeszteni, rémiszteni a kistelepüléseket, ped ig, képviselőtársaim, ez a törvény nem jelenti azt, hogy automatikusan megszűnnek polgármesteri funkciók, nem fognak megszűnni helyi képviselői funkciók, és még a jegyzői állások sem fognak megszűnni. Ez azért fontos, képviselőtársaim, mert a saját körzete mben végignéztünk egy ilyen kistérségi alakulást. Az első akadályozó tényező az volt, hogy sokan megijedtek, hogy akkor mi lesz, a jegyzői hivatalok ki fognak ürülni. Amikor szembesültek a jegyzők, hogy hány olyan helyi rendelet nem született meg, amit tör vény előír, de azért, mert egyszerűen nincs rá kapacitásuk, képességük, képesítésük, gyakorlatilag akkor szembesültek azzal, hogy van munka, amit lehetne pótolni, és összefogva talán jobban meg lehetne csinálni. Én úgy gondolom, képviselőtársaim, hogy ez a törvénytervezet mindenképpen a helyi embereknek, a kistelepüléseken élő embereknek a lehetőségeit próbálja segíteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy ne másodrangú állampolgárok legyenek ebben az országban.